– A beszédek középpontjában az önajándékozás fogalma áll. Hogyan adhatjuk ajándékba magunkat a másik embernek?
– Ez attól függ, mire hív Isten, mi a hivatásunk. A házasságban a férfi és a nő egészen odaadják magukat egymásnak, testüket és lelküket egyaránt. A cölibátusban élők ugyancsak átadják magukat – mégpedig szexualitásukkal együtt –, csak éppen nem egy másik embernek, hanem Istennek és az egyháznak. Az ő életük jel, amely azt vetíti előre, hogyan fogunk élni a mennyországban, egységben az Úrral. Egyedülállóként – hivatásunkra, egész életre szóló önajándékozásunkra készülve – szintén ajándékká válhatunk: önkéntes munkával, vagy csupán azzal, hogy rámosolygunk a másikra, meghallgatjuk őt.
– Mi van azokkal, akik „csak” párkapcsolatban élnek?
– Ha házasság előtti vagy házasságon kívüli nemi életet élünk, hazudunk a testünkkel, mert valami olyat mondunk, amit csak a házasságban lehet megélni: a teljes odaajándékozást. Ez a hazugság pedig nincs összhangban emberi méltóságunkkal. Egyszer egy jegyesoktatáson mondta valaki, hogy ha lefekszünk leendő hitvesünkkel, az azt jelenti, hogy párunk hajlandó olyannak is odaadni magát, aki még nem a házastársa. Vajon honnan tudhatjuk, hogy nem teszi-e meg ugyanezt valaki mással is a házasságunk ideje alatt is?
– Mit lehet mondani a kamaszoknak, miért nem jó, ha már a házasság előtt szexuális életet élnek? – Ha azt mondjuk, hogy azért, mert az egyház ezt tanítja, nem fog bejönni nekik. Persze igazat kell mondanunk, s ha valamit, az őszinteséget ők is értékelik. Egy lánnyal beszélhetünk arról, hogy ha igaz szerelemre vágyik, ha azt akarja, hogy tiszteljék, ha nem akarja, hogy használják, akkor ne viselkedjen tárgyként, ne dobja csak úgy oda a testét. Egy fiúnak mondhatjuk, hogy ha igazi férfi akar lenni, akkor tisztelnie és óvnia kell azt a lányt, akit szeret, nem pedig kihasználnia. Arra is utalhatunk, hogy a kapcsolatról esetleg egy idő elteltével kiderülhet, hogy mégsem az igazi, s ilyenkor kevésbé fájdalmas a szakítás, ha a két fél között még nincsen szexuális összetartozás. Reményteli üzenetként kell közvetítenünk az egyház tanítását, hirdetve, hogy a szex jó dolog, de megvan a maga helye, méghozzá a házasságban, s megéri várni vele.
– Lehetséges, hogy a házasságok felbomlásában a nem megfelelően felfogott, megélt szexualitás is közrejátszik?
– A legtöbb válás oka, hogy a házastársak nem értik, mit jelent maga a házasság, és nem bíznak abban, hogy egy életre kitarthatnak egymás mellett. Hogyan is bízhatnának, amikor alig látnak jó példát maguk körül? Egy elvált asszony egyszer azt mondta, a válás az önzés miatt van. De a válások számának növekedésében nagy szerepe van a médiának is, amely azt sugallja, hogy egy kapcsolatban szüntelenül boldognak kell lennünk. Nem gondolhatjuk komolyan, hogy létezik kapcsolat problémák, nehézségek nélkül; igenis áldozatot kell tudnunk vállalni a házasságunkért. A fogamzásgátló eszközök ma arra ösztönzik az embert, hogy nyugodtan feküdjön le, akivel csak akar, úgysem lesz következménye a dolognak. A házasságtörés pedig egyenes úton vezet a váláshoz. De a pornográfia is nagy károkat okoz, mert torzképet fest az emberről, a szexualitásról.
– Vajon miért terjed mindjobban az a szokás, hogy két ember csak úgy összeáll, és házasság nélküli élettársi kapcsolatban él – akár évtizedeken keresztül?
– Látva maguk körül a sok válást, a párok egy része arra gondol, hogy minek is házasodjanak össze, ha majd egyszer úgyis elválnak. „Jobb ezen nem keresztülmenni, és mindenfajta elkötelezettség nélkül együtt lenni.” Sokan vannak olyanok is, akik úgy gondolkodnak, hogy szépen összeköltöznek, s ha akkor is működni látszik a kapcsolatuk, hát majd összeházasodnak. Ám a házasság nem olyasvalami, amit gyakorolni lehet. Elköteleződés nélkül nincs értelme együtt lenni.
– Van itt még egy jellegzetes társadalmi probléma, amelyet érdemes kicsit közelebbről is megvizsgálni: a szinglilét. Ma sokan még harminc-negyven éves korukban is egyedül élnek, és a társukat keresik.
– Napjaink kultúrája nem arra indít, hogy ajándékká legyünk mások számára, hanem arra, hogy főként magunkat tegyük boldoggá. Olyan világban élünk, amely azt üzeni: ha valami nem működik, nem tetszik, dobd ki, és szerezz egy másikat. Sok ember azt hiszi, úgy kell kinéznie, mint a modelleknek. Sokan kívánságlistát állítanak össze, s ha valami nem teljesül, ha valami nincs meg a partnerükben, amit elvárnának tőle, akkor már nem kell nekik. Hiába jó ember, ha nem hasonlít mindenben a romantikus vígjátékok szexi főhősére. Sokan elbátortalanodnak, és a csalódások után nem mernek újra próbálkozni. Vannak, akik a karriert helyezik előtérbe, mintha az lenne életük egyetlen célja. Azt hiszem, ha megváltoztatnánk a gondolkodásunkat, minden egyszerűbben menne.
– Nézőpontot váltani nem könnyű.
– Tudatosítanunk kell, hogy végső célunk a Krisztusban való beteljesülés, a vele való egység. Bíznunk kell abban, hogy Isten akarata teljesül az életünkben, s keresnünk kell az akaratát. Láthatjuk, hogyan működik az Úr az életünkben, s elhihetjük: ha a kis dolgokról gondoskodik, a nagyokról sem feledkezik meg, és elhozza életünkbe azt az embert, akinek a számára ajándék lehetünk. Én harmincöt éves vagyok, és egyedülálló. Szerettem volna férjhez menni, gyermekeket szülni, és most is azt érzem, hogy a házasságra kaptam meghívást, de tudom, hogy nem lettem volna boldog, ha hozzámegyek olyasvalakihez, akivel nincsenek közös céljaink.
– A test teológiája sokak számára nehezen emészthető teológiai fejtegetésnek tűnhet, pedig fontos volna, hogy üzenete minél több emberhez eljusson.
– Mindannyian arra vágyunk, hogy szeressenek, és egyikünk sem akar egy másik ember használati tárgyává válni. A testünknek is megvan a maga nyelve: meg sem kell szólalnunk, akár a tekintetünk is elárulhatja, mit érzünk, mire gondolunk. Mi magunk is jó példává lehetünk mások számára. Ha az emberek látják az örömünket, kíváncsiak lesznek, honnan való, és osztozni szeretnének benne. Tudnunk kell ajándékká válni a másik ember számára, és ajándékként tekinteni egymásra, felfedezni a másikban az Isten képére és hasonlatosságára teremtett embert. Nem mondom, hogy ez könnyű, és nem kíván áldozatot, de mindennapi küzdelmeinkben a kereszten függő Krisztusra ismerhetünk.
Fotó: Kissimon István
