Lendületet adhat közös életünknek

– Több jubileummal, ünneppel esik egybe a pécsi találkozó. A szervezők erre is figyeltek a program összeállításánál?
Igen, hiszen a pécsi egyházmegye ezeréves jubileuma minden keresztény számára közös ünnep. Az 1956-os forradalom és szabadságharc olyan évforduló, amelyre szerte a világon figyelnek. A húsz évvel ezelőtti pécsi taizéi ifjúsági találkozóról pedig sokan olyan személyes élményeket őriznek, amelyek jól jellemzik a rendszerváltás reményteli és bizakodó hangulatát, amit áthatott a szabadság első szele.
Annak ellenére, hogy az októberi összejövetel nem valamiféle nosztalgiatalálkozó lesz, az előkészületek során nap mint nap, a legváratlanabb helyzetekben megtapasztaljuk, hogy sokak életében mennyire meghatározó volt az 1989-es találkozó.

– Idén kiket várnak a találkozóra?
Most is elsősorban a fiataloknak a segítségére számítunk, akik közül sokan csak elbeszélésekből hallhattak az előző pécsi találkozóról. Ezúttal is az a cél, hogy a fiatalok helyet találjanak az egyházban, és a szüleik nemzedékéhez hasonlóan a személyes találkozásokban és a közös imában ők is kézzelfogható módon megtapasztalhassák, hogy az egyház közössége minden emberi korláton felülemelkedve gyűjti egybe az embereket.
Arra számítunk, hogy a szomszédos országokból is sokan érkeznek majd, nemcsak magyar ajkú fiatalok. A mostani időszakban különösen fontos, hogy Közép-Európa népeinek fiataljai megmutassák, hogy megvan bennük az egymás iránti nyitottság és bizalom. Az egyéni jelentkezőkön túl számos középiskolai, hittanos vagy különböző lelkiségekhez tartozó csoportra is számítunk. Azt szeretnénk, hogy a személyes találkozások mellett ezeknek a már létező csoportoknak és különböző kisközösségeknek is legyen alkalmuk megismerniük egymást. Sokszor nehéz elébe menni a másiknak, mert nem merjük magunk mögött hagyni a túlságosan is megszokott és berögzött kereteinket. Egy ilyen összejövetel segíthet abban, hogy a másikkal találkozva, elfeledkezve magunkról megtapasztalhassunk valami újat, ami aztán lendületet adhat ahhoz, hogy visszatérve otthonunkba folytathassuk utunkat.

– Taizéből érkeznek még szerzetesek a jubileumra?
Többen is jönnek a találkozóra, köztük Alois testvér, a közösség priorja (vezetője) is.

(További tudnivalók a találkozóról: www.taize.fr/pecs)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .