Fontos tehát, hogy a külföldön élő vagy ott új hazát lelő magyarok magyar lelkipásztori ellátást kapjanak. A történelmi Magyarország határain kívül közel kétszáznyolcvan magyar vagy magyarul beszélő katolikus pap, diakónus és szerzetes teljesít szolgálatot. Többségük azonban nem a magyarság körében dolgozik, hanem misszionárius, egyetemi oktató, illetve a helyi egyházak szolgálatában áll. A hívek igénylik a magyar miséket, de a paphiány miatt nehéz ezt megoldani. Itália földjén a II. világháborút követően sok magyar telepedett le, Rómában éppúgy, mint délen vagy északon. A milánói magyarok közössége ebben az esztendőben ünnepli, hogy hatvan esztendővel ezelőtt kezdett rendszeressé válni, hogy magyar misén vehetnek részt. A március 1-jei ünnepi szentmisére Németh László, a Pápai Magyar Intézet rektora, az olaszországi magyarok lelkésze meghívta Cserháti Ferencet, a külföldön élő magyarok pasztorációjával megbízott püspököt is. Németh László az ünnepi alkalomra összeállított egy füzetet is a magyar misék történetéről.
Az olaszországi Menekült Magyarok lapjában, a Magyar Harangokban az 1946. évi első számban jelent meg egy cikk arról, hogy a milánói magyar közösség 1946 februárjában, a San Sepolcróban tartott szentmisén énekelte először a magyar Himnuszt – olvasható a kezdetekről a Németh László által összeállított kiadványban. Utóbb arról van biztos adatunk, hogy 1947. augusztus 20-án, Szent István király ünnepe alkalmából tartottak szentmisét a San Sepolcróban.
1948. november 12-én, Rómában Mihalovics Zsigmond protonotárius kanonok, az Actio Catholica (AC) Magyarországról menekült központi igazgatója vezetésével, az olasz AC központi tanácstermében megalakították az Actio Catholica in Exterist – röviddel utána pedig megalakult a szervezet milánói tagozata is. A Milánóban megalakult AC szervezet működésének köszönhető, hogy 1949. november 13-án, kétévi szünet után ismét magyar nyelvű szentmisét mutattak be a San Sepolcro-templomban. 1950-től a hónap első vasárnapján tartották ezeket, illetve nagyböjtben háromnapos lelkigyakorlatot is szerveztek. Borbély István jezsuita pasztorálta a milánói híveket, ám mikor elöljárói áthelyezték Kanadába, a közösség lelkipásztora Fábry Antal jezsuita lett. 1956. október 23-án kitört a forradalom Budapesten. Olaszország-szerte szolidaritási hullám indult. Milánóból is gyógyszerszállítmányt és orvosi segítséget küldtek Budapestre a máltai lovagrend segítségével. A forradalmat 1956. november 4-én, a Budapestre bevonuló szovjet tankok letörték. Ennek hírére Giovanni Battista Montini milánói érsek, a későbbi VI. Pál pápa még aznap este fáklyás körmenetet szervezett, amelyen személyesen vitte a Magyarországot szimbolizáló keresztet.
Fábry Antal 1959 végén Frankfurtba költözött, átmeneti helyettesítésekkel oldották meg a milánói hívek lelkipásztori ellátását. Csak 1974-ben érkezett Rómába Kovach Angelus kapucinus atya, aki hamarosan eljutott Milánóba is. 1974. október 6-án már ő tartotta a havi szentmisét a San Sepolcróban. Lelkipásztori értesítőjét, amelynek az Üzenet nevet adta, 1974 novemberében már több mint százötven milánói címre is postázta.
Angelus atya általában a misék előtt egy hetet töltött Milánóban, hogy felkereshessék, illetve ő is látogatta a családokat. A hűségesen végzett szolgálat menetrendjében az első fennakadás 1986-ban volt, amikor Izmindy Antalnak kellett helyettesíteni a szokásos havi szentmisén. A fáradhatatlan Angelus atya megromlott egészsége ellenére igyekezte továbbra is ellátni a lelkipásztori feladatokat, ám 1990 januárjában már – évek óta először – nem volt szentmise Milánóban. Időközben a San Sepolcróban új nyitvatartási rendet vezettek be, így más misézőhelyet kellett keresni. Carlo Maria Martini bíboros, érsek a San Babila-plébániatemplom területén lévő Santa Maria della Sanità-templomigazgatóságot jelölte ki erre a célra. Németh László ezután a misék történetéről már úgy ír, mint aki maga is résztvevője az eseményeknek. A Pápai Magyar Intézet rektoraként és az olaszországi magyarok lelkészeként havonta jár a hívekhez Milánóba. Március elsején a közösség együtt emlékezik az egykori lelkipásztorokra, a hívekre, gondolnak elhunyt szeretteikre – s magyarul hallgathatnak szentmisét. Anyanyelvükön imádkozhatnak, taníthatják erre gyermekeiket, unokáikat, s felhangozhat a magyar Himnusz.
