Szegények focibajnoksága Dél-Afrikában

A bajnokság a Pretoriához közeli Atteridgeville-ben június 5-én kezdődött hatvannégy játékossal. A csapatok június folyamán szombatonként mérkőznek meg egymással. Dél-Afrikát az idegengyűlölethez kapcsolódó erőszak jellemzi, éppen azért, a világbajnokságot kihasználva, a tolerancia üzenetét akarjuk közvetíteni a világnak – fogalmazott Lancelot Thomas, a Damietta békekezdeményezés dél-afrikai koordinátora. Míg a vb-n az egyes országok nemzeti csapatai mérkőznek meg egymással, a mi bajnokságunkon azt szeretnénk, hogy a vegyes csapatok tagjai megtapasztalják a barátságot és a bennük közös emberséget. Minden részt vevő csapat székhelye Dél-Afrika, de különböző menekültcsoportokat, összesen tizenöt országot képviselnek. A fő részvételi feltétel a játékhoz az, hogy minden csapat eltérő nemzetiségű játékosokból álljon össze. A békéért rendezett focibajnokság gondolata azután született meg, hogy Nigériában 2008-ban fellángolt a vallási erőszak, és olyan békecsoportokat hoztunk létre, amelyben vegyesen voltak muzulmánok, keresztények és animaták, hogy megtapasztalják a csapattagok, mit jelent egy olyan csapattárs, akit nemzetisége vagy hite alapján ellenségüknek tekintenének. Akkor ennek óriási sikere volt. Dél-Afrika és az egész világ focilázban ég. S még ha a csapatok versengenek is egymással, reméljük, hogy valóban a béke és a kulturális kapcsolatok építése győz – mondta Lancelot Thomas. A karitász évek óta dolgozik Dél-Afrika békéjéért. A 2008-as emigránsok elleni erőszakhullám után egyesítette erőit a Damietta békekezdeményezéssel, hogy az egész országban egyre több békecsoportot hozzanak létre, és ezekkel elősegítsék a megbékélést, az erőszakmentességet, elsősorban a bázisközösségekre összpontosítva.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .