Váljunk kis Krisztusokká

Fotó: Ács Tamás

A mise kezdetén, akárcsak egy évvel ezelőtt, azonnal rácsodálkozom az ének- és zenekar kiválóságára. Elhatározom, hogy a végén összeismerkedem velük.
Veres András megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke üdvözli a megjelenteket, és felhívja a figyelmet az alkalom rendkívüli voltára, hiszen újra itt van Böjte Csaba a pártfogoltjaival, hogy az alapítványa számára adományokat gyűjtsön.
Prédikációja elején Böjte atya elmeséli, hogyan próbálta egy nyolcéves fiú számára érthetővé tenni, mik azok a keresztény értékek. Megsimogatta, feldobta és megpuszilta. Ezek a keresztény értékek, mondta neki aztán. Vagyis a szeretet, amit Jézustól tanultunk. A szeretet, amely Jézus, az Atya és a Szentlélek között van. Az ő számunkra is nyitott szeretetközösségük. Az Atya egyszülött Fiát adta a világért, annyira szeretett bennünket. A szeretet világformáló erejében hiszünk. Újszövetségi példák, Jézus tettei bizonyítják, hogy ez nem plátói, hanem cselekvő szeretet, ő ugyanis mindig erősen hatni akart a kortársaira. Nekünk is kis Krisztusokká kellene válnunk, hogy általunk ő legyen jelen a világban.
Böjte atya otthonaiban családokat, családrészeket is befogadnak. Egyszer egy olyan asszony költözött hozzájuk a két gyermekével, aki a férje elől szökött el otthonról. Az atya megpróbált közvetíteni a feleség és a férj között, sikertelenül. A férfi végül még öngyilkosságot is megkísérelt, annyira nem tudta feldolgozni, hogy egyedül maradt. Szerette az övéit, de ezt nem tudta kifejezni. Sokszor mi is így vagyunk ezzel. Miért nem tudjuk többször mondani, beismerni, hogy mások nélkül üres az életünk?
A mise végén Veres András a püspökség udvarára invitálja a megjelenteket. Számomra pedig elérkezik a pillanat, hogy megismerkedjem az énekkarral. Szabó Balázs színészt szólítom meg először. Szerényen Zseni Anikóhoz irányít, aki elmondja, hogy Győr­­újfaluból érkeztek: ők az ottani római katolikus plébánia ének- és zenekara, Az Öröm Hírnökei. Tíz éve alakultak, havonta egyszer zenélnek a misén, minden tagjuk képzett zeneileg. Balázs három-négy évvel ezelőtti csatlakozása sokat jelentett számukra a zenei-előadóművészi profizmusa miatt, és azért is, mert így a szakrális szolgálaton túlra is kiterjeszthették a tevékenységüket. Népdalokat is feldolgoznak. A Tavaszi szél vizet áraszt Balázs és szerzőtársa, Rapkay Tamás által újragondolt változata szerepelni fog a Győrújfaluról készülő imázs­filmben, amelyet ősszel mutatnak be.

*

Az első előadás a püspökség kertjében Assisi Szent Ferenc életéről szól, és a nagyszalontai Szent Antal Gyermekvédelmi Központ lakói adják elő. Jól érzékelhető belőle a ferenci radikalitás: az, hogy az alapító mennyire fontosnak tartotta a kétkezi munkát, a szegények világához közeli életet. A színdarab után a győri Liszt Ferenc zeneiskola fúvószenekarának koncertjét konferálja fel a műsorvezető hölgy, de az csak valamivel később kezdődik majd. A gyerekeket addig is várják a kincsesműhelyben és a mini­állatkertben, ahol sok más mellett egy aranyos patkányt (!) lehet simogatni. Azt hiszem, itt válik nyilvánvalóvá, hogy ez egy tökéletes szeretetnap. Hiszen ha van rettenetesen rossz hírű állat, a patkány az, itt viszont még ő is aranyos, szeretgetni való! Elsétálok az állatsereglethez, és megnézem, milyen állatok a legdédelgetettebbek. Érdekes módon egy öreg agáma (gyíkszerű állat) a favorit. Noha majd szétszedik, mindent eltűr, mindent elvisel. A király­piton is népszerű, meg egy süni iránt érdeklődnének még sokan, de ő éppen összegömbölyödve piheg egy sarokban: talán neki már túl sok volt mára a szeretetből.

*

Nem sokkal négy előtt beszélgetés kez­dődik, Böjte Csabával. Várkonyi Borbála, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus titkárságának munkatársa és Kálmán Imre, a győri Brenner János Hittudományi Főiskola prefektusa kérdezi az atyát. Az első kérdés a gyermek Jézus tiszteletére vonatkozik, abból adódóan, hogy Csaba testvér magával hozott egy általa készíttetett, Jézust gyermekként, mégis királyként ábrázoló szobrot, amelyet most Veres András püspöknek ajándékoz. Ugyanilyet kap majd a pápa Csíksomlyón. „Miért csak szakállas embereket látni a templomi képeken?” – kérdezgették a gyerekek Csaba atyát, és ez ráébresztette arra, hogy az ünnepeinknek nem szabadna csak a felnőtteknek és a felnőttekről szólniuk. Hiszen Jézus is kergetődző-bújócskázó gyerek volt egy ideig. Jó lenne a gyermeki lelkületet erősebben jelenvalóvá tennünk a mindennapjainkban, a templomainkban, a prédikációinkban. Hogy olyan nagy bizalommal lehessünk Isten iránt, mint a gyerekek irántunk.
Nem sokkal később Csaba testvér iraki élményeiről is hallunk: például arról, mennyire megdöbbent annak hallatán, hogy a négyezer fős erbíli menekülttábor ezer ember befogadására alkalmas temploma háromszor-négyszer is megtelik vasárnaponként, annyira fontosnak tartják az ottani keresztények, hogy gyakorolják a vallásukat. Hasonló tapasztalatai voltak Afrikában is: az ottani, három és fél órás táncos liturgia láttán elszégyellte magát, mert azzal szembesült, hogy a nálunk összehasonlíthatatlanul rosszabb helyzetben lévő emberek sokkal jobban tudnak örülni Isten ajándékának, az életnek.
– Mit tanult a gyerekektől? – kérdezi Várkonyi Bori. – Bátorságot – válaszolja Csaba testvér. – Egy gyerek például egy nap alatt megtanul biciklizni. És hasonló könnyedséggel tanul nyelveket is. Csak az a fontos, hogy mindig leleményesen motiváljuk.

*

Az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont tanulói előadják Erich Kästner A két Lottijának musicalváltozatát, amelyben elvált szülők ikerlányai mesterkednek anyu és apu összebékítésén. A produkció akkora tapsot kap, hogy egy kisfiú előttem a kék papírpolipjával próbálja befogni a fülét.
Veres András elfogódottságának ad hangot a szeretetnapon kapott élmények nyomán, és mindenkinek azt kívánja, hogy néhány napig még éljen az itt megtapasztaltak hatása alatt, és prófétálkodjon a környezetében: vigye el a szeretetnap hírét. Azét a napét, amelyen a szeretetről hallottunk, a szeretetből épültünk.