A véletlen úgy hozta, hogy a messzi Norvégia már nagyon korán, jóformán babakoromban, illetve a vasfüggönyös időkben belépett az életembe. Az 50-es évek elején Pécsett élt és alkotott egy kiváló festőművész, számos freskó mestere, Gebauer Ernő. Felesége, Ingeborg néni nagyon sokat énekelt nekem, beszélt hozzám életem első éveiben, nemcsak tört magyarsággal, hanem nekem nagyon tetsző anyanyelvén is. Norvégia-emlékeim azután hét-nyolc éves korom táján kezdek föléledni, amikor újra meg újra elolvastam a világhírű norvég ifjúsági írónő, Barbra Ring remekét, a Peiket. 1984 kora tavaszán ismételt Norvégia-továbbképzést kaptam egy, az akkori munkahelyemre, a Móra Kiadóba látogató, sikeres gyermekkönyvszerző házaspártól, Ida és Mathis Mathisentől. A gyönyörű és csak Celsius-fokokban mérhetően hideg ország még közelebb került hozzám Gaál István 1988-ban forgatott, költői szépségű Peer Gynt filmje révén. (Zelei Anna könyvében természetesen Ibsen és Grieg is helyet kapott.)
1993 októberében azután két, heves hóviharokkal tarkított hétre, egy, már megszűnt tv-csatorna révén s a Mathisen házaspár, illetve a Lunnerben működő Roa Középiskola támogatásával eljutottam Norvégiába. Ott azután, kis oslói és fjordos közjátékokkal, kettős – értelmiségi és földművelő-állattenyésztői – közegben élő norvég családokkal készítettem angol nyelvű riportokat. Ez a hosszasnak tűnő bevezetés azért látszott szükségesnek, hogy elmondhassam: nem egészen kívülállóként, nem „a nordikus egzotikumnak” szóló lelkesedéssel minősítem rendkívül olvasmányosnak, rokonszenvesnek és minden sorában igaznak Zelei Anna több mint száz fotóval, saját és archív felvételekkel illusztrált útikönyvét. Egy olyan varázslatos barangolást, amelynek szerzője nyíltan szembemegy a Norvégiával kapcsolatos közhelyekkel: „Szeretném megmutatni, hogy észak fagyos lehelete nem is olyan hideg, hogy vannak még Európában olyan helyek, melyeket a civilizáció nem volt képes letarolni, ahol évszázadok óta semmi nem változott, ahol a csend és a gondolat mélyen befészkeli magát az emberi elmébe.”
A könyv tárgyilagos leírásai éppen olyan szórakoztatóak és vibrálóan változatosak, de soha nem tipikusan bédekkerstílusúak, mint a dőlt betűs, szubjektív naplórészletek. Utazás ez Norvégia térképén, s ugyanakkor egy ország mentalitásának térképén is, ahol nincs rangkórság, de van rendszeres sportolás és a folklórhagyomány ébrentartása, vannak óriási, az év nagy részében fagyos, mégis szerethető térségek, málnaszínű faházak és fatemplomok. És vannak olyan, halványzöld és halványkék falú kórtermek, amelyek a test gyógyítása mellett a lélek gyógyítására is figyelnek… Mindez nem csoda, hiszen ott az olaj, minden jólét forrása, meg az egészséges társadalmi hagyományok, a biciklire pattanó királyok, mondhatják sokan. De – s az országot és népét nagyon szerető szerző ezt sem tagadja – vannak, méghozzá nemritkán, ádáz hétvégi ivászatok, a helyi drágaság miatt – éppúgy, mint a finneknél – szeszkörutak, s bizony, van depresszió is… Elég csak a nálunk oly népszerű norvég krimiáradatba vagy akár Linn Ullmann, a már fiatalon klasszikussá lett írónő regényeibe belepillantanunk.
Ellensúlyként van ugyanakkor nagyon intenzív hitélet is, főleg az Evangélikus Egyház keretei között, sok-sok segítőakcióval, Isten szemet gyönyörködető és nyugtató, ősrégi hajlékaival. Idézzük most az ország 28 fennmaradt árbóctemploma közül az egyik legszebbnek, a borgundinak a leírását: „A másik a borgundi árbóctemplom, csodás kirakós fajáték, kelta motívumokkal díszítve. Festői völgyben fekszik, körülötte gondozott kis temető, terméskő kerítéssel. Parányi ablaknyílások antik derengésbe burkolva épphogy szobányi belseje, jól látszik teljes szerkezete, a csupasz fagerendák és az árbócok, egyszerű, festett táblaoltárral. Kelta díszítés, viking építészet, sárkány és kereszt. A fekete kátrány úgy néz ki a fán, mintha száz meg száz festés rétege repedezne-folyna rajta. Én sem néznék ki különbül, ha 800 éves lennék.”
Aki az útikönyvek szokásos étterem-felsorolásaira és -minősítésére, hotellistákra és múzeumi nyitvatartási adatokra vágyik, az ne ezt a pompás Norvégia-körképet válassza, hanem egy hagyományosabbat. Ellenben azok, akik azt szeretnék, hogy ebbe a gyönyörű és nagyon vendégszerető országba igazán felkészülten, irodalmi, történelmi, művészettörténeti és a tájat, a növény- és az állatvilágot (különösen a madárvilágot) érintő ismeretek birtokában induljanak el, nem fognak csalódni.
Végül, de nem utolsósorban: Norvégia igazán karácsonyi hangulatú ország, így a könyv ünnepváró, ünnepi olvasmány lehet azok számára is, akik nem a látnivalókat kipipáló norvég útimarsallra, hanem egyszerűen egy téli bekuckózáshoz való olvasmányra vágynak.
Ne feledkezzünk meg az ígéretes, gyönyörű könyvborítóról sem, amelyet a szerző szép és jellemző fotójának felhasználásával Romsics Vivien tervezett.
(Zelei Anna: Norvég utakon. Kalandozás a fjordok között. Fekete Sas Kiadó, Budapest 2019)
