A barátom volt, ez a tisztelgés a legkevesebb, amit tehetek érte” – idézte egy norvég lap a magyar bajnok szavait. Címlapképünkön Gyurta Dániel az ég felé mutat a dobogó tetején. Hogy miért? Az újságíróktól azt kérte, ez hadd maradjon az ő titka.
Amit olimpiai bajnokunk tett, azért Fair Play díjra is felterjesztették. Tette messze túlmutat egy kedves gesztuson. Jóval több, mint egy emlék felidézése vagy a siker megosztása az elhunyt sporttárs és barát szüleivel. A Szentlélek működéséhez nem értők csupán érzelgős nosztalgiázást látnak e tettben, ám sokan vannak, akik jól tudják, benne a szolidáris szeretettel köztünk lévő Krisztus van jelen. Aki nem a maga elismerését kivívni jött közénk, hanem azért, hogy az Atya megdicsőüljön. Ha kell, őbenne, de mindenképpen őáltala. Henri Didonnak, a XIX. században élt francia domonkos atyának meg kell köszönnünk az olimpia jelmondatát. A három szót Citius, altius, fortius! (Gyorsabban, magasabbra, erősebben!) –, amelyeknek a versengésen túlmutató üzenetük is van. A cél tagadhatatlanul a győzelem. Ám az a győzelem, amelynek mértékét és irányát egyedül Krisztushoz kell szabnunk, mert ő győzi le a világot (Jn 16,33).
