Rektor úr, milyen helyek és milyen feladatok várnak az újmisés papokra?
– Egyrészt olyan plébániák, ahol reggeltől késő estig sok és sokrétű szolgálatot végeznek a papok: ifjúsági munka, iskolai hitoktatás, betegellátás, gyóntatás, stb. Harminchárom plébánián találunk a főegyházmegyében káplánokat, ebből harminc hely budapesti.
Milyen társadalmi valóság várja őket?
– Elsősorban templomjáró felnőttekkel találkoznak. Ebből a szempontból a kép megegyezik a korábbiakkal. Ugyanakkor jelentkeznek a demokráciából adódó zavarok: a megélhetési problémák, a konzumtársadalom hatásai. Az anyagiasság ideológiájával kell szembenéznünk elsősorban. Minden korban jelentkezik ez valamilyen formában, ma azonban jóval erősebben, amelynek lényege: éld az életet, s tedd, amihez kedved van.
Megfigyelhető ezzel összefüggésben a pótvallások szerepe: a new age, a legkülönfélébb változataival. Amilyen mértékben eluralkodik a materializmus, olyan mértékben erősödik a valláspótlékok kínálata: reiki, miszticizmus, agykontroll, stb. Fogalmi tisztázatlanságban élünk. Régebben, a marxizmus egyeduralma idején világosak voltak a határok a hívők és az ateisták között. Ma a piaci szemlélet hódít, ahol minden megtalálható, s a kínálatból sokan összeraknak maguknak „egy kis vallást”.
A vallással kapcsolatban megfigyelhető a műveletlenség, illetve az érzelmi alapú megközelítés. De ez nemcsak erre, hanem az életre általában jellemző. Ennek előnyei is jelentkeznek, mert ha valaki érzelmi hatást kap, sokkal könnyebben azonosul az értelemmel befogadható lényeggel.
Milyen eligazodási pontja lehet az ilyen világba kikerülő papnak?
– Személytől személyig kell építkezniük. S meg kell szokniuk, hogy szinte minden korosztállyal csapatmunkában dolgozzanak. A fölszentelt fiatal általában példaadó elődök nyomdokába lép, akiknek a munkáját folytatnia kell. Az újmisések egy-két évig maradnak egy-egy jól működő plébánián.
Milyen, a papságról kialakított képpel rendelkeznek az újmisések?
– A papkép állandónak tekinthető az idők folyamán: add át életedet Jézusnak. Ezt a keresztény képet fiataljaink a papságban élik meg, s így a keretek – a pillanatnyi társadalmi-politikai helyzet – kevésbé meghatározók. A szemináriumban plébániai papokat képezünk, elsősorban pasztorációra készítjük fel őket. Hat év alatt sok helyütt megfordulnak. Hivatáshétvégéket töltenek plébániákon, ahová később visszatérnek. Így legalább öt-hat plébániával szorosabb kapcsolatot építenek ki. Diakónussá szentelésük után pedig fél évig „paptojásként” gyakorolnak valamelyik plébánián.
Tudom, hogy nem szereti a papnevelés kifejezés használatát.
– Szívesebben beszélek együttgondolkodásról, kísérésről, segítésről. Célunk, hogy fölfedezze önmagát a fiatal, majd ezáltal ismerje meg a krisztusi karaktert, s élni tudjon az ebből következő szabadsággal: mit jelent a többiek szolgálata, hogyan lehet megélni az életszentséget a mai világban. Ez alig különbözik az általános keresztény nevelés eszményétől.
Hogyan alakul a szemináriumba belépők és a felszenteltek aránya?
– A jelentkezőknek, akik jó szándékkal érkeznek, mintegy fele jut el a papszentelésig. Vagy a fiatal gondolja meg magát, vagy a szemináriumi elöljárók javaslatára a főpásztor nem találja alkalmasnak az adott személyt.
Régebben azt mondták: azért lép be valaki a szemináriumba, mert eldöntötte, hogy pap lesz.
– Ma pedig azt mondják: azért lép be, hogy eldöntse, pap akar-e lenni. Ez jól hangzik, de visszaemlékezve a magam kispapságára, abban az időben is legalább annyi bizonytalanság jelentkezett a hivatás tisztázása körül, mint manapság.
Mennyiben változott a szeminárium élete, akár az Ön idejéhez viszonyítva is?
– A mai fiatalok kommunikációja intenzívebb a mindennapi élettel. Megjelent az internet, az e-mail és a mobiltelefon. Használatukat nem tiltjuk, de igyekszünk mérsékelni. Az „elektronikus nemzedék” sokszor érzelmi és intellektuális kapcsolatokban él, de kérdés, jelen van-e a saját bőrében? Képes-e elcsendesedni, hatékony belső életet élni? Ezt maguknak is keresniük kell, amihez a lelkigyakorlatok és a rekollekciók segítenek hozzá. A szeminárium a későbbi papi életet modellezi.
Csakhogy valaki nagyvárosba, más pedig egy kis faluba kerül…
– Ez a régi képlet már nem él. Több kis település tartozik egy plébániához, ahol összesen nem járnak annyian templomba, mint Budapesten egyetlen vasárnapi misén. Új papi életforma kérdését veti ez föl: erős papi kapcsolatok és közösségek kialakítását. Aki elmagányosodik, részben maga idézi elő. A papot nem „vetik ki” a terepre. Össze kell tartania a paptársakkal, világiakkal, részt vehet az egyházmegye számos programjában. Ma már nem lehet kizárólag egyetlen falu plébánosának lenni. A papoknak elsősorban nem a terepre kell menniük, hanem oda, ahol az emberek élnek.
A püspökök legutóbbi római látogatásakor fölvetődött a papnevelő intézetek rendszerének átalakítása.
– Nálunk harminc-harmincöt fiatal készül hivatására: ez áttekinthető, családias, személyes légkört biztosít. Ötvenes létszám fölött meggondolandó, érvényesülhet-e a személyesség. Annyi bizonyos, a főpásztornak szigorúnak kell lennie a felvételnél. Ha olyan személy kerül be, aki ugyan nem tesz rosszat, de nem idevaló, rombolhatja a közösség szellemét. Az első év a meghatározó, intenzív imaélettel, sok beszélgetéssel. Ki kell szűrni azokat, akik csak „sodródnak”, illetve bizonytalanok. Negyed-ötödévben újabb szűrésre van szükség, s ezt meg is tesszük.
Folyamatosan a papi utánpótlás gondjairól hallani.
– Öt év alatt országosan harminc százalékkal csökkent a papságra jelentkezők száma. A korábbi négyszázzal szemben most kettőszáznyolcvannál tartunk. Ez azonban nem a papságra elkötelezettek, hanem elsősorban az elkötelezett katolikusok számának csökkenését jelenti. A katolikusok hiányáról kell beszélnünk. Nézzük meg, a tizennyolc és huszonöt év közötti korosztályból hány fiatalember jár rendszeresen szentmisére. Közülük kerülnek ki a papnövendékek. Ezt tekintve nem olyan alacsony a létszám.
Budapesten a gyerekek negyvenhét-negyvennyolc százalékát keresztelik meg latin katolikusnak. Egyházmegyénk vidéki területén ez hetven százalék körül mozog.
Az elmondottak alapján hogyan fogalmazható meg a pap szerepének változása?
– Nem mindent kell a papnak elvégeznie, ugyanakkor „misegépek” sem vagyunk. Sok helyütt „luxus” papi szolgálattal is találkozunk: a lelkipásztor vállán nyugszik, amit a világiak vállalhatnának. A pap és a hívek aránya – mintegy négyezer hívőre jut egy pap – a nyugat-európainál is rosszabb nálunk.
Manapság a kereszténység egyre inkább értelmiségi jellegű. Azon templomokban van élet, ahol ilyen típusú közösségek működnek. Ha hiányoznak az értelmesen gondolkodó emberek, nehezebb a helyzet, sivatagosabb vallási élet uralkodik el. Elsősorban szolgáltatást várnak az egyháztól, nem pedig a személyességet és a közösségépítést. Ám mindenütt létre lehet hozni a gondolkodó, az értelmesen hitet követők közösségeit.
