Újdonságainkból

Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a feltámadt Krisztus magán hordja megkínzatásának sebeit. A Megfeszített maga a Feltámadott, és viszont. A kereszt sötét „arca” leleplezi az emberi tervezés korlátait. A zsidók a Törvényre hivatkoztak, Pilátus pedig az igazságra. A szerző szerint mindkettő azt bizonyítja, hogy világunkban a jó önmagában tehetetlen. Ám a keresztnek létezik fényes „arca” is. A tanítványoknak újra kellett olvasniuk az írásokat, felfedezve az üldözött igaz és a szenvedő Szolga képeit. A kereszt a „szolidaritás végső aktusának bizonyul”, hiszen Isten nem a magasból menti meg az emberiséget, hanem magára veszi annak természetét. Arra is rámutat, hogy nem lehet a rosszat a saját fegyvereivel legyőzni. Mert élni nem más, mint szeretetből odaadni magunkat; nem pedig az, hogy félelemből vagy önzésből ragaszkodunk ahhoz, amit szereztünk.
Pierre-Yves testvér azt a kérdést intézi hozzánk, hogy vajon Krisztus keresztje megszabadított-e bennünket? Mit jelent a szabadulás, a bűn, a halál és az igazság ebben az összefüggésben? Mire utal az, hogy Jézus minket képviselt? A szerző a négy evangélistát hívja segítségül, hogy megkísérelje a válaszadást.



Luc
testvér írása inkább elmélkedés. Azoknak a hangján szólal meg, akik ismerték Jézust, akik ott lehettek vele – János, Cirenei Simon, a százados – az utolsó napokban, órákban. Ők mondják el nekünk, mit tanultak, hogyan éreztek. Vagy egyszerűen magyarázkodnak, mint Júdás és Pilátus. Hanem az Atya is „megszólal”: „Feltámadt, nem halott. Bár hallgatásra kényszerült, nem semmisült meg, hanem él. A halál sem tarthatta vissza attól, hogy szeressen. Nem nyelte magába, inkább ő fogadta vissza a halált az életbe. Mindeddig hallgattam, de most már hirdetem: végrehajtotta küldetését, s én nem vagyok szomorú, nem sajnálkozom, hanem büszke és hálás vagyok, s titeket is be akarlak vonni örömömbe.”

(Húsvét hangjai. Bencés Kiadó, 2011)

(A könyv kapható az Új Ember könyvesboltjaiban)