Fotó: Tóth Evelin
A misén sok egyetemista és idősebb hívő vett részt, hiszen ez volt az első szertartás, amelyet szentelése helyén, a szegedi dómban mutatott be Kovács Zoltán. Köszöntőjében felidézte a lelkészség legutóbbi programját, a hivatások vasárnapját: akkor papi hivatásának alakulásáról beszélt, ezért most különleges öröm volt a jelenlévők számára, hogy láthatták e készületnek a beteljesülését.
Szentbeszédében a lelkipásztor Szent Gellért példáját állította a fiatalok elé, előbb azonban az aznapi evangéliumi részletből kiindulva arról beszélt, hogyan viselkedtek az apostolok az után, hogy haláláról és feltámadásáról beszélt nekik Jézus. A tanítványok ebben a helyzetben magukba fordultak, és arról vitatkoztak, melyikük a nagyobb. Megszűnt közöttük a párbeszéd, a kommunió Jézussal és egymással. Az újmisés hangsúlyozta, az apostoloknak ez a magatartása nem követendő példa. Szent Gellértről szólva elmondta, hogy életútja fordulatos volt: apát, majd zarándok, aztán missziós szerzetes lett, Szent Imre nevelője, remete, majd később a Csanádi Egyházmegye első püspöke. E számos életforma és feladat során biztosan megkísértette a gondolat: nagyobb, hatalmasabb másoknál. Ám nem engedett ennek a kísértésnek, hanem minden döntés előtt, minden élethelyzetben Istenhez fordult, kommunióban maradt vele.
Ez az útja annak, hogy szentté legyünk. Mai nyelvre lefordítva úgy fogalmazhatunk: minden élethelyzetben törekedjünk arra, hogy a lehető legjobb verziónkat valósítsuk meg, azt, amit Isten megálmodott rólunk – biztatta a híveket Kovács Zoltán. A szentmise végén a jelenlévők újmisés áldásban részesültek. A régiek úgy tartották, egy újmisés áldásáért akár egy pár cipőt is érdemes elkoptatni. Ehhez kapcsolódva Kovács Zoltán megemlítette: pappá szenteléséig sok pár cipőt koptatott el, s most örömmel és szertetettel adja áldását a hívekre.
Forrás: Szeged-Csanádi Egyházmegye
