Az Úton című korong úgy mutat újat, hogy közben visszanyúlik a kezdetekhez: dallamaiból egy ereje teljében lévő, letisztultan és alázattal muzsikáló zenekar lép elénk.
Egy minduntalan terebélyesedő, immár koncertslágerek sorát adó életművel az alkotónak is egyre nehezebb megbirkóznia, ám a Misztrál mindeddig ügyesen kerülgette az önismétlés csapdáit: két, jó érzékkel összeválogatott dalcsokornyi album (Ébredés, Ösvény) után a tematikus lemezek készítése felé vette az irányt. A jórészt költő- vagy történelmi évfordulókra időzített kiadványok (Balassi, Megkopott harangszó, Dsida, Janus Pannonius és Babits) tételei rendre nagyobb ívű dramaturgia mentén szerveződnek, aminek rései közé befér egy-egy, a műfajból kitekintő kísérlet vagy kevésbé sikerült megzenésítés: az összkép így is, úgy is emeli a lelket. Ez a munkát könnyítő mankó most nem áll a csapat rendelkezésére: az új lemez dalainak önmagukban is teljes szerzeményekké kell kikerekedniük, különben oda a varázslat. Ez a kitettség arra sarkallta a tagokat, hogy hagyják sodortatni magukat az ihlettel: ha a vers bonyolult formát kíván, mikrokozmoszt építsenek, ha egyszerűt, letisztultan fogalmazzanak.
Az Úton dalai pedig szépen tükrözik ezt a törekvést: találunk köztük koncerteken már bejáratott, metszően aktuális helyzetdalt (Nacsinák Gergely András: Reggeli reggae; Lackfi János: Nőci, ha negyven), klasszicizáló kórushangzással megformált miniatűrt (Lackfi János: Áram), sodró keményrock-nótát (Petőfi Sándor: Csatadal), pajkos-nevettető gyerekdalt (Varró Dániel: Andris beszélget az állatokkal) és archaikus ízű históriás éneket (Erdélyi János: Tavasz vidulása; A subámnak nincs melege…). Az albumon megszólal a történelmi lelkiismeret intő szava (Arany János: Széchenyi emlékezete), a modernség fölött merengő költő (Babits Mihály: Esti megérkezés), a minden tragédiát keserítő csalfa remény (Falu Tamás: Tavaszi szél) és végül az imádság, amely évszázadok óta ad erőt minden magyar ajkú embernek (Boldogasszony Anyánk). Nagy örömünkre az együttes ezúttal sem hagy fel a dalforma határainak feszegetésével: Kárpáti Tibor Garabonciás és Csepp szobából ezüst, arany című verseinek összeolvasztásából billegő ritmikájú, elragadóan játékos szerzemény született olyan hangulatváltozásokkal, akár a könnyű záporral meglepő balatoni nyár. Hasonlóan kidolgozott köntöst kapott Nacsinák Gergely András Garabonciás című verse is, ám a korong fénypontja Nacsinák ÉgIgéző-jének megzenésítése, mely virtuóz érzékenységgel követi a hatalmas távlatokat bejáró szöveg minden rezdülését.
Elektronikus loopok, zajok és zörejek időről időre feltűnnek a lemezen, a zenekar azonban nem épít teljes szerzeményeket az elektronikára, épp csak színesíti vele a hangzást. S így tesz minden más felhasznált stíluselemmel is: szabadon mozog a zenei műfajok között, mindegyiket érintve, de egyiknél sem megragadva. Az egyetlen iránytű a vers értő-érző megzenésítése és előadása – a Misztrál húszévnyi dalterméssel a háta mögött immár megérett a valódi, katartikus egyszerűségre.
