Az ilyen út menti vagy mezei árkokat kísérő bokrosoknak jelentős szerepük van az énekesmadarak vonulásában. Egyfajta zöld folyosók ezek, amelyek táplálékot kínálnak, de védelmet is nyújtanak a ragadozók ellen. Daruhangokat sodort a szellő. Nagy magasságban két madár repült, krúgató kiáltásaik csak lassan haltak el a távolban. A daru kis számban évente átnyaral Magyarországon, elsősorban a Tiszántúlon, de szeptemberben már felbukkannak az észak felől érkező első csapatok is.
A toronyból néztünk körül a halastavakon. A vízen kacsák, szárcsák és búbos vöcskök úsztak. A sok tőkés mellett barát-, nyílfarkú és cigányrécéket láttunk, de már megjelentek az észak felől érkező fütyülő récék első példányai is. Szürke gémek, nagy és kis kócsagok repültek, de láttunk három vörös gémet is. Ez a déli elterjedésű madár korán indul Afrika felé, lehet, hogy idén az utolsók kerültek a távcsövem elé. Az egyik tó felett rétisas keringett. Méltóságteljesen rótta egyik kört a másik után, mit sem törődve azzal a szemtelen dolmányos varjúval, amelyik követte és biztos távolból vagdosott feléje. Nem sokkal később halászsas tűnt fel a magasban, karmában halat tartva egy alkalmas tépőfa felé repült.
A tórendszer szélén van egy széles csatorna, ahol bivalyok szoktak hűsölni. Most a parton legeltek, csak egyikük volt a vízben, de megijedt tőlünk, és hangos csobogással áttörve a nádason csatlakozott társaihoz. Az egyik lehajló nádszálon jégmadár ült. Andris ráirányozta a teleszkópot, így pazar színeit még jobban megcsodálhattuk. Amikor tovarepült a víz felett, és azúrkék hátát mutatta, valóban illett rá a repülő drágakő elnevezés.
Leeresztett tó nem volt, így parti madarat alig láttunk, a nádban és a bokrok között viszont vonuló poszáták, nádiposzáták, füzikék bujkáltak. Lilán virított a sóvirág, a nádszálakon a felfutó szulák ágai fehérlettek, sok volt a betyárkóró, és helyenként olyan sűrűn nőtt a szerbtövis, mintha vetették volna. Szúrós termése miatt a marhák és a bivalyok nem nyúlnak hozzá, szabadon terjeszkedhet. Az egyik saroknál, ahol öreg füzek állnak, évente látom a vonuló szürke légykapókat. Most hárman voltak, száraz ágakon ültek, és hol a levegőben, hol a talajon kaptak el egy-egy rovart. A Szaharától délre telelnek, gondolatban jó utat és szerencsés hazatérést kívántam nekik. Szép nap volt. Az ötvenes évek óta járok Apajra, de ez a kirándulás éppen olyan örömet okozott, mint amikor még fiatalon jártam a pusztát és a halastavak környékét.
Fotó: Bécsy László
