„Úgy éljetek, hogy megkérdezzenek Jézusról”

Lajos atya mellett Ternyák Csaba egri érsek, Palánki Ferenc egri segédpüspök, Böjte Csaba ferences szerzetes és egy sor ugyancsak „jó fej” atya mutatta meg, hogyan kell hirdetni az evangéliumot.Színes sátrak egymás hegyén-hátán, mind több és több. Elkezdődött ugyanis a harmincadik Szalók, s rendre érkeznek a fiatalok. Van, aki a környékről, van, aki az ország távoli pontjáról érkezett, de olyan is akad, aki a határon túlról, a Felvidékről, Kárpátaljáról utazott ide. A résztvevők egyik fele a találkozó teljes időtartamára tábort vert, másik fele egy-két napra rendezkedett be. Többen évről évre visszatérnek, de sokan vannak olyanok is, akik először járnak itt, haveroktól, hirdetésekből hallottak az eseményről. Úgy sejtik, idén azért érkeztek többen, mint általában, mert a szervezők a Facebookon is toboroztak. „Régen nem voltunk ám ilyen sokan” – emlékezik vissza a kezdetekre Kerényi Lajos piarista szerzetes, a lelkigyakorlat vezetője. Eleinte csupán néhány tíz, majd néhány száz fiatal látogatott el a találkozóra, amelyet a kommunizmus idején titokban rendeztek meg. Az 1980-as évek elején Domán Ferenc, az akkori szalóki plébános kérte fel Lajos atyát a szervezésre. Az első találkozóra 1982-ben került sor. A rendszer lazulásával aztán egyre többen jöttek, mígnem már a templom is szűknek bizonyult, és az egynapos program ötnapossá duzzadt. Csak egyszer maradt el a tábor: 1999-ben, amikor az atyák az árvíz miatt homokzsákokat pakoltak.

Lavórok, hideg víz és egy összetákolt budi

A táborozók száma a rendszerváltozás idején ugrott meg jelentősen, meghaladva az ezerötszáz–kétezer főt is. Telek Zoltán – lelkes ifjúsági hittanosként – ekkor kapcsolódott be a szervezésbe, s mára ő az egyetlen, aki még a régi szervezői gárdából való. No meg persze Lajos atya. Mint meséli, a létszám hirtelen megnövekedése rendesen megizzasztotta a rendezőket: sokat kellett dolgozniuk azon, hogy a megfelelő körülményeket biztosítani tudják. Eleinte nem volt zuhanyzó, csak négy-öt lavór és egy hidegvíz-csap, s nem volt egyetlen mobilvécé sem, csak egy összetákolt budi. Akkoriban még nem lehetett büfében vásárolni, mint manapság; helyette mindenki hozta magával a kis szendvicseit. Több éven keresztül az iskola tantermeiben helyezték el a fiatalokat, akik ma már akár apartmanokban is megszállhatnak.

Egész évben zajlik a szervezés, amelyben önkéntesek és az egri főegyházmegyei ifjúsági iroda munkatársai egyaránt részt vesznek. Míg korábban csak tíz-tizenegy ember látta el a rendezői feladatokat, most mintegy hatvanan vannak. Az előadások és a szentmisék mellett kiemelt hangsúlyt kapnak a kiscsoportos beszélgetések, és a csoportvezetőnek jelentkezők számára immár több mint tíz éve felkészítést is tartanak a találkozót megelőzően. Idén a „szokásos” elemeken túl a műhelyfoglalkozások és a „fesztiválosabb” programok is nagyobb teret nyertek. De menjünk csak szépen sorjában!

Krisztus-hordozók vagyunk

Lajos atya mellett szentmisét mondott Ternyák Csaba egri érsek, Gáspár István atya, az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója és Palánki Ferenc egri segédpüspök, az MKPK Ifjúsági Bizottságának elnöke is. Szentbeszédében a püspök hangsúlyozta: evangelizálni annyit jelent, mint tanúságot tenni az életünkkel, vagyis tudni, kik vagyunk, s mit kell tennünk. Mint mondta, Krisztus-hordozók vagyunk, Jézus maga él bennünk, s létünkkel tovább kell adnunk az örömhírt. „Egyszer azt mondta egy bölcs ember, hogy ne beszélj Jézusról, csak ha kérdeznek, de élj úgy, hogy megkérdezzenek.”

Lapunknak adott interjújában a püspök elárulta: 1982-ben még nem hallott a találkozóról, s életében most először vett részt a tábor programjain, de az interneten már tavaly is figyelemmel kísérte az eseményeket. Szerinte az a legjobb az ilyen jellegű programokban, hogy a fiatalok megtapasztalhatják, mennyi hasonlóan gondolkodó, elkötelezett keresztény életet élő kortársuk van. Örömteli, hogy az egykori fiatalok gyermekeiket is magukkal hozzák, akik így belenőnek ebbe a légkörbe, az értékek világába. A mintegy másfél éve kinevezett püspök az MKPK ifjúsági referenseként – az egyházmegyei ifjúsági referensekkel együttműködve – segít az országos vagy helyi rendezvények szervezésében, és örül, hogy eszköze lehet Krisztusnak.

Katolikus „stand-up”

A találkozón részt vevő fiatalok találkozhattak Norbert Rouselle atyával, a francia Chemin Neuf közösség tagjával, Fábry Kornél atyával, az Emmánuel közösség tagjával, Lóczi Tamás atyával, a miskolci Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium igazgatójával és Böjte Csaba ferences szerzetessel is. Kornél atya, a show-man unokaöccse ezúttal nem görkorcsolyával érkezett, s rokizni sem állt neki, de lazán megteremtette a katolikus stand-up comedy műfaját, közönsége pedig vastapssal és füttyszóval ismerte el teljesítményét.

Szerinte az új evangelizáció lényege az örömhír átadása másfajta csomagolásban. „Izajást idézve: szép a lába annak, aki jó hírt hoz, úgyhogy lányok, ha jó lábakat akartok, hirdessétek az evangéliumot!” – mondta. Talán nem is tudjuk, de minden egyes mozdulatunk evangelizálhat, minden egyes cselekedetünk meggyőzhet egy másik embert. Nem jó, ha valaki azzal megy oda a másikhoz, hogy „Jézus szeret, térj meg!”, s rögtön fejen csapja egy Bibliával. De az sem jó, ha „kaméleon-keresztény” módjára beleolvad a tömegbe, és nem meri megvallani a hitét. A két véglet között kell megtalálni az utat, életünkkel és szavainkkal példát adva. „Lehet, hogy nem te téríted meg a világot, de ha csak egy embert vezetsz is Istenhez, már megérte.”

Alapszabály: zöld lámpa – piros lámpa. „Ha kérdezik, hol voltál a nyáron, s te elmondod, hogy Szalókon, majd azt a választ kapod, hogy hú, ez engem nem érdekel, akkor piros, állj le. Ám ha rákérdeznek, mit csináltál ott, akkor zöld, mehetsz.” Nem csupán jelenlétünkkel, hanem tanúságtétellel is evangelizálhatunk. Elmesélhetjük, mi történt velünk, de csak röviden, a Facebook-bejegyzésekhez szokott olvasók számára megfelelően. Ha az emberek ránk zúdítják az egyházzal kapcsolatos sérelmeiket, hallgassuk meg őket, és ne vitatkozzunk. Kereső ismerősünket közösségbe is elvihetjük, s az utcán is evangelizálhatunk, de a legjobb alkalom a házibuli. Nem árt, ha mások is látják: keresztények vagyunk, és normálisak – osztotta meg gondolatait a fiatalokkal Fábry Kornél atya.

GPS: „újratervezés”

Csaba atya az újrakezdésről beszélt. Elmesélte annak a cigánynak a történetét, aki körfűrésszel levágta a kezét, de képes volt felvenni a földről, és magával vinni a kórházba. Az orvosok csupán egy százalék esélyt láttak arra, hogy visszavarrás után megmarad a keze. De megmaradt. „Vajon nekem lett volna erőm lehajolni a porba, és felemelni azt a kezet? Hittem volna-e abban, hogy megmenthető az a kéz? Ha nehézségek érnek – szakítasz a barátnőddel, megbuksz egy vizsgán –, talpra kell állni s tovább kell menni. Jézus sem kapja fel a vizet, és nem mondja: »Tudod mit, mennyei Atya, én nem vállalom a nagypénteket, na puszi!«” – fogalmazott Böjte Csaba atya közérthető nyíltsággal. Azután így folytatta: „Milyen jó, hogy Jézus nem székely volt! Én azt mondtam volna a helyében, hogy fene a pofátokat, ott lógtam a kereszten, ha József le nem vesz, még most is ott lógok. De hiszem, hogy ha lenyúlt volna, s kettőt-hármat nyakon vert volna, most nem állna itt ez a templom. Krisztus tud küzdeni, nem mond le rólunk. Nagypéntek után sem ítélkezik, nem kér számon, nem vesz elő egy kakast, és mutatja meg Péternek: ezt az állatot ismered-e?”

Az embernek, amíg él, mindig van újabb lehetősége. Trianon és ‘56 után ma is megvagyunk, küzdhetünk – mondta az atya beszédében. Nem az a lényeg, hogy kinek van igaza. Isten sem azt fogja megkérdezni az utolsó ítéletkor, hogy hányszor volt igazad, hanem hogy szerettél-e. Egy konkrét esetet is felidézett: „Egyszer elmentem az erdőbe, s azt mondtam magamban: a csuda vigye el azt a büdös kölyköt, miért nem ütöttem agyon! Aztán megláttam egy akácot, s azon gondolkodtam, tudnék-e nektárt nyerni belőle. Rájöttem, hogy most nem, de ha türelmes leszek, és megvárom a tavaszi esőt, a nyári napot, akkor majd magától kivirágzik. Ha valaki tövises akác, gondold át, áldott napfény, friss zápor vagy-e a számára!” – intett szeretetre és türelemre az atya. Előadása végén azt is megtudtuk, miért késett el a találkozóról. GPS-t használt, de az olyanokat mondott, hogy „a haja is égnek állt tőle”, úgyhogy inkább kikapcsolta. Ment, ment, de gyanította, hogy nem jó irányba tart, ezért egy idő után visszakapcsolta a készüléket. Ám az csak annyit mondott: újratervezés. „Tervezzem újra az életem, s induljak el azon az úton, amely a célba, Istenhez vezet!” – fordította le az üzenetet a saját élethelyzetére. Ám a kalandok ezzel még nem értek véget: nem engedték át a határon, kiderült ugyanis, hogy nincsenek nála az okmányai, egy másik ingének a zsebében felejtette őket. Háromszáz kilométert kellett megtennie visszafelé, s már arra gondolt, talán inkább el sem jön, de végül meggyőzte az a hang, amely azt súgta: ne add fel, kezdd újra!

Tó helyett

A tervekben úgy szerepelt, hogy idén újra lesz tavi beszéd, vagyis Lajos atya a szalóki víztározón, csónakból vezeti a pénteki bűnbánati liturgiát. Az időjárás azonban közbeszólt, s ott kellett maradnunk a plébániakertben. „Vannak, akik megpróbálják becsapni magukat, mentegetőznek, letagadják a bűneiket, vagy éppen másokat okolnak miattuk” – kezdte beszédét az atya. Elmesélte, hogy egyszer egy alkoholistával találkozott a kórházban. „Nézze, hogy megvert az Isten!” – panaszkodott neki a felpüffedt hasú ember, mire ő egy kérdéssel válaszolt: „Talán az Isten itatta magát?”

Sokan esnek abba a hibába, hogy sablonosan gyónnak: „Szentmisét mulasztottam, nem tartottam meg a böjtöt.” Vannak, akik nem éreznek igazi bűnbánatot. Az egyik gyónó például egyszer beismerte, hogy haragot tart, az atya pedig arra figyelmeztette, hogy ideje volna megbocsátani. „Én? Annak a rohadéknak? Soha!” – hangzott a válasz. Akkor legalább egy imát mondjon érte – reagált az atya. „Azért a cafatért? Dehogy!” A bűnt meg kell bánni, ki kell kiáltani, különben előbb-utóbb előjön, és a lelkifurdalás megbetegíti, megöli az embert. Isten nem vádol, hanem meggyógyít, átölel – beszélt a bűnbánat és a gyónás igazi lényegéről Lajos atya.

A liturgia után gyóntatás következett. Több atya várta a fiatalokat szerte a plébániakertben, Lajos atya pedig a közeli temetőben gyóntatott, hogy mindjárt el is temesse a bűnöket. Este Sillye Jenő és barátai imádkozták a harmincöt éve született Keresztutat, súlyos üzeneteket közvetítve állomásról állomásra, s feltéve a kérdést: Te meddig mennél el az úton?

Karády Katalin is megmondta

Fellépett az imperfectum, a Crux és az Eucharist keresztény könnyűzenei együttes is, a Shalom katolikus közösség pedig meg is mozgatta a közönséget. Miután Bon Jovi és Shakira egy-egy számát is felhasználva bemutatták a tékozló fiú történetét, a tört magyarsággal beszélő brazil fiatalok portugál nyelvű, latin-amerikai ritmusú, keresztény szövegű zenére tanítottak táncot a találkozó résztvevőinek. A fiatalok úgy ropták, hogy tánctanáruk megjegyezte: olyan ügyesek, hogy Brazíliában is helytállnának.

Műhelyfoglalkozást tartott a Lajos atya segítségével néhány éve elindított Tiszta Szívek Mozgalma is, amelynek ma már több mint száz tagja van. A lelkigyakorlat vezetője egyik előadásában és lapunknak adott interjújában is hangsúlyozta: a szexualitás érték, de meg kell érni rá, mert ha éretlenül esszük a gyümölcsöt, könnyen elronthatjuk a gyomrunkat. „Mindig az a perc a legszebb perc, mit meg nem ád az élet, az a legszebb csók, mit el nem csókolunk” – idézte az atya kedvenc énekesét, Karády Katalint.

Az érdeklődők ellátogathattak a Szent Ferenc kisnővérei, a jezsuiták, a szalézi nővérek, a Szent András Evangelizációs Iskola, a szociális testvérek, az Emmánuel közösség, a Chemin Neuf, a szervita nővérek és a katolikus karitász műhelyébe is. Nagy népszerűségnek örvendett Grunda János szerkesztő-riporter filmklubja: tele volt a mozivá kinevezett kis barlang. A fiatalok az Ádám almái című filmet nézték és beszélték meg. A szervező Telek Zoltán szerint ez jobb, mintha megmondanák nekik a „tutit”.

Stramm kereszténynek lenni

Zoltán úgy látja, hogy Szalók azért működik, mert mindig változik: módosul a rendezői gárda, évről évre újabb és újabb előadók jönnek, jobbnál jobb témák merülnek fel. Lajos atya minden évben meglepődik, hogy milyen jó dolgok jönnek majd ki az adott témából. Szalók minden évben más: még egy ilyen, mint az idei, egy sem volt a harminc között. Ahogy két tizennyolc éves lány fogalmazott, a tábor után megújult erővel tudnak továbbmenni, s itt megtanulták, hogy bátran megvallhatják a hitüket.

Lajos atya szerint az új evangelizáció azt jelenti: ugyanazt az örömhírt a kor emberének nyelvén mondjuk el, számára érthető és befogadható módon, a neki megfelelő képi anyaggal illusztrálva, és mindig egész életünkkel téve tanúságot. Utunk során elkerülhetetlenül találkozunk majd ellenerőkkel, hisz a sátán nagy majom, akinek kirakata díszes, ám raktára üres. Jézus raktára viszont tele van minden jóval, bár kirakata kevésbé díszes, s az igazi értékekhez sok szenvedésen, áldozaton és önmegtagadáson át vezet az út. De egy szó mint száz: „stramm kereszténynek kell lenni”, ez a mi küldetésünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..