– Nekem szülőként nem jelentett problémát a nyár, mert pedagógus vagyok. Amikor a gyerekek egészen kicsik voltak, a szüleim még dolgoztak, ezért csak legfeljebb hétvégén tudtak vigyázni az unokákra. Havonta-kéthavonta egyszer kértük segítségüket, amikor a férjemmel kettesben mentünk el valahová. Később több időt töltöttek velük. A gyerekekben megmaradnak a nagyszülőknél töltött időkben szerzett élmények, ma is élő emlékeik vannak ezekről a napokról. A legkisebb fiamban a természet szeretete a nagyszülőknél alakult ki, a nagypapa veteményesében órákat töltöttek el közösen tanulgatva a haszonnövények neveit. Teljesen másképp bánik a gyerekkel a nagyszülő, mint a szülő, erre is szükség van. A gyerekek pedig megtanulják az idősebbekhez való alkalmazkodás képességét, amire szintén szükségük lesz felnőtt életükben is. Én ezt a szerepet most a lányoméknál gyakorlom. Neki nehezebb, mint nekem volt. Nincs annyi nyári szabadsága. Ezért már évek óta nyaranta több hétig az unokámra vigyázok. Örömöt jelent az unokámmal eltöltött közös idő, de bizony néha nagyon nehéz egy világot még felfedező gyermekkel tartani a ritmust. Nem sok, de be kell látni, hogy a nagyszülőknek is pihenni kellene a szabadságuk idején, bármennyire is szeretik az unokáikat, ez lényegében fárasztó munka. Jól kell beosztani a családnak a nyári szabadságokat, hogy elegendő idejük legyen a pihenésre. Gond lehet ott is, ahol az idős nagyszülők betegek – betegesek. Szóval, a gyerekvigyázás családonként más és más problémát jelent. A gyerekekre ráadásul szinte mindig figyelni kell, mert balesetek bármikor előfordulhatnak. Még akkor is, ha közvetlenül mellettük vagyunk. Például a legidősebb fiam mellett két felnőtt állt, amikor egy mozdulattal magára rántotta a forró teásbögrét, vagy az unokám a fotelba ugrott, onnan leesve beverte a fejét az asztal szélébe. De ezek az esetek szerencsére minden gyerekkel előforduló, kisebbnek nevezhető, szokványos balesetek. A nagy tragédiák egy része valószínűleg figyelmetlenségből származik. Nem gondolkodunk előre, például forraljuk a vizet a gyerek mellett, kinyitjuk az emeleti ablakot, azt gondolva, hogy úgysem éri fel. Ahogy ma az emberek nem figyelnek egymásra, úgy a gyerekekre sem: hiába vesz meg mindent a gyerekének, ha rá figyelne, az sokkal többet érne. Rengeteg minden elvonja az emberek figyelmét a gyerekről, könnyebb este leülni, nézni a sorozatot a tévében, mint a gyerekkel játszani, beszélgetni. Ma a liberális világ az „én” szerepét hangsúlyozza, pusztítják közösségeinket, rombolják családjainkat. Az emberek jó része csak akkor értékeli igazán a másik embert, ha bajba kerül. Talán ez egy kicsit változni fog, a válság, a bajok ráébresztik az embereket a közösség, a család fontosságára, valódi szerepére. Ha ez így lesz, a gyerekekre is jobban figyelnek majd a szülők. Télen is, nyáron is.
Képünk illusztráció
