Az első alkalom vezetését Blanckenstein György, a Házas Hétvége mozgalom akkori papi felelőse, a Központi Szeminárium spirituálisa vállalta, majd Nagy Ferenc SJ és Obendorf Beatrix SJC vette át a lelkigyakorlatok irányítását. Az együttlétnek, a tanúságtételeknek és a „megosztásoknak” a hivatásgondozásban is szerepe lehet. Ezt ismerte fel Nagy Ferenc jezsuita, aki a Szent Ignác-i lelkigyakorlatba vezette be a résztvevőket. Később mindinkább „gyakorlatias szempontok” kerültek a találkozók homlokterébe. Előfordult, hogy egy nem hívő szülő, aki panaszkodni ment el a lelkigyakorlatra, mondván, „a gyermeke elhagyta, mert elment az Istenhez", ott, a közösségben tért meg. A csoport tagjai, lelki vezetői nemcsak ilyen esetekben tudtak segítséget nyújtani a szülőknek, hanem annak elfogadásában is, ha egy-egy fiatal éppen hivatása elhagyásáról döntött.
A közösség nyitott; az elmúlt tizenhat évben mintegy kétszáz szülő fordult meg a lelkigyakorlatokon, alkalmanként huszonöt-harminc fő. A csoportalapítók közé tartozó Nobilis Dénesné szerint szükségszerű volt a szülők önszerveződése a kilencvenes évek elején, hiszen évtizedek maradtak ki a családi hivatásgondozás vonatkozásában. A szerzetesrendek feloszlatását követően, 1950 után a fiatalok csak titokban léphettek be a rendekbe. A sebtében lezajlott „beöltözéseken” legtöbbször nem vehettek részt a szülők, akik sokszor nem is tudták, mi zajlik gyermekeik lelkében. A rendszerváltozást követően, a szabadság beköszöntével a leendő papok és szerzetesek szülei feltették a kérdést: Mi történt/történik a családunkban? A találkozókon akkor elsősorban erre kerestek választ. Időközben a közösség visszajáró tagjai jó ismerősök, barátok lettek; a lelkigyakorlatok pedig jó alkalmat adtak az elmélyült beszélgetésekre is. A program idősödő résztvevői idén úgy döntöttek, hogy 2009-től már csak évente egyszer gyűlnek össze. Fiatalabb szülőkre vár a feladat, hogy az új generációk új kérdéseire hasonló lelkiségi csoportok létrehozásával keressenek „új válaszokat”.
