A színpad közepén, szembefordított tükrök ölelésében látható a fekete bika: megtestesítője annak a harcnak és kettősségnek, mely a Carmen történetének gerince. Harc a torreádor és az állat, becsület és megalkuvás, férfi és nő és nem mellékesen az emberben meglévő végletek, kettősségek között. Az opera cselekményét nem kell tovább kibontani, mivel, ahogy a rendező is megfogalmazza, a Carmen történetét a legtöbb ember ismeri. Így a modernkedés csapdája helyett lehetővé válik kiemelni és újraértelmezni egy-egy jelenetet, díszletet, hangulatot, melyek által könnyebb a befogadás és továbbgondolás a mai néző számára. Mivel a szövegkönyv is tele van szimbólumokkal, illetve az opera világában szokatlanul nyílt társadalmi és emberi problémákkal, alkalom adódik olyan rendezői felfogásra, melyben a természetesség, a mai korból kölcsönzött vizuális kellékek vagy a műfaji maníroktól mentes színészi játék nem öncélú „effekt”, hanem a történet, a zene és a színpad egységének kifejezése. A sportversenyek szünetéből ismerős pomponlányok, a stroboszkóp pulzáló fényei, a testhez simuló kosztümök, a letisztult koreográfiát bemutató kortárs táncosok az opera hangulatát és látványát színesítik. Székely László díszlettervező tükörfalai és a színpadi térben jól kidolgozott mozgások erősítik a tömegjeleneteket, de még az áriákat is.
Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója kapta a felkérést a rendezésre, aki színházi tapasztalattal az opera világában sem érezte idegennek magát. Ahogy mondja: „Azért volt kihívás a rendezés, mert a színházi világból közelítettem meg mindent. A rendezés során figyelembe kellett vennem több szempontot is, mint például a zene, az éneklés vagy a hangképzés elsődleges szerepét, amely a prózai színházi műfajban nem kap ekkora jelentőséget. A próbák során ezért össze kellett csiszolnunk a minőségi énekhangot a kimunkált karakterábrázolással, színészi játékkal. Az előadóművészek általában nagyon hálásak voltak a kapott instrukciókért, hozzáállásért, az emberábrázolás alaposságáért. Semmiképp nem akartam Mérimée kisregényét átírni, megmásítani, vagy bármi olyasmit csinálni, ami direkten »modernkedő«. Elsősorban a vizuális és színpadképi eszközökkel akartam közelebb hozni a ma élő ember számára az operát. Arra alapoztam, hogy a legtöbb ember ismeri Carmen történetét, így lehet szimbólumokkal, színekkel, térrel is érzékeltetni az örök érvényű mű mondanivalóját. Abban áll Bizet operájának népszerűsége, hogy kicsit mindannyiunkról szól. Többféle szélsőség, vágy, hangulat és szerep között éljük életünket, és ezek között keressük az utunkat, melynek lehet része a szülőfalubéli fészekmeleg és lehet törvényen kívüli, szenvedélyes szerelem is. Számomra Don José fájdalmas férfitémája arról is szól, hogy vannak találkozások, amelyeket nem könnyű vagy nem is lehet feldolgozni. Nem lehet a szenvedést megspórolni, akármelyik utat választjuk. Meg kell küzdenünk a boldogságunkért.”
Fotó: Rákossy Péter
