Szerencsére a zárófejezetben a kibontakozás lehetőségéről is szót ejt, így a helyzetet és a kilátásokat mégsem látjuk egészen reménytelennek. A cím metaforájából arra a következtetésre juthatunk, hogy nem feltétlenül kell a pénzvilág börtönében sínylődnünk, választhatjuk a szabadságot, ha a gazdaság és a kultúra írányítói megértik, hogy az emberiség érdekében kell tevékenykednünk. Talán meglepő, hogy a kultúrát is e kérdéskörbe sorolom, pedig tény, hogy a társadalomnak is van kultúrája, s ha az sérül, akkor nemcsak a nagy egész gyengül, hanem legapróbb alkotói is. A magyar társadalom válságát sem csak gazdasági nehézségek okozták, hanem a megosztottság, az egységes cselekvés és gondolkodás hiánya is. A sorvadás, pontosabban a fiatalos sorvasztás ellen kevesen emelték fel szavukat. Tisztelettel tekinthettünk például Blaskó Péterre, a kitűnő színművészre, aki példát mutatott arra, hogyan őrizhető meg a szellem szabadsága (a Magyarnak lenni sorozatban Spangel Péter a beszélgetőtársa). Amikor a neki szánt Kossuth-díjat nem volt hajlandó elfogadni, az akkori miniszterelnöknek írt nyílt levelében így indokolta elhatározását: „…tiltakozni szeretnék. Tiltakozni Ön ellen! Egy ember ellen, akit a sors szeszélye ennek a gyönyörű országnak az élére sodort: és aki visszaélt ezzel a lehetőséggel. Ön ezt az országot tönkretette, kiárusította. Elpusztította az emberek hitét…” Nos, a gazdaság szétrombolása, milliók elszegényítése mellett a hit elprédálása a legnagyobb veszedelem. Hit nélkül nem lehet országokat újraépíteni, kisegíteni a válságból. Hit nélkül nem lehet élhető világot teremteni, amely kivétel nélkül mindenkinek otthonául szolgál. Ha nem hiszünk abban, hogy van lehetőség az éhező, számkivetett milliárdok sebeinek begyógyítására és felemelésükre, akkor a gazdagok és szegények között tátongó szakadékot sosem fogjuk betemetni, s a világ két része között nem lesz átjárás. Mély igazságot mond ki a Csath Magdolnával folytatott beszélgetés címválasztása: „A gazdaság van az emberért, és nem fordítva.” Mert miféle világ az, amelyben a bankok a törlesztésre képteleneket erőszakkal kilakoltatják, miközben súlyos milliárdokat könyvelnek el veszteségként? Hogyan létezik az, hogy a megszorultaknak adott kölcsönökért uzsorakamatot számítanak? Vannak még erőforrásaink, kérdezi a professzor asszonytól beszélgetőtársa, Mezei Károly. A válasz reményt keltő, azt bizonyítja, hogy siralmak helyett van lehetősége az értelmes, célra törő cselekvésnek:
„Vannak úgynevezett kemény, megfogható és puha értékeink. Kemény és megfogható értékünk a föld. Minden nemzetközi elemzés azt bizonyítja, hogy az egy lakosra jutó, jó minőségű, jó táperejű termőföld tekintetében Magyarország igen jó pozícióban van világviszonylatban is. Van továbbá rengeteg vizünk (igaz, már egy része nem a mienk), ivóvíz, gyógyvíz. Még mindig jók az iskoláink, jó a pedagógusgárda, nagyon jók a kutatóintézeteink, tehát vannak még erőforrásaink. Ezeket az erőforrásokat akkor lehetne az ország érdekében mozgósítani, ha magyar vállalkozások tevékenysége révén hasznosíthatnánk. Erre lenne is esélyünk, hiszen vannak úgynevezett puha erőforrásaink is, amelyek közül legfontosabb a kreativitás és a vállalkozó szellem, bár utóbbi az elmúlt nyolc évben erős hanyatlásnak indult. Ezen azonban lehet változtatni, ugyanis a vállalkozó kedv elsősorban a kormány vállalkozásellenes magatartása miatt hanyatlott le.” Pedig az egymást egyre sebesebben követő súlyos gazdasági válságok bebizonyították, hogy sem a koncentrált nagyvállalatok, sem a bankok nem jelentenek megoldást a világméretű gondokra, hisz egyre gyakrabban hallhatunk arról, hogy a nagy megrázkódtatásokat épp ezek okozzák óriási méretű csalásaikkal, hamis adatok közlésével. Az egész Európát fenyegető görög válságnak is ez az oka. Bebizonyosodott az is, hogy a megváltónak mondott, a fejlődés ígéretének illúzióját keltő szabad verseny csak mélyíti a gazdagok és szegények közötti szakadékot: hogyan versenyezhetne egymással az egészséges és a béna? Susan George szerint a világ a katasztrófa szélére jutott: milliárdoknak nincs egészséges vize, elegendő tápláléka. Szerinte újra kellene gondolni s alulról kellene felépíteni a jelenlegi intézményrendszereket, meg kell teremteni a „társadalmi rugalmasságot”, amit szerinte küzdelem árán, de megvalósíthat az emberiség. Így teremthető meg a „bennfoglaló társadalom”, amely több közösségi szolgáltatást, több társadalmi védelmet és nagyobb demokratikus részvételt biztosít a foglalkoztatottak és fogyasztók számára. Azt a rendszert, amelyik nyomort, kizárást és egyenlőtlenséget hoz létre, szorosabb ellenőrzés alá kell helyezni, hogy a győztesek ne vihessenek mindent, hanem kényszerüljenek osztozkodni. „A tapasztalatok alapján Susan George arra a következtetésre jutott, hogy a sok helyen és időben eltökélten, céltudatosan végzett tevékenység”egyre inkább összeépül, és egy olyan valódi mozgalmat hoz létre, amelyet sokan »globalizációváltoztató« mozgalomnak, vagy a globális igazságosság mozgalmának neveznek. A név nem számít, ami számít, az a látszólag izolált tevékenységek nagy száma, amelyek idővel elérhetik a kritikus tömeget.”
Ide kívánkozik egy talán meglepő, számunkra azonban életmeghatározó analógia: az izolált, a világ igazságosabbá tételéért mondott imádságok nagy száma is segíthet az egészséges életforma megteremtésében. Talán alázatra nevelhet bennünket az a tény, hogy miközben ismereteink soha nem látott kiszélesedéséről hallunk és olvasunk, megrendülve vehetjük tudomásul, hogy a világegyetem természetéről és jövőjéről alig vannak ismereteink. Egykori osztálytársamtól, Beleznay Ferenctől, a kiváló fizikustól kaptam meg a Fizikai Szemle idei 4. számát. Hogyne emlékezve, hogy ez a tudományág olyan homályos számomra, mint a ködbe borult táj. De az ő tanulmányából megvilágosodott számomra, hogy a táguló világegyetem háromnegyede úgynevezett sötét energia, amelynek természetéről semmit sem tudnak a legavatottabb kutatók sem. Meggyőződésem szerint ebbe a sötétségbe Egyvalaki tájékozódik teljes biztonsággal, az, aki a jelenlegi világ megváltoztatásában is segítségünkre lehet, ha kitartóan kérleljük.
