Szilárd értékrend – V. Nagy Viktória, a Heti Válasz szerkesztője
– Jó, ha egy újságírónak kialakított, szilárd értékrendje van, amelynek mentén haladhat. Saját területemre, a kultúrára gondolva napról napra arra törekszem, hogy úgy szólítsam meg például az interjúalanyaimat, hogy azt érezzék: szeretném valóban megismerni és bemutatni őket. Nem előítéletekkel vagy elvárásokkal közelítek, mert ezek rossz irányba vihetik a beszélgetést. Adott helyzetekben persze határozottságra is szükség van. Alapvető követelmény a felkészültség és a kellő tájékozottság. Sokszor kell kitartónak lenni, hogy a lehető legpontosabban sikerüljön feldolgozni egy témát. Ezen a ponton csúszhatunk át legkönnyebben a „manipulációba”, de akinél jól működik az önkontroll, és képes értékek mentén gondolkodni, elkerülheti ezt a csapdát. Fontosnak tartom munkánkban az alázatot. Egy újságírónak nem az a dolga, hogy „csinálja a politikát”. Tájékoztat, ezért hátrébb kell lépnie, hogy szélesebb látószögben tudjon bemutatni, láttatni valamit. A sajtóval kapcsolatban gyakran kiemelik az objektivitás kérdését, de ennél sokkal fontosabbnak tartom az értékközvetítést. A pusztán száraz tárgyilagossággal, tényközléssel kiszorulhat az érzelem, s vele az, amiről igazán szeretnénk szólni. Ma az újságírószakma – az élet más területeihez hasonlóan – leginkább a pillanatnyi sikerekről szól. Arról, hogy ki milyen nevet tud szerezni magának – bármi áron. Szerintem ez egyáltalán nem lényeges. Engem e könnyen múló siker nem érdekel. Távol áll tőlem a szenzációhajhászás. Szeretnék értéket létrehozni és átadni. Szerencsém volt, hiszen a katolikus egyetem bölcsészkarán olyan emberek oktattak, akik sok tekintetben követendő példát mutattak számomra. Mindaz, amit például Osztovits Ágnestől tanulhattam az újságírásról, a mai napig meghatározza munkámat.
Felelősség – Somfay Krisztián televíziós szerkesztő
Ez az első szó, amely eszembe jut a Szentatya felhívását olvasva, amelyben arra figyelmezteti a média munkatársait, hogy ne váljanak a manipuláció eszközévé. Televíziós szerkesztőként munkám minden pillanatában felelős vagyok azokért az emberekért, akik otthon bekapcsolják a készüléküket. Felelős vagyok azért, hogy jó döntéseket hozzanak akár a politikával, akár a munkájukkal, akár a magánéletükkel kapcsolatban. Hiába az internet és a mobilkommunikáció széles körű elterjedése, az emberek döntő többsége ma is a televíziók híradásaiból tájékozódik. Sőt, talán még jobban rászorulnak, mint azelőtt, mert a rájuk zúdított hírtömegből sokan nem tudják kiválasztani a fontosakat, kíváncsiak arra, hogy mi, szerkesztők mit tartunk lényegesnek. Mindez ránk is egyre nagyobb terheket ró, hiszen ma már egyetlen napon annyi hír keletkezik, amennyihez tizenöt-húsz évvel ezelőtt talán még egy hét kellett volna. Fontos szem előtt tartanunk azonban, hogy nem mi döntünk a nézők helyett, de legjobb tudásunk szerint kell szolgálnunk őket, mert bíznak bennünk. Ez az igazi felelősség.