„A magyar Bárka jövőre lesz huszonöt éves, és én már 1993 óta kapcsolódom a közösséghez – mondja Katalin. – Tizennégy éves voltam akkor, és dunaharaszti lakosként, a helyi református gyülekezet tagjaként ismertem meg őket. Édesanyám rendszeresen adakozott a közösség javára, és mindig engem küldött el hozzájuk az adományunkkal. Akkor még féltem a sérült emberektől, ezért másra nem voltam hajlandó, mint hogy a kapun át beadjam a csomagot. Egyszer azonban egy diószsákkal mégiscsak bementem a konyháig, és ez az egyik lakónak éppen elég volt ahhoz, hogy karon ragadjon, a szobájába invitáljon, és megmutassa féltett kincseit: cédéit, posztereit, csecsebecséit. Megfogott a kedvessége, őszintesége, ezért elfogadtam a segítők meghívását, és nem sokkal később már együtt is vacsoráztam a közösséggel. Ez egy gyertyafényes, csendes alkalom volt: senki sem beszélt, csak mutogatni lehetett, meditatív zene szólt. Mindmáig meghatározónak érzem azt az estét. Fokról fokra hivatás ébredt bennem a közösség szolgálatára, ezért a következő hat évben az önkéntesük voltam, majd – a középiskola ötödik évét követően – be is költöztem a házba. 2001-ben házfelelős lettem, és kilenc felejthetetlen éven át éltem együtt sérült testvéreimmel. Csak akkor hagytam el az otthont, amikor megházasodtam – szabály ugyanis, hogy bentlakó segítők csak egyedülállók lehetnek. A férjemet is a Bárkának köszönhetem: évekig dolgoztunk együtt a ház segítőiként.”
Katalin 2011-től bántalmazott nőket segített a Magyar Vöröskeresztnél. A Bárka Alapítvány tavaly nyáron megalakult új kuratóriuma hívta vissza, kérte fel vezetőnek. Az alapítvány – ahogy ő látja – igyekszik visszatérni a gyökerekhez, a mozgalom alapértékeihez, amelyek mindig jelen voltak ugyan a dunaharaszti közösség életében, de a gyakori, átlagosan másfél évenkénti vezetőváltások miatt nem érvényesülhettek eredeti tisztaságukban. Ez nem is könnyű, mivel a dunaharaszti Bárka egyszerre közösség, szociális intézmény és műhely. De a középpontban – hangsúlyozza Katalin – mindig a sérült embereknek és segítőiknek, az ő közösségüknek kell maradnia.
Volt olyan vezető, aki inkább a kézműves munkára, a műhely működtetésére, a „termelésre” helyezte a hangsúlyt, ez azonban tévúttá válhat. A mindenkori vezető dolgát a szigorú állami szabályozás sem könnyíti meg, mert ez az intézményi jelleg felé tolja el a közösséget, amely kizárólag a törvényben meghatározott végzettségű munkatársakat alkalmazhat. Ez más országokban nem követelmény, és az önkéntes segítőkre szerencsére nálunk sem vonatkozik. Mindhárom szempont fontos, összehangolásuk pedig nagy körültekintést igényel.
A közösség élete két helyszínen zajlik: a lakóotthonban és a tőle mint- egy másfél kilométernyire levő műhelyben. Az otthon tizenkét lakójával jelenleg négy bejáró segítő foglalkozik, de naponta mindig csak egy-egy lehet velük. Nehezen bírják, mivel minden háztartási feladat is rájuk hárul. A közösség ezért most – a nemzetközi Bárka elveinek megfelelően – két bentlakó önkéntest keres a házba. A műhelyben nyolctól négyig három segítő dolgozik, itt egy gyógypedagógust szeretnének alkalmazni.
Katalin januári kinevezése óta arra törekszik, hogy erősítse a közösség külső kapcsolatait, a régi barátokkal, a segítői körrel, a helyi gyülekezetekkel, iskolákkal és egyetemekkel. Fontosnak tartja, hogy újra rendszeresen istentisztelet, mise legyen náluk, és az áhítatok, a segítői imádságok alkalmait is bővítette.
A betörés megrázta ugyan őket, de nem törte össze. Az első pillanattól fogva igyekeznek minél hatékonyabban biztatni, támogatni egymást lelkileg, és nagyon ügyeltek arra is, hogy az otthon sérült lakói minél könnyebben túl tudják tenni magukat a traumán. A betörés után gyorsan rendet raktak, s miután lezajlott a hosszú helyszínelés, és a lakók hazatértek a műhelyből, igyekeztek minél kíméletesebben elmondani nekik, mi történt. Nagy volt a riadalom, többen sírtak, és aznap éjjel nyugtalanul aludtak, fel-felébredtek, beszélgetni akartak a lakók. „Hol lehet most az autónk? – kérdezgették. Soha egyetlen munkatársnak, vezetőnek sem fordult meg a fejében, hogy a lakóotthonba betörhet valaki, ezért nem volt riasztójuk. Mostantól azonban itt is, a műhelyben is szükség lesz riasztórendszer kiépítésére. A közösség minden adományt szívesen fogad.
Az alapítvány számlaszáma: 10300002-20329426-70073285
Paypal-os e-mail cím: kozossegvezeto@barkaalapivany.hu
