Reisz Gábor első játékfilmjének főszereplője a harmincéves Áron (Ferenczik Áron). Végzett bölcsész, munkája nincs, albérletét szülei fizetik, és épp egy szerelmi csalódást próbál túlélni. Megismerjük a családját, a barátait. Baráti köre hozzá hasonló harmincas férfiakból áll, akiknek személyében nem nehéz bizonyos általunk is ismert típusokra ráismerni. Van köztük hallgatag (néma?) informatikus, nagymenő vállalkozó, okos(kodó) jogász, családos, egyedülálló, albérletben tengődő vagy éppen anyagilag ügyesen gyarapodó. Leginkább bulikban vagy valamelyik pesti szórakozóhelyen isznak és beszélgetnek mindarról, ami egy mai harmincast foglalkoztat. A munka, a diákhitel, az országban maradás vagy a külföldi munkavállalás éppúgy beszédtéma, mint a nők, vagy maradjunk inkább annyiban: a csajozás. Természetesen egymás heccelése sem maradhat ki. Közben ott hömpölyög körülöttük a főváros és a mai magyar valóság.
Nagy ívű történetre senki ne számítson. Olyasfajta Szabó István-i nemzedékfilmre pedig pláne ne, mint az Álmodozások kora. A „Tessék felébredni!” imperatívusza teljességgel hiányzik a Van végéről, és a rendező vállaltan nem tanácsol semmit annak a mai fiatal felnőtt korosztálynak, amelynek egy része méltán érzi úgy: a semmiben sodródik.
Áron időnként afféle pesti Woody Allenként ebben a semmiben jön-megy, esik hasra, áll talpra, csalódik, álmodozik. Monologizál, agonizál, humorizál. Idegesítően életképtelen, lényeglátóan kritikus és szerethetően jóérzésű. Sodródik, de e sodródásban próbál kapaszkodókat is keresni. Igaz, nem sok sikerrel.
Reisz Gábor a filmben nem oktat, nem keres különösebb megoldásokat. Főszereplője nem áldozat és nem is hős. Áron egyszerűen csak boldog akar lenni. A film egyik csúcsjelenete egyébként a hetedik kerület egyik utcáján előadott Szécsi Pál-karaoke a boldogságról.
A Van egyébként tipikus első film, minden friss eredetiségével és elnézhető hibájával együtt. Néhány jelenetét, mondatát az ember még két nap múlva sem tudja mosoly nélkül felidézni. Jelen sorok írója például sokáig nem tud majd úgy fikuszra nézni, hogy ne jusson eszébe Áron futó megjegyzése a növényről.
S bár a film itthon és külföldön nagy sikert aratott, a harmincasok egy része kikéri magának a nemzedékfilm megjelölést. Sokan – egyébként joggal – nem kívánnak, illetve nem is tudnak azonosulni a szülei pénzéből élő, munkát és felelősséget vállalni képtelen harmincas pesti fiatal figurájával.
A Van mégis működik. Humora szerethető. A gegekre felfűzött film pedig nagy lendülettel hömpölyögteti a történetet egészen a stáblistás futásig. És az is igaz, hogy a poénok közül talán azokon nevet a leginkább az ember, amelyekben mégiscsak magára ismer.
