Utazás a múltnéző Európában
A Szent Erzsébet alapította Marburg (Fotó: Elmer István)

 

Európa ferences földrész – volt, hozzá kell tennünk a múlt időt. Akármerre járunk, ferences templomokba, nyomokba ütközünk – különösen, ha keressük őket, mint ahogyan mi tettük. Alig léptük át a ma már nem létező magyar–osztrák határt, rövid időre megálltunk Frauenkirchenben.

FrauenkirchenBurgenland, mondja egyik társunk, mire valaki – történelmi licitként? – Őrvidéket, megint más Várvidéket említ. S ezzel máris történelmi – máig sajgó, a jelent is meghatározó – mélységekben forgunk. Kuruc–labanc, azaz Habsburg-párti és Habsburg-ellenes érzelmek tolakodnak elő. Sopront az ott élő osztrákok szavazatai juttatták Magyarországnak, szól az érvelés, csakhogy ennek a valóban történelmi ténynek a hátterében azért meghúzódik némi pikantéria. Erre a magyarok melletti szavazásra ugyanis akkor került sor, amikor az osztrákok megtudták, hogy az északi és a déli szlávok éppen (Burgenland?, Őrvidék?, Várvidék?) területén kívánnak összekötő folyosót létesíteni. Ennek hatására döntött úgy az osztrák politika, hogy akkor inkább tartozzék Magyarországhoz a vidék.
De hogy ne kezdődjék ilyen borúsan az út, elhangzik a kedélyes (gemütlich) anekdota. Habsburg Ottót (miután Ausztria levedlette magáról a Habsburg-ellenes törvényt) meghívták egy osztrák–magyar válogatott labdarúgó-mérkőzésre. Az 1946-ig magyar trónörökös köszönettel elfogadta a meghívást, majd egy rövid kérdést intézett: – És mondják, kérem, ki lesz az ellenfél?
Frauenkirchen már 1335 óta sokak által látogatott zarándokhely. 1529-ben a szép templomot a török lerombolta, majd 1659-ben a romokhoz érkezik Miskey Félix ferences szerzetes Pozsonyból, ettől számítják a ferences alapítást. Szent Ferenc fiai 1680-ra készültek el az új templommal, s három esztendő múltán a Bécs ellen vonuló törökök ismét lerombolták. A Török Birodalom hanyatlása idején, közel negyedszázad múlva Bécs alól az európai haderők visszaverték az oszmán hadsereget, 1699-re a Tisza–Maros szöge kivételével egész Magyarország felszabadult.
Ki érti ezt? Három évig álltak csak a tornyok, pedig mennyi pénz, akarás emelte őket. S utána ismét nekiálltak – Esterházy Pál herceg támogatásával – az újraépítésnek. Ki érti ezt? Az, aki tudja, hogy az ember minden körülmények között újjáépíti hitét.
A ferences kolostor 1938-ig a magyar tartományhoz tartozott, s máris a jelenben vagyunk. Egy esztendővel ezelőtt az egyre inkább elnéptelenedő bécsi ferences provincia kolostorait felajánlották a magyar ferenceseknek, a tartományfőnök azonban nemet mondott erre. Elsősorban idehaza szeretnének megfelelni küldetésüknek.
S miközben a kötelező fényképfelvételek elkészítése után tovább utazunk, már arrafelé tapogatódznak a szavak, vajon mit lássunk abban, ha egyes szerzetesközösségek elsorvadnak? Világvége tragédiát, vagy valami mást? Viktor atya józan szemlélettel beszél erről: vajon nem arról van szó, hogy egy közösség az adott történelmi időben elveszíti küldetését, s akkor majd alakul helyette újabb társaság, amely ugyan­azt fogalmazza meg, másként? Isten és az ember viszonya minden időben megkerülhetetlen, csakhogy nem mindegy, egyik vagy másik kor embere hogyan éli ezt meg.
Bamberg felé tartva a ferences harmadrendi Szent Erzsébet alakja került egyre inkább előtérbe. Árpád-házi vagy Türingiai Erzsébet? A mi szívünk (és tudatunk) Árpád-házit mond, de azért gondoljuk el: II. Endre – és Gertrudis királyné – 1207-ben született harmadik leánykája már négyesztendős korától a türingiai várban nevelkedett. S hogy magyar-e vagy német? Ne essünk abba a hibába, hogy a mai politikai nemzetállam gondolata szerint ítéljük meg az akkori idők tudattartalmát. Ahogyan mi beszélünk politikáról és nemzetről, azt a fogalmi készletet nem ismerték a XIII. század emberei.
Mielőtt elérnénk Bamberget, utunkba esik Kissinger, ahol férje, ­Lajos halála után, huszonegy éves korában Erzsébet meglátogatta Matild nagynénjét, s letette a menyasszonyi fátylat: többé nem megy férjhez.
A bambergi püspökben Erzsébet nagybátyját tisztelte. II. Henrik 1007-ben alapította a püspökséget, amelynek második főpásztora a későbbi II. Kelemen pápa volt. Ezért található itt az Alpoktól északra az egyetlen pápai sírhely.
A bambergi katedrális szentélyénél lovas szobor magasodik. Különös látvány egy templomban. Vajon kit ábrázol? A nyugati művészettörténeti leírások sokáig előszeretettel beszéltek az „ismeretlen” bambergi lovasról. Számunkra korántsem ismeretlen. Szent Istvánt ábrázolja. Hogyan került erre a helyre? Egy kis családtörténet: Szent István II. Henrik német-római császár sógora volt, akinek szobra egyébként a templomon kívül látható. Ő ugyanis még nem szent. A mi szent királyunknak hálából állíttatott emléket az elűzött püspök, a császári rokon, akit a magyarok helyeztek vissza méltóságába. Egyeseknek talán kissé túlzóan hat: Európát számos alkalommal Magyarország mentette meg a romlástól – ma Európa képtelen megmenteni önmagát.
Erzsébet férjét, Lajost ebben a romanikából (helyesebb kifejezés a román stílus emlegetésénél, már csak az aktuálpolitikai áthallás miatt is) a gótikába átnövő katedrálisban temették el.
WeimarKésőbb Weimar esett utunkba. Goethe, Schiller, Liszt, Herder, peregtek az ismerni és itteni életükről, tevékenységükről tudni illő nevek. Liszt 1841-ben járt első alkalommal Weimarban, s az akkor már közel évtizede halott Goethe hatására komponálta a Faust szimfóniát. Visszatérő zenei élményem íróasztalomnál.
A rövid megálló után máris elérkeztünk Erzsébet otthonába, Wartburgba. Ami azonnal feltűnt: minden mű-eredeti. Nem, nem félreértés. Minden mű, ugyanis miután a demokrácia (tolerancia stb.) bajnokai, az angolok és az amerikaiak értelmetlenül lebombázták ezt is (szerepük Németországban a második világháborúban a mai Iszlám Állam kultúrértékeket romboló szerepével vethető össze), később a németek az eredetinek megfelelően újjáépítették.
WartburgBelépünk Erzsébet szobájába – köves, egyenetlen padozatú helyiség. Prokopp Mária figyelmeztet: ugyanebben az időben az esztergomi királyi palotában vörös márványlapokkal borították a termeket.
Egyik társunk említette: Budapesten, a Tövis utcai templomban az Erzsébetet ábrázoló képen a szent négy gyermekkel látható, amikor köztudott, hogy Erzsébetnek három gyermeke született. A negyediket a festő önkényesen helyezte oda, így emlékeztetve arra, hogy családja az üldöztetés idején (az 1944-es nemzetiszocialista vagy az 1945 utáni kommunista diktatúrában?) befogadta az egyik szerencsétlen sorsra ítélt család gyermekét, s mint sajátjukat nevelték fel.
Férje halála után Erzsébet Marburgba költözött. Kórházat hívott életre, ahol bevezették a pulzus mérését, és egyéb – modernnek tekinthető – orvosi vizsgálati módszereket alkalmaztak. Az egykori ispotály romjai még láthatók, mellette a XVI. században evangélikus kézre vándorolt gótikus templomban megtekintettük a Szent Erzsébet koporsóját fedő díszes burkolatot. Ez maradt meg, a reformáció idején ugyanis a szent ereklyéit – így kell mondanunk – kidobálták.
Kölnig utaztunk tovább. Duns Scotus és Albertus Magnus tevékenysége fényesítette a középkori várost. Két felvilágosult elme. Adolf Kolping a munkásifjúság megszervezésére hozta létre mozgalmát, ő maga éppen százötven esztendeje hunyt el a Rajna-parti városban. Lukács József, Gyergyószentmiklósról származó magyar lelkész kalauzol minket. A dóm látványa mindig lenyűgöző – hatszáz évig épült, mire 1880-ban elkészült Németország második, a világ harmadik legmagasabb temploma. Itt található a háromkirályok ereklyéje. 1820-ban betörtek a templomba, és feldúlták az ereklyetartó szekrényt.
Aachenbe utaztunk. Nagy Károly uralkodásával emelkedett császári rangra. Hosszú évszázadokig császárkoronázó városnak számított. Nekünk, keresztényeknek fontos, hogy az itteni zsinat rendelkezett a Hiszekegy szövegéről és imádkozásáról 807-ben (amely imádságot, valljuk be, sokszor szinte elhadarunk, anélkül hogy közben átélnénk hitünk alaptanításának ezt a foglalatát).
Alkuin bencés szerzetesről illik megemlékezni. Nagy Károly tanácsadója volt, aki az itteni iskolában bevezette, majd ennek nyomán a kontinensen elterjedt a hét szabad művészet tanítása. Itt fejlesztették ki az ő idejében az úgynevezett karoling minuszkula írást, mely a XV. század humanistáinak közvetítésével a modern írás alapja lett. (A mai írástagadó, neobarbár korban nem árt erre is emlékeztetni.)
S persze előkerült az újabb feltételezés: Nagy Károly ellopta az avar kincseket, s azok visszaszerzésére indítottak hadjáratokat a magyarok, amelyeket rabló kalandozás néven ültettek-ültetnek a gyerekek fejébe. Bizony nem könnyű megmondani, ki is volt valójában a rabló a történelemben. Mindenesetre egyre több bizonyosság utal arra, hogy később Nagy Károly koronájának pántos részét kapta Szent István III. Ottó császártól – Szilveszter pápa által küldve.
Rövid megálló Wormsban. Mint­egy száz alkalommal tartottak birodalmi gyűlést a városban, ahol három egyházi és négy világi méltóság – a hét választófejedelem – emelte trónra az uralkodót. A százötven évvel korábban kezdődött invesztitúraharcot (Canossa-járás) az 1122-ben megkötött wormsi konkordátum zárta le. A lelki és a világi hatalom kibékült egymással, s ez máig példa lehet.
A világi hatalom önmagában tűnékeny-törékeny. Nézzünk körül: a mai Európa nemhogy kibékülne a lelki hatalommal, de még csak elismerni sem akarja létezését. Ezért aztán alábukik ez a világ. S nem károgó jóslat, hanem reális szembenézés: Európának múltja van (mi is, másokhoz hasonlóan azt nézzük, csodáljuk), de jövője nemigen. Vajon kétszáz–ötszáz év múlva McDonald’s üzleteket, coca-colás üvegeket, bevásárlóközpontokat bámulnak majd mély megilletődéssel az akkori turisták?
A történelmi realitásoktól persze nincs miért elkeseredni.
Már hazafelé tartunk. Pillantás a speyeri dómra, majd az utolsó éjszaka Altöttingben, ahol Szent Konrád kapucinus testvérre gondolunk. A kapus testvérre, aki a XIX. században hosszú évtizedeken át várta, fogadta, segítette a zarándokhelyre érkező embereket. Néhány kedves szó, egy falat élelem, s másnap újra várni az idegeneket. Dehogy idegeneket! Éppen ez az! Várni az embertársakat – s lám, máris mennyivel emberszabásúbb a világ. S Giotto gondolata bukkan elő megint: „Mindenkinek bőven adj, feltűnés nélkül.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.