Négy irányból közelíthették meg a fiatalok a várost. Voltak, akik kenuban lapátolva a Dunán. Mások gyalogszerrel vagy kerékpáron a Pilis lankáin át zarándokolhattak a királyi városba. Másnap érkeztek meg vonaton az alsóbb évfolyamok. Nem szabad kifelejtenem a felsorolásból azt a kis csoportot sem, amelyhez immár én is tartozom: az öregdiákokat. Az idei zarándoklat azonban nemcsak a vértanúról szólt, hanem Várhegyi István egykori plébánosról is, aki iskolánk alapításánál segédkezett. Az atya idén júliusban hunyt el. Utolsó napjaiban üzenetet hagyott a diákoknak és a tanároknak, amelyet Varga Antal igazgató úr olvasott fel, és amely így szól: „tanuljatok, tanítsatok, imádkozzatok, és ne feledjétek a hazát.„ Olyan üzenet ez, amelyet minden katolikus iskolában tanulónak és tanítónak át kellene adni, hiszen a mindennapi rohanásban és személytelenségben fontos, hogy olyan normákhoz tartsuk magunkat, amelyek megkülönböztetnek minket a többiektől. Ezt az „utolsó üzenetet” különösen megható volt olyan helyszínen hallani, ahol Szent Gellért a trónörökös Imre hercegnek taníthatott hasonló, életre szóló igazságokat, valamint karnyújtásnyira lehettünk egy olyan ország határától, amellyel hazánk politikai kapcsolatai napjainkban nem a legharmonikusabbak, de országunk alapításakor még képzeletbeli határ sem választotta el az ottani területet tőlünk. Így ez a mondat még mélyebb jelentést kapott. Miután megkoszorúztuk Mindszenty József bíboros és Várhegyi István atya sírját az altemplomban, a közös programok után mindenki hajóra szállt, hogy az ott mondott szentmisén kapott további útravalókkal érkezzünk haza névadó szentünk ünnepe után Budapestre. Bár még sokat kell az iskola diákjainak tanulniuk, az öregdiákok előtt is még sok munka és tanulás áll, de várjuk a jövő évi zarándoklatot, amikor Székesfehérvárt keressük majd fel.
