“Utas és holdvilág” – Szerb Antal emlékére

Szerb An­tal iro­da­lom­tör­té­net­ét ma is ha­szon­nal for­gat­hat­juk, szép­iro­dal­mi mun­kái kö­zül pe­dig min­den bi­zonnyal A Pendragon le­gen­da (1934) és az Utas és hold­vi­lág (1937) a leg­is­mer­tebb. Előb­bit Poszler György iro­da­lom­tör­té­nész „a cso­da­igéz­te fi­lo­zop­ter egy­sze­ri mes­ter­mű­vé”-nek ne­vez­te. A mű­sor­ban a nagy­sze­rű iro­da­lom­tör­té­nész, ta­nár, esszé­is­ta, re­gény­író alak­ját Sze­dő Lász­ló, Szerb Antalné, Bá­lint End­re, Ko­lozs­vá­ri Grandpierre Emil és Szil­ágyi Já­nos György idé­zi fel, s a vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek mel­lett rö­vid rész­le­te­ket hall­ha­tunk Szerb An­tal írá­sa­i­ból is. Út­ra­va­ló­ul áll­jon itt a kö­vet­ke­ző gon­do­lat: „Utunk irá­nyát ma­gunk­ban hord­juk, és ma­gunk­ban ég­nek az örök, sors­jel­ző csil­la­gok.”