– Az első koncerteket nem kísérték árgus tekintetek, vagy nem törődött azzal, kinek mi a véleménye, hiszen Isten országát építi?
– A legelső Református énekek hangverseny előtt összehívtam a Zeneakadémiára azokat a református egyházzenészeket, akiket korábban nem is ismertem, és azt gondoltam, hogy fél óra alatt mindenben megegyezünk, ami egy ilyen koncerttel és hangfelvétellel kapcsolatban felmerülhet. A beszélgetés végül majdnem négy órán át tartott, és bizony felmerült az a kérdés, hogy „az Úristen dicsőségére elhangzó énekeket meg fogják tapsolni?” Én közelebb hajoltam, és azt mondtam, hogy „nemcsak megtapsolni fogják, hanem fütyülni és kiabálni fognak, sőt a lábukkal dobognak majd”. El sem tudták képzelni a templomból érkezett egyházzenészek, hogy milyen hatásuk lesz a református zsoltároknak és dicséreteknek egy világi helyen, a Zeneakadémián. Nos, a kétszáz fős kórus és az ezerfős közönség az első percben hatalmas szeretetközösséggé, gyülekezetté változott, és a koncert végén valóban óriási és hangos örömkitörésben volt részünk. A karnagyok és az orgonaművész mind odajöttek hozzám, és azt mondták: „Megkövetünk, mert valóban nem gondoltuk, hogy ilyen Istennek tetsző alkalomban lehet részünk.” A második koncertre egy hét alatt fogyott el az összes jegy, és 2007 óta már a Művészetek Palotájában vagyunk, de ott is elővételben elkelnek a jegyek.
– Neves együttesek felvonultatásával minden évben utcára viszik a muzsikát s a reformátusok szépséges dallamkincsét is. Hogy fogadja az utca embere ezt a nyílt színi evangelizációt? Van fülük a szakrális üzenet befogadására?
– A második koncert zajos sikere után arra gondoltam, hogy a gyönyörű református énekeinken kívül, a református egyház társadalmunkban betöltött gazdag kulturális, missziós, oktatási munkáját és zenei kincsét is érdemes lenne bemutatni híveinknek és a világnak. Így indult útjára 2004-ben Ferencvárosban a háromnapos Református Zenei Fesztivál. Az Úristen a kezdetek óta utat mutat, hogy merre haladjunk, hogyan fejlődjünk. Az első években a zenekarok, a táncosok, a mesélők, a versmondók, a kórusok mind egy színpadon, egy helyszínen léptek fel, de aztán a hitéletünk és kultúránk oly sok területe felé nyitottunk, és olyan gazdag lett a programkínálat, hogy ma nyolc helyszínen zajlik a fesztivál. A nyitó áhítaton megtelik a Bakáts tér, a péntek esti zsoltáros fáklyás menet mintegy nyolcszáz református és más keresztyén hívőt számlál, az azt követő késő esti zenés áhítaton tíz órakor zsúfolásig megtelik a Kálvin téri református templom, szombaton pedig az ötszáz fős Ökumenikus Fesztiválkórus énekel a Nemzeti Múzeum lépcsőjén. A reformátusoktól „csupa szokatlan utcai megmutatkozás”, de úgy látszik, nekünk is szükségünk van a hitünk templomon kívüli megvallására. A fesztivál egyébként kívülről olyan, mint bármelyik színvonalas, ingyenes világi fesztivál: nagyszínpad, zenekarok, magyaros ételek, italok, gyermekprogramok, mégis más, mert három napon át velünk van az evangélium, a gyerekek pedig igehorgászaton vehetnek részt.
– Gondolom, a népzene populárisabb műfaj…
– Ma is meggyőződéssel vallom, hogy a világszínvonalú, elhívott hazai szimfonikus rockzenekarainknak is ott a helyük a fesztiválon, idén mégis főleg népzenei együttesek adnak koncertet. Nem is akármilyenek: Muzsikás, Sebő, Vujicsics, Misztrál, Pál István „Szalonna”, Cimbaliband, Makám, Tázló, Lovász Irén. A népzene, népénekeink és zsoltáraink, dicséreteink sok tekintetben átfedik egymást. Az Istennek tetsző zene mindig megfér egymás mellett, csak nem kell összekeverni, hogy melyiknek hol a helye.
– Ahogy a tavalyi, immár tizenkettedik alkalommal rendezett Református énekek című kórushangversenybe belefeledkeztem, olyan érzésem támadt, mintha a Müpa-beli koncert egy hatalmas, őszinte ölelés lenne határon innenről és túlról…
– A Református énekek koncert-istentiszteleten éneklő háromszázhatvan fős kórus hivatalos neve: Kárpát-medencei Egyesített Református Kórus. Én olyan nevelést kaptam a szüleimtől, amely egyértelművé tette számomra, hogy a Kárpát-medencében élő magyarság egy nemzetet alkot. A hatalmas kórus általában tizenhat énekkarból áll össze, s néhány alapvetést figyelembe kell vennem. Például azt, hogy öt állandó profi kórus mindenképpen szükséges, amelyekre kősziklaként építhetek. Évente lehetőséget szeretnék adni öt újonnan behívott kórusnak, s minden évben kötelező erővel meghívok öt-hat határon túli kórust (Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Partium, Délvidék). A zenés alkalom a Himnusz közös éneklésével ér véget, úgy, hogy az összetartozás és szeretet jegyében mindenki a mellette álló kezét fogja. A legvégén püspöki áldás bocsátja el a gyülekezetet. Az előző négy évben határon túli püspököket kértem fel erre a szolgálatra, az idén Steinbach József püspök úr vállalta. Az esemény végén sok erőt ad mindenkinek, amikor itteniek és határon túliak könnyes szemmel búcsúzunk egymástól.
– Az is megható volt, hogy országgyűlési képviselő olvasta a bibliai igerészt…
– Számomra fontos, hogy olyan emberek vezessék az országunkat, akik ország-világ előtt megvallják a hitüket. Azzal, hogy Balog Zoltán, Varga Mihály vagy Gulyás Gergely a zenei blokkok elején a Müpában (világi helyen!) felolvassa a bibliai Igét, megvallja a hitét. Az idén június 28-án Kocsis Máté, egykori „lónyays diák”, Józsefváros polgármestere olvassa majd a Bibliát.
– A május 23. és 25. között tartandó XI. Református Zenei Fesztiválon kikkel találkozhatunk?
– A fesztivál – amely a Református Egység ünnepének kiemelt budapesti eseménye – teljes, háromnapos programfolyamáról a www.rzf.reformatus.hu oldalon lehet olvasni. Hadd említsek néhány nevet, illetve alkalmat! Vendégünk lesz Bakos Árpád és az Ethnokor (Délvidék), az Invocatio Musicalis, az Ismerős Arcok, az Anima Soni, a Vocem Laudis Trió, valamint Vedres Csaba, a Zeneakadémia doktoranduszai, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola (Konzi) diákjainak zenekara és kórusa. Lesz református kórustalálkozó az Ádám Jenő Zeneiskolában, s a kerekasztal-beszélgetésen Bogár László közgazdász, Szigethy Gábor író és Bagdy Emőke pszichológus fejti ki gondolatait.
– És a június 28-i kórustalálkozón a Művészetek Palotájában?
– A háromszázhatvan fős kórus négy zenei blokkban énekel, melyek végén a közönség is bekapcsolódik az Úristen énekelt dicséretébe. A négy blokkban vezénylő karnagyok sorrendben: Arany János, Cseri Zsófia, Szabó Szabolcs és Berkesi Sándor. Orgonán közreműködik Alföldy-Boruss Csilla.
– Bár az ember nem azért dolgozik, hogy elismerést kapjon, ám ha észreveszik a munkáját, az azt jelzi: másoknak is fontos mindaz, amit végez. Az utóbbi időben mintha e téren is beérett volna a gyümölcs, hiszen számos elismerést kapott.
– Azt hiszem, az elmúlt harminc év érett be, hiszen a hanglemezkiadói munkám, a hazai és külföldi koncertek, fesztiválok, az egyesületi és Közgáz alapítványi szervezőmunka éppúgy része az elismerésnek, mint a hitet és kultúrát megőrző református zenei vagy Kárpát-medencei szolgálat. 2000-ben vettem át az Artisjus Zenei Alapítvány kuratóriumától a „kortárs magyar zeneművek kiadása, terjesztése és közönséghez juttatása érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenységért” adományozott kitüntetést. Tavalyelőtt Magyar Örökségdíjat kaptam, a tavalyi költészet napján pedig Ferencváros József Attila-díját vehettem át, melyet a kultúrában elért kiemelkedő teljesítményért adományozott a Ferencvárosi Önkormányzat, idén januárban pedig a XI. kerület – ahol irodánk és áruházunk működik két évtizede – Újbuda Pro Cultura-díjjal tüntetett ki kiadói és kulturális területen végzett munkámért.
– Milyen stábbal dolgozik? A siker soha nem egy személynek szól, egy-egy remek hangulatú koncert bámulatos összmunka eredménye. A háttérmunkások, a kulissza takarásában lévők ugyanúgy evangelizálnak, mint Ön.
– Talán sokan el sem hiszik, hogy ezt a munkát feleségemmel – akit minden nekem adott díj megillet – és egy ifjú, kedves kolléganőnkkel hármasban szervezzük, de egy másik férfikollégánk és nyolcvanéves anyósom is részese a munkának. A lebonyolításban ma már többen segítenek, hiszen a nyolc helyszín és a rengeteg esemény miatt nem is lehetek ott mindenütt. A projektvezetők és az önkéntesek a szervezés alatt a háttérben maradnak, de az eseményen nagyon is jelen vannak: testben és lélekben egyaránt.
– A Stereo Kft. számos kezdeményezése a határon túliak támogatására irányult. Több esetben CD-k százait vitték magukkal, s jótékonysági koncerteket is adtak. Gondolom euforikus öröm jellemezte ezeket a találkozókat…
– Érdekes, hogy másik jelentős szervezésünk, a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje sorozat is éppen 2002-ben indult, és bizony 2010-ig nem voltunk könnyű helyzetben a Nyolc koncert – Nyolc ország – Egy nemzet alcímmel. A budapesti gálakoncert után évente igyekeztünk eljutni jelentősebb magyar kulturális élettel rendelkező határon túli városokba: Révkomáromba, Beregszászra, Kolozsvárra, Szabadkára, Magyarkanizsára, Felsőőrre, Lendvára. E városok könyvtárainak 2004 és 2008 között több ezer CD-t adományoztunk hazai kiadók segítségével. Az idén ősszel folytatjuk a sorozatot, majd novemberben jön újra a budapesti gálakoncert.
– A Stereo Periferic régóta foglalkozik lemezkiadással. Melyikekre a legbüszkébb?
– A kiadómnak jelenleg kétszázhuszonkét kiadványa van, és őszintén mondhatom, hogy egy-két tévedéstől eltekintve valamennyi kiadványomat szeretem. A Református énekek sorozat több tagja arany- és platinalemez lett, és viszonylag rendszeresen jelen vagyunk velük a Mahasz Top 40 listán. Létezésünket mégsem a hazai piac biztosítja, hanem a huszonöt országba irányuló exportunk. Ez szomorúságra és büszkeségre is okot ad. A Református énekek mellett a legsikeresebb kiadványaink az After Crying és a Solaris együttes CD-i, illetve DVD-i.
– Az idén milyen újdonsággal rukkolnak elő?
– Minden évben sok zenész és zenekar keres meg. Sokan közülük ismeretlenek, de ha olyan világszínvonalú zenei anyagot kapok tőlük, ami eltalálja a szívemet és a lelkemig hatol, és arra gondolok, hogy ugyanezt érezhetik a zenekedvelők Japánban, Spanyolországban vagy Mexikóban, akkor bizonyára kiadom a CD-t. Új református CD és DVD biztosan lesz az idén is, és minden bizonnyal egy-két progresszív rock és népzenei kiadvány is.
