Százharminc fiatal képviselte Európa, Észak-Afrika és a Közel-Kelet katolikus közösségeit, Magyarországról ketten vettek részt a találkozón: Tóth Erzsébet és Bakos Károly egyetemi hallgatók, a Műegyetemi Katolikus Közösség tagjai, akiket a püspöki kar ifjúsági bizottsága delegált az Agorára. Velük beszélgettünk a találkozóval kapcsolatos élményeikről.
A találkozón elhangzott előadások az üldözöttség, a vértanúság keresztény történelmi példáin keresztül mutatták be a mártírium lényegét. A jelenről is szó volt: például az egyik délután Indiából, Peruból, Afrikából és Litvániából származó, misszióval foglalkozó fiatalok folytattak kerekasztal-beszélgetést, a keresztények mai helyzetéről a különféle kontinenseken. Az indiai prezentáció alkalmával megrendítő képeket láttunk a napjainkban zajló keresztényüldözésről; az európai ember számára szinte hihetetlen, felkavaró, drámai történeteket hallottunk arról, hogy hinduista mozgalmak fanatikusai keresztény családok házait gyújtják fel, embereket ölnek, akár puszta kézzel is, még papi személyeket is – emlékezik Károly, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem villamosmérnöki karának hallgatója. – Tudatosítania kell a mai kereszténynek, hogy a hinduizmus a buddhizmus és a muzulmán vallás terjedését nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nemzetközi szinten is tenni kell a keresztényüldözés megállításáért. A találkozóra egy összefoglaló nyilatkozat született ebben a témában, amelyet az EU központjába is eljuttatnak. A mi feladatunk, hogy a magyar kormány képviselőjének is átadjuk a dokumentumot – folytatja Erzsébet, az ELTE alkalmazott matematika szakos hallgatója, a magyar delegáció másik tagja. Hozzáteszi, hogy a loretói Agorán a mártírium definíciójának új megközelítése is elhangzott: a hétköznapok „mártírja” az az ember, aki a mindennapokban odaadja az életét másokért, az igazságért, az elnyomottakért folytatott küzdelemben.
Erzsébet arról is beszélt, hogy a találkozón jó volt látni, hallani a különféle országok fiataljainak életteli tanúságtételét. „Szlovéniában például három évvel ezelőtt elhatározta a püspöki kar, hogy az ifjúság felé fordul, évente több fesztivált is szerveznek a fiataloknak, és ezeken részt vesznek a püspökök is, ezáltal megszólíthatóvá válnak. Igaz, nálunk is vannak próbálkozások, mégis úgy gondolom, hogy lehetne élőbb az egyházunk. Azt gondolom, nálunk az is hiányzik, hogy az idősebb családtagok elmondják történeteiket a múlt századból, amelyek által mi, fiatalok jobban megértenénk, hogy miért tartunk most itt – veszi át a szót Károly. – Sajnos sok idős emberben megmaradt a múltból a félelem, így inkább nem mesélnek az unokáknak. Évfolyamtársaimon azt látom, hogy a kereszténységről alapvetően középkorias elképzeléseik vannak, tele előítéletekkel – mondja Erzsébet. – Nem ismerik a mai egyházat, pedig vannak köztük, akik kíváncsiak rá. A loretói találkozó konferenciái után a magyar fiatalok egy dél-olaszországi plébánia életét ismerhették meg. A maffiavilág mindent behálózó, félelemmel teli légkörében hősies szolgálatot végeznek a helyi egyházi vezetők. Jogi úton szereznek vissza területeket a maffiától, és ott munkát adnak az embereknek. A megtermelt javak bevételét pedig a maffiaellenes harcra fordítják. Felkészítik a fiatalokat az életre, hogy képesek legyenek elkerülni a maffia hálóját, és ne a kiszolgáltatottságról, az elnyomottságról szóljon az egész életük. Erzsébet így vall az ott élő keresztényekről: az egyházközség tagjai megfontoltak, komolyak, odaadják az életüket a jó ügyért, s vezetőik nap mint nap életveszélyben végzik szolgálatukat.
