Cseh egyetemisták levele a pápához

A szekularizált Cseh Köztársaságban nem túl magas a katolikus egyetemisták száma, ugyanakkor jelentős missziós lelkesedés tapasztalható körükben. Az 1989-es bársonyos forradalmat követően kezdtek kialakulni ezek a közösségek, amelyeket később a Katolikus Egyetemi Mozgalom fogott egybe. Önálló polgári társulásokat működtetnek a diákok a nagyobb egyetemi városokban, mint Prága, Brno, Olomouc, Ostrava, Hradec Králové és Zlín. Gazdag kulturális, társadalmi, szakmai és persze elsősorban vallásos tevékenységet folytatnak, működésüket a Katolikus Egyetemi Mozgalom koordinálja. A hit, remény és szeretet útján püspökeik vezetik őket, akik szívükön viselik lelkipásztori ellátásukat, ezért minden egyetemen lelkészeket biztosítanak számukra.
Az ifjú katolikusok hozzá akarnak járulni a társadalom átfogó fejlődéséhez, mely a spirituális értékeknél és a kultúránál kezdődik. Az egyetemi éveket a lehető legjobban kihasználva elkötelezik magukat Isten Országa és az emberi család szolgálatában. Fontos időszakról van szó, hiszen ekkor dől el sok fiatal számára, hogy szakmai és magánélete milyen irányba fordul, miként válaszol Isten hívására. Júliusban fogadta az európai egyetemistákat a pápa. Cseh fiatalok is voltak közöttük, akikre nagy hatással volt a találkozó, a Szentatya szívélyes érdeklődése, üzenetének gazdagsága. Mint a pápalátogatásra írt levelükben fogalmazták: tisztában vannak felelősségükkel Európa jövőbeli fejlődését illetően, amely Istentől kapott intellektuális képességükből fakad. Az egyetemen tanúskodni akarnak az élő Krisztusról, és életpéldájukon keresztül hozzá akarnak vezetni másokat is. Ez nem mindig könnyű a szekularizált iskolákban, amelyek megszenvedték a szabadság hiányát a kommunista rezsim idején. Paradox módon a hit és a tudomány összeférhetetlenségéről nem a természet-, hanem sokkal inkább a humán tudományok körében vitatkoznak. Talán azért, mert a természettudósok már meglátták a természetes ész határait, míg a humán tudományok szakemberei még várnak erre a „felfedezésre”. A fiatal hívők az Úrral való személyes találkozásból merítik erejüket. Levelük végén a cseh egyetemisták szeretetükről és hűségükről biztosítják a pápát, és kérik imáit.

Zenit

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .