Fotó: Merényi Zita
Az emlékmű átadása és megáldása előtt Migazzi bíboros két utóda, Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek és Beer Miklós váci megyéspüspök hálaadó szentmisét mutatott be a váci székesegyházban.
Christoph Schönborn szentbeszédében kijelentette: a talentumokról szóló evangéliumi rész (Mt 25,14–30) nagyon illik XVIII. századi elődje, Migazzi bíboros emlékéhez. Isten mindannyiunknak talentumot adott, az evangéliumban szereplő gazdához hasonlóan a teljes vagyonát szétosztotta közöttünk. Lehet, hogy ez az ajándék pénzben nem mérhető, de gazdagok vagyunk, mert a legfontosabbat, az örömhírt ránk bízta az Úr. A napi evangélium egy döntő kérdést tesz fel mindannyiunknak: eldobjuk ezt az ajándékot, vagy dolgozunk vele? Dönthetünk úgy, hogy a hitünket elrejtjük, őrizzük csupán – akkor olyanok leszünk, mint a haszontalan szolga; de úgy is határozhatunk, hogy terjesztjük, közreadjuk a hitet – akkor, helyesen, azt a két evangéliumi szolgát követjük, akik gazdálkodtak azzal, amit az uruktól kaptak.
Migazzi Kristóf olyan ember volt, aki osztozott másokkal. Ahol csak megjelent, mindenütt építkezett. Templomokat is épített, de főként a hitet növelte – méltatta elődjét a szónok. Számos váci intézmény mellett ő alapította a bécsi papi szemináriumot is.
Napjaink Európájában is ugyanezt a döntést kell meghoznunk: a hitünket elássuk vagy közreadjuk? Múzeumi hitünk van, vagy olyan, amely növekedésre serkent? – folytatta beszédét az osztrák bíboros. – Csak az a miénk, amit továbbadunk. Amit konzerválni akarunk, azt el fogjuk veszíteni – tette hozzá figyelmeztetőleg.
Christoph Schönborn, aki huszonkét éve bécsi érsek, azt is elmondta, hogy az osztrák fővárosban sok muszlim él, s ez bizonyos félelmet kelt az emberekben. Sokan kérdezik: Megint iszlám uralom alá kerül Ausztria? A bíboros szerint azonban nem kell félnünk a jövőtől, mert az másképpen alakul, mint a múltban. Biztató példaként beszámolt arról, hogy idén húsvétkor kétszáz iszlám hitű vette fel a keresztséget Bécsben. Ugyanakkor hozzátette: A mai idők mások, mint Migazzi idejében voltak, ám az evangélium felszólítása ma is mindannyiunkhoz szól, és az erre adott válasz fogja meghatározni a jövőnket.
Migazzi Kristóf elvállalta a történelmi küldetést, amelyet az Úristen neki szánt. Vác régi adóssága, hogy szobrot állítsunk a városépítőnek – fogalmazott Beer Miklós megyéspüspök a szentmise végén mondott beszédében. Migazzinak köszönhető a szerzetesek befogadása is a Váci Egyházmegyébe – mondta el a főpásztor. A szobrot állíttató Migazzi Alapítvány nevében Áfra Tamás adta át az új emlékművet a püspökségnek és a városnak. A szobor elkészítésére pályázatot írtak ki, amelyet Raffay Dávid nyert el.
A leleplezést követően Christoph Schönborn megáldotta az új köztéri alkotást, majd a Migazzi Alapítvány által újonnan létrehozott Migazzi-díjak átadása következett. Az elismeréssel a barokk korban élt főpásztor egyházi és közéleti tevékenységét követő személyeket tüntetik ki. A díjat ezúttal Pálos Frigyes művészettörténész, a Váci Egyházmegye őrkanonoka, valamint Szalay István, a Váci Városvédők és Városszépítők Egyesületének elnöke, a Váci Polgár havilap egykori főszerkesztője vehette át. (Az elismerést a későbbiekben októberben, Migazzi Kristóf születésének napjához igazodva fogják átadni.) A városépítő püspök emléke előtt végül sortűzzel és ágyúdörgéssel tisztelegtek. A szertartáson és az azt követő szoboravatáson jelen volt mások mellett Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára; Fördős Attila, Vác polgármestere; a Migazzi Alapítvány képviselői, a Migazzi család, valamint a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjai.
Migazzi Kristóf Antal (eredeti nevén: Christoph Anton von Migazzi) a mai Olaszország területén található Tridentben (Trento) született 1714. október 14-én, és Bécsben hunyt el 1803. április 14-én. Olasz anyanyelvű volt, Rómában végezte tanulmányait a Collegium Germanicumban. Később Spanyolországban kapott fontos megbízatásokat, ezt követően került Vácra. 1756-ban elnyert váci megyéspüspöki címét azután is megtartotta, hogy bécsi érsek, majd bíboros lett. Rendkívül sokat tett a váci püspökségért: a székesegyház, a papnevelő intézet, a piarista gimnázium és az irgalmasrendi kórház épülete mind neki köszönheti a létét. Ő építtette a Teréziánumot, a nemesifjak tanintézetét (a mai fegyház épületét) is, valamint Közép-Európa egyetlen diadalívét. Kiköveztette, csatornáztatta Vác központját, a főutca épületeit felújíttatta, rendbe hozatta a Duna-partot, s emellett a közoktatás ügyét is a szívén viselte. Nem véletlenül nevezték el a török időket követően Vác újjáalkotójának.
