Víz a sivatagban

„Az újonnan talált vízkincs megnyitja az ajtót egy sikeresebb jövő felé a turkanai emberek és az egész ország számára – fogalmazott Judi Wakhungu kenyai környezetvédelmi és vízügyi államtitkár. – Ennek az erőforrásnak a kiaknázását felelősségteljesen kell végeznünk, hogy megőrizzük az eljövendő generációknak.”


A felfedezést a GRIDMAP (Talajvízkincs-kutató Program az Afrikai Szárazság Enyhítésére) nevű, az UNESCO kezdeményezésére indított program tette lehetővé. A japán állami forrásokból működő programban részt vevő kutatók a műholdakon elhelyezett nagy teljesítményű radarok segítségével keresnek föld alatti vízforrásokat Afrikában. A most felfedezett vízkészlet létezését a kenyai kormány által végzett próbafúrások is igazolták.

Feltételezik, hogy a kontinens más sivatagos országainak területén is vannak föld alatti vízkészletek. A többségük azonban száz–kétszázötven méter mélyen található, ezért igen drága a kinyerésük – egyetlen százötven méter mély kút megépítése akár húszezer dollárba is kerülhet. Nemzetközi összefogással azonban az afrikai országok elérhetik a jövőjüket biztosító vizet.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.