A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum idén is tojásfestéssel, -díszítéssel, szagosvíz készítéssel, tojásjátékokkal, állatszépségversennyel, gyapjúbárány készítéssel, gyertyamártással, koszorúkötéssel, kalácssütéssel, mátkatálkendő-festéssel, szakajtófonással, kiszebaba-készítéssel, illetve ünnepi bábelőadásokkal, táncházzal várja a kicsiket és nagyokat. De mi tartozik a valóban hagyományos húsvéti szokások közé?
Húsvét első napja tradicionálisan vallásos szertartásokkal telt. Ma már kiveszett az a még a kereszténység előtti időkben gyökeredző szokás, hogy a szombatról vasárnapra virradó hajnalon a fiatalok végigvonultak a falun, majd megkerülték a határt, miközben énekelve bő termésért imádkoztak.
Az ünnepen mindig kiemelten fontosak voltak az ételek, hiszen nagyböjt idején szigorúan szabályozták, mit lehet enni. Húsvét vasárnapján azután örömmel vitték az emberek az étellel – hagyományosan báránnyal vagy sonkával, kaláccsal és tojással – megrakott kosarakat a templomba, hogy ott a szentmise keretében megszenteljék azokat.
Húsvéthétfő ezután már a tavasz, a fiatalság ünneplésével, profán hagyományokkal telt. „Föltámadt Jézus, mondják az írások, / Vízöntő hétfőre buzognak a források” – szól a népi rigmus. A locsolás egyházi magyarázata szerint a hagyomány a keresztelésre utal. Valójában a tavaszi locsolásnak a víz termékenységvarázsló erejébe vetett ősi hiedelem az alapja. Erre utalnak a ma is sokszor mondott locsolóversek: a cél, hogy a lány el ne „hervadjon”.
A tojás díszítése és ajándékozása is ősibb a keresztény húsvét ünneplésénél. Már az ókori Egyiptomban tettek festett, karcolt tojást a sírokba. Nem véletlen, hogy a tojás vált az élet és az újjászületés szimbólumává: magában rejti a születés, az élettelenből élővé válás titkát. A kereszténység elterjedésével azután ez az ősi életszimbólum könnyen hozzákapcsolódott a feltámadás ünnepéhez. A festett minták és színek szimbólumrendszere az ősidők óta nyomon követhető – Közép- és Kelet- Európában maradt meg a mintás díszítés élő népszokásként.
Ajándékként eredendően nemcsak a locsolók kaptak hímes tojást, hanem a keresztszülők is adtak ilyet lelki gyermekeiknek, hogy a feltámadás örömhírére emlékeztessék őket. Emellett pedig hagyományosan húsvéthétfőn – esetleg más tavaszi ünnepen, így fehérvasárnap és pünkösdkor – adtak egymásnak a fiatalok koma- vagy mátkatálat, amelynek szintén elmaradhatatlan része volt a tojás.
A különböző tojásgyűjtő népszokások célja pedig az volt, hogy a fiúk, legények minél többhöz hozzájussanak a tojásjátékok miatt. A tojáskoccintás, -labdázás, -görgetés sokfelé ma is élő húsvéti hagyomány.
