Bizonyos tekintetben talán csak kétféle író van. Vagy olyan, aki csak leül és írja, amit diktál neki a Jóisten: olyan, mint Balzac, Tolsztoj, Jókai, Móricz és García Márquez. Vagy tudatos szerkesztő, ötvösművész stiliszta, mint Flaubert és, mondjuk, Szerb Antal. Vargas Llosa ehhez az utóbbi típushoz tartozik. Nagy tanulmánykötetet is szentelt példaképének, Flaubert-nek. Igaz, hogy a szintén Nobel-díjas García Márquezzel is megtette ezt, akivel egy időben – személyes okokból – haragot tartott, és később, ha kibékült is vele, végleg eltávolodott tőle; a kubai forradalmon és Fidel Castro barátságán különböztek össze. Mert García Márquez mindvégig hű maradt a „forradalmi” Kubához.
Vargas Llosa igen szorgalmas, termékeny író. Korai novellái, színművei után sok regénye aratott világsikert. Majdnem mind magyarul is megjelent. Már az első, A város és a kutyák is remekmű: a felnőttek kegyetlen világának ifjúsági főpróbája egy katonaiskola zárt közegében. A Négy óra a Catedralban a perui politikai elit könyörtelen látlelete a negyvenes és az ötvenes évek fordulóján. A zöld palota az őserdők elhagyatott, babonás népének regénye. A Pantaleón és a hölgyvendégek a hadsereg gunyoros-humoros röntgenképe egy katonabordély világában. A Julia néni és a tollnok a rádiós szappanoperák tébolyba hajló szatírája, önéletrajzi elemekkel. A Háború a világ végén egy karizmatikus népvezér-prédikátor monarchista agrárforradalma a brazil köztársaság hajnalán. A Don Rigoberto följegyzései erotikus lélektani regény. A kecske ünnepe a dominikai diktatúra freskója. Az Édenkert a sarkon túl egy feminista-utópista nő és unokája, a romlatlan ősállapotot reménytelenül hajszoló festőzseni Paul Gauguin lebilincselő regénye. No és remek kismonográfiái: a Levelek egy ifjú regényíróhoz (egy sikeres író szakmai tapasztalatainak foglalata); A lehetetlen kísértése (remek egyetemi előadások Victor Hugo Nyomorultak című nagyregényéről); az Izrael, Palesztina – béke vagy szent háború (a közel-keleti viszály tárgyilagos áttekintése). Stendhal szerint az ember személyisége már tízéves korára kialakul. Mintha csak ismerte volna a kölyök Vargas Llosát. Mert ő már gyerekfejjel is előlegezte érett személyiségét. Milyen szemléletű ember és író a friss Nobel-díjas? Konzervatív? Hát persze. Hiszen minden értéket magába lényegít (lovagregény, Cervantes, Malraux, Faulkner). Szabadelvű? Hát persze. Hiszen a szólás, az alkotás, a művészet felelősségteljes szabadságát vallja és műveli; nem íróknak, hanem olvasóknak ír, sosem ismerte hát a szövegirodalom önkényuralmát. Llosa 2003-ban Budapest-nagydíjat is kapott. Több évtizedes személyes barátságunk, könyvkiadói és műfordítói együttműködésünk jogán én méltathattam a rajongóival zsúfolt kongresszusi központban. Ma is emlékszem szabadon elmondott üdvözlő szavaim utolsó mondatára: „Annyi fontos díj után most a Budapest-nagydíj is a tiéd. De hiányzik még egy nagy nemzetközi díj. Ugye világosan beszéltem?”
Hát, most az is megvan. A 2010-es irodalmi Nobel-díj.
