A Szent Gellért Kiadó által tavaly megjelentetett kötetben Gyökössy Endre zarándokútra hív bennünket „Ahhoz, Aki Út, Aki Igazság, és Aki annyira Élet, hogy most ebben a pillanatban is belőle és általa élünk”. Elmélkedésében a református lelkész kiemeli, hogy Jézus nem politikai fordulatot akart, hanem azt, hogy az ember belülről alakuljon át. Ez alapvető fontosságú: „Nem kívülről akarja megváltoztatni az embert, nem azt vallja, hogy ha megváltoznak a körülmények, akkor megváltozik az ember is, hanem pontosan ennek a fordítottját. Az új ember új körülményeket fog teremteni.” Ez Jézus tanításának egyik alapja. „Belül, benned legyen Isten országa, és akkor kibírod még a keresztek látványát is!” Ha minél több ember fogadná be a szívébe Krisztust, akkor az egész világ állapota jobb irányba fordulna.
Gyökössy Endre hangsúlyosan szól arról, amiről gyakran elfeledkezünk, amit nem hallunk meg az evangéliumokból: Jézus nem az egészségesekért, hanem a betegekért, nem az igazakért, hanem a bűnösökért jött. Krisztus és a szamariai asszony találkozását (Jn 4,1–39) elemezve megállapítja: Jézus finom tapintattal megfeddi az asszonyt, hogy akivel öt férj után most együtt él, az nem a férje. Az eredmény pedig az, hogy az asszonyból is misszionárius lesz, berohan a faluba és hirdeti: „Itt a próféta, itt a Messiás, gyertek!” A könyv írója alig meri megfogalmazni: „Egy történetben két misszionárius: az Isten Fia és egy ilyen nő! Mind a kettő szolgál. Jézus a maga módján és az asszony is a maga módján.” Ezért nem mondhatja senki: „Ki vagyok én, hogy szolgáljak? Ilyen rongy, méltatlan ember, mint én, nem szolgálhat…! Nincs senki, akire Isten üzenetet ne bízott volna! Ne mentegesd magad, hogy nem vagy méltó! Ha egyszer Isten rád bízott valamit, menet közben meg is tisztít.”
A szerző emlékeztet arra, hogy Jézus korában a bűn és a bűnös egybeesett. Krisztus volt az egyetlen, aki ezt a parancsot kapta felülről: „Válaszd külön a bűnt a bűnöstől.” Ő nem azt nézte, hogy ki mit tett, hanem azt az embert látta, aki szenvedett, és megkísérelte különválasztani az embert a bűnétől. Nála is előfordult, hogy amikor valaki ellene szegült a tanításának, leverte lábáról a port és továbblépett. A gazdag ifjút is elengedte, „szomorúan nézett utána, mert szerette őt”. Ám nem adta fel, újra és újra megpróbálta a jóra vezetni az embert. „Nem a homo sapiens, hanem a homo christianus” hozzáállása Jézustól kezdve ez: „Igaz ugyan, hogy bűnös, de attól még nem fogja elhagyni bűnét, ha én leköpöm. Talán csak úgy, ha leülök vele egy asztalhoz. Hátha végiggondolja az életét, hátha pontosan azért fogja elhagyni a bűnét!” Ahogy történt ez többek között Lévi-Máté vagy Zakeus esetében is. Tény, hogy az elmúlt két évezredben sokan tértek meg Jézus kivétel nélkül mindenkire kiterjedő, határtalan szeretetének a hatására. Gyökössy Endre fölteszi a kérdést: Hiszünk-e még a szeretet gyógyító erejében? Vagy a kiábrándult emberek csoportjába tartozunk? Ha azt kérdezzük, érdemes-e hinnünk ebben, a válasz: „Nem, de mégis.” Gyakran előfordul, hogy szeretettel fordulok valakihez, s válaszul arcul csap. „Mégis! Ez benne az isteni. Szegeket vernek élő tenyerébe, és Ő mégis azt mondja: Atyám, bocsáss meg nekik – ez a szeretet!” Jézust a szeretetéről lehet megismerni, hogy „jelen van valakiben, valaki által, valakinek az otthonában, valakinek az életében és szolgálatában… Isten van itt jelen, itt van köztünk, és valamiképpen vibrálni kezd a szeretet. Ez a húsvét misztériuma.”
Az irgalom kérdését illetően a református lelkész rámutat: ha Jézus elméletet alkotott volna az irgalomról, már régen elfelejtettük volna, de ő olyan példázatot mond az irgalmas szamaritánusról, hogy azt lehetetlen elfelejteni. „Sőt, attól kezdve egyetlen bajban, vérében, keservében szenvedő ember mellett sem lehet tétlenül elmenni.” Legalábbis jó lelkiismerettel semmiképpen nem.
Gyökössy Endre két mondatban foglalja össze Jézus tanításának lényegét: hirdette Isten országát és azt, hogy cselekedjük Isten akaratát. „Isten országa itt van köztetek” – mondta Jézus (Lk 17,21). Vagyis bennünk, a Szentlélek kiáradása révén. Isten akaratát illetően pedig „a mi Urunk Jézus Krisztus a mi Alaphangunk. Azt jelenti, hogy ráhangolódva éljük az életünket”.
A kötet írója emlékeztet arra, hogy Jézus „élcsapata” hetvenkét ember volt, és ebbe beletartozott a tizenkettő is. Leszögezi: a kereszténység nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés. Jézus „forradalma a minőségi ember forradalma volt, a homo christianusé”. Jézusnak elég volt hetvenkét ember. Ne siránkozzunk tehát azon, hogy csökken a keresztények száma. Az igazi Jézus-követés sohasem volt tömegcikk. „És ha egyszer még kevesebben leszünk, akkor legyünk még inkább Krisztus tanítványai! A vetőmag sohasem sok, az mindig kevés – de elég.” A világ pedig akkor fog hinni nekünk, ha drámai módon látják az emberek az életünkből, hogy „lent is, fönt is”, minden körülmények között Istenhez tartozunk. Idézi a szerző Kerényi Lajos római katolikus lelkipásztort: „A mai, modern keresztény csak akkor beszéljen, amikor kérdezik – de úgy éljen, hogy kérdezzék!”
Gyökössy Endre egész életében vallotta: „Nemcsak pénzből, a szeretetből is lehet »tizedet« adni. Ha én mindent magamnak tartok, önző, zsugori, gyűjtögető ember vagyok. Nekem azt tovább kell adnom! Én rengeteg szeretetet kaptam a szüleimtől, a feleségemtől, a gyerekeimtől, a gyülekezetemtől. Illik továbbadni!”
Pásztori hitvallásához hűséges maradt ebben a könyvében is.
(Gyökössy Endre: Zarándokúton Jézussal, Szent Gellért Kiadó, 2017)
