Ma már több mint száz nemesített fajtája létezik, ezek nevelése – egy kivételével – megegyezik. (A kivétel a Hoya bella, amelyre később még visszatérünk.)
A cserép földjét tartsuk mindig nyirkosan, télen azonban épp csak annyira öntözzük, hogy a föld ki ne száradjon. Átültetésére kétévenként kerítsünk sort februárban vagy márciusban, ehhez használjunk általános virágföldet. Havonta egyszer juttassunk folyékony, foszforos műtrágyát a gyökerekhez. Kúszó szárát elvirágzás után ne vágjuk vissza, mert ezen újabb virágok fejlődnek a következő évben.
Inkább a cserépbe tűzött, hajlított dróton vezessük körbe. Amikor a növényen észrevesszük a virágbimbókat, ne bolygassuk, ne mozgassuk, mert eldobhatja a virágzatát. Kinyílott állapotban már jól tűri a szellőztetéskori mozgatást.
Szaporítása a csúcshajtások gyökereztetésével lehetséges. Erre a március és július közötti időszak a legmegfelelőbb. Vágjunk tíz-tizenöt centiméteres hajtásokat, és csak a felső levélpárt hagyjuk meg rajtuk. Tűzdeljük a hajtásokat szemcsés homok és rostos tőzeg keverékébe, a szaporítóládát pedig fedjük átlátszó fóliával. Huszonöt fokos hőmérsékleten hamarosan gyökeret ereszt a növény.
A viaszvirág a telet legszívesebben hűvös, tíz-tizenkét fokos helyen töltené, ám erre a legtöbb lakásban nincs lehetőség. A téli hónapokra tegyük a növényt minél távolabb a radiátortól, még akkor is, ha ez a fény rovására megy.
A többi viaszvirágfajtától eltérő igényű Hoya bella félárnyékban fejlődik jól, és párás környezetet kíván.
