Döntő szerepe van mindebben Kovács Zoltán nagybőgősnek, aki a zenék fő szerzőjeként úgy menti át a magyar népzene évszázados kincseit, hogy egyetlen gesztussal maivá teszi őket, ugyanakkor időtlenségüket is felragyogtatja. Popzenés felvizezésről azonban szó sincs. A friss levegőként megsimogató nyitószám (Ileana) után rögtön a lemez leghosszabb tételébe (Ez a világ) ránt be a zenekar, egyúttal megmutatva minden erényét: biztos, ám nem hivalkodó hangszertudás, érzékeny hangszerelés és finom, felfedezésre váró hangulatok jellemzik az etNoé játékát.
A zenei állóképből induló fokozatos építkezés, a bújócskázó gitárdallamok, a sodró lendület és a csilingelő stúdióhangzás rendkívül tiszta, leginkább a klasszikus beat és a kortárs jazz műfajából merítő, keleti ízekkel játszadozó zenei világot teremt. S ez a világ elvarázsolóan szép, formálódjon belőle akár éteri szerelmes dal (Madárka), kirobbanóan dinamikus incselkedő (Addig élek), önfeledt szárnyalás (Sánáná, Szerelem) vagy a históriás énekek fordulatait hozó képes beszéd (Búzaszép). Bognár Szilvia pedig üdén, lágyan, lélekkel telítve sirat, örül, pajkoskodik – egyszóval elemében érzi magát.
Mivel az ötvenpercnyi játékidejét hét tételre osztó album szinte hallgattatja magát, könnyű elsiklani rejtett értékei fölött. Bognár Szilvia és az etNoé ugyanis nem látványos attrakciókkal, hanem szép csendben mozdítja meg benső világunkat – ahogy a csillagos égbolt is, mely ezernyi csodát őrző égi tüneményként szüntelenül sugározza ránk szelíd fényét.
