A bor készítése ősi tevékenység, szerepe a Bibliában is hangsúlyt kap. Jézus első csodatétele is hozzá kapcsolódik, önmagát pedig a szőlőtőhöz, minket a szőlővesszőhöz hasonlít… A szüret régen különösen komoly társadalmi esemény volt. Számtalan képzőművészeti alkotás örökíti meg az ókortól kezdve e mulatsággal járó munkát. A szőlősgazdák egymást segítve szüreteltek, versengtek, hogy kinek hány fokos mustot sikerül préselnie, miközben a családok, a falubéliek nevetve, beszélgetve dolgoztak hajnaltól késő estig. Szőlőt termeszteni manapság a hatalmas mezőgazdasági területeken, nagyipari módszerekkel már nem társadalmi, közösségteremtő esemény. Megmaradtak azonban kisebb szőlők, ahol a „gazda” és családja a barátokkal szeptember végén, október elején leszedheti a szőlőt, s bár a legtöbb helyen komoly ráfizetés az ilyen borászkodás, a hagyományok őrzése, ápolása céljából mégis többen vállalják. Ősszel benépesülnek a hegyoldalak – mint régen –, a szomszédok összefogva segítik egymást a munkában, s a család apraja-nagyja dolgozik, hogy télre a hordókba kerüljön az aranysárga, esetleg sötétvörös nedű. Sok városban élő embernek van szőlője vidéken. Ők már kevésbé ismerik a földművelés, a gazdálkodás embert próbáló nehézségét. Hajlamosak vagyunk csupán fanyalogni a piacon tapasztalt drágaság miatt. Ha az ember szüretel, a természethez kerül közelebb. Elgondolkodhat a teremtett világ szépségén, de arra is rájöhet, hogy Isten az első emberpár bűnbeesését követően a többi közt azzal büntetett minket, hogy verítékkel esszük kenyerünket, fáradsággal szerezzük meg a földön táplálékunkat.