„Ugye lángolt a szívünk…?”

Olvastad már például az Egri csillagokat vagy a Bűn és bűnhődést? De mennyire furcsán hangzik az a kérdés, hogy olvastad-e már a Bibliát? Az nem olyan könyv, amit csak úgy elolvas az ember… Biztosan veled is előfordult már, hogy levelet – kicsit reálisabban nézve: e-mailt – kaptál valakitől, aki fontos neked, akinek adsz a szavára, s amikor másodszorra elolvastad, bizonyos szavak, mondatok újra megszólítottak. Azok a szavak, amelyek fontosak neked, folyton újraértelmeződnek, s általuk új értelmet nyerhet a kapcsolatod is azzal, akitől a levelet kaptad. Lehet, hogy évekig elkísér, és egy nehéz helyzetben erőt meríthetsz belőle. Ez fordítva is igaz: sohasem tudhatod, hogy egy bátorító szavad mennyit ért és éppen mit jelentett valaki számára.

A szó természete, hogy mindig mond valamit

Azok a szavak, amelyeket levelekben, könyvekben vagy más írásokban olvasol, pontosan annyira szólnak hozzád, amennyire nyitott vagy befogadásukra. Ha hívő ember vagy, biztosan fontos számodra az Istennel való kapcsolat, s bárki másénál jobban adsz az ő szavára. A Szentírás szavai által ő szól hozzád. Ezek a szavak egyrészt arról beszélnek, akitől származnak, másrészt beszélnek rólad és a kettőtök kapcsolatáról. Mint a neked írt levélhez, újra és újra vissza lehet térni hozzájuk, minden alkalommal valami újat, valami mást mondanak, de mindig valami személyesen nekünk szólót hordoznak.

A szó mindig valakihez szól

Senki nem hallja meg azt, aki magában beszél. Senki sem hallgathatja kedvenc együttesének dalait, ha azok nem készítenek CD-t. Írhatsz akár ezer e-mailt is, ha nincs interneted, sosem ér célba a leveled. Isten sem a „mennyei asztalfióknak” szánta, amit közölni akart velünk! A Biblia nem monológ: hozzánk szól, megszólít. Személyesen engem, személyesen téged. Mintha szerelmes leveleket írt volna, hogy ezeket összekötve átadja neked. A többi már rajtad múlik, a kérdés csak az: elolvasod, esetleg újra és újra elolvasod? Nem is gondolnád, hogy a Szentírás mennyi történetében, szereplőjében, mondatában magadra ismerhetsz, hiszen a könyvek könyve az emberiség tapasztalataira épít. A Szentírás a saját segítő erejéről is beszél. Képzeld magadat az emmauszi tanítványok helyébe: Jeruzsálemből Emmauszba igyekeznek. Az elmúlt napok történéseiről beszélgetnek. Szomorúak. A korábban Megváltóként ünnepelt názáreti Jézus nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ekkor maga Jézus csatlakozik hozzájuk, az egyetlen, aki „nem tud” a Jeruzsálemben történtekről. Újramondatja saját szenvedéstörténetét a tanítványokkal, elmesélteti velük az eseményeket, majd bekapcsolódik a saját haláláról folyó beszélgetésbe, és elmagyarázza nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt. Azért figyeld a két tanítvány helyzetét is: lassan megértik a történetet, amely századokon át Jézusról szólt, és nem sejtik, hogy a végén ők is benne lesznek a Bibliában… A történet végét ismerjük: a kereszthalált nem lehet meg nem történtté tenni – de a tanítványok megfordulnak az úton. Visszatérnek a közösségbe, s ezután céljuk a kereszthalálban való dicsekvés lesz. Jézus szavakhoz segíti tapasztalataikat, érzéseiket, az Írások által megerősíti hitüket és választ ad kérdéseikre.

A szó választ is kíván, folytatásra vár

Bizony, a szó olyan, hogy választ vár. Ugye vannak jó barátaid, akiknek adhatsz a szavára, akik nem szegik meg neked adott szavukat? Arra a szóra vársz, amiben megbízhatsz, ami egyszerűen „úgy van”, ami megvalósul, megtörténik. Hiteles és továbbadható. Az Istentől kapott szó azért van, hogy mondanivalója legyen. Számodra és azok számára is, akiknek talán éppen te viszed el az örömhírt…”

(További tudnivalók a: www.nagymarosi-talalkozo.hu. oldalon)