A 80-as évek végén találkoztam először az egyik fergeteges színpadi művével; a Pécsi Nemzeti Színház mutatta be A húszmilliomodik év című darabját, Csáth Gézára emlékezve. A morfiummámorról (is) szóló, őrületes előadás ismertette meg velem Sárosi István nevét, aki kiváló belgyógyász-kardiológusként írta be magát az irodalomba. Több évtizedes alkotói múltjából – melyben regények és novelláskötetetek is helyet kaptak – hadd emeljek ki néhány művet. Mindenekelőtt A rabbi, a pápa és a sátán című drámáját. E mű csattanós válasz Rolf Hochhuth A helytartó című, egy feltételezés szerint a KGB által íratott, XII. Piusz pápát lejárató, félelmetes alkotására, amely a kaposvári Csiky Gergely Színházban is nagyot csattant. Említhetném Passió című novelláját is, amely Jézus utolsó óráinak EKG-leletekre alapozott orvosi-élettani elemzését tárja az olvasó elé. Vagy közelmúltbéli verseskötetét, az örök nőnek emléket állító, könyvészetileg is figyelmet érdemlő Évák címűt, amely a Pro Pannonia Kiadó gondozásában jelent meg. Legutóbb dokumentumdrámával jelentkezett a pécsi író; Trianon – A Nemzetközi Törvényszék előtt címmel a Kairosz Kiadó adta ki e sokunkat foglalkoztató, hazánk múltjának (egyik) tragikus eseményét, a békediktátumot, annak előzményeit és következményeit elemző művet. A megjelenés is jól időzített, hiszen a „békeszerződés” aláírásának centenáriuma előtt állunk.
A Trianon tragédiáját a legkülönfélébb aspektusokból feltáró dokumentumdráma a szerző érdeklődésének és kitartó kutatómunkájának is hű tükre, hiszen a magyar történelem e gyászos felvonása hosszú évtizedeken át mesterségesen altatott terület volt. Az akkori magyar kormány és az országban élők véleményét sutba vágó, meglehetősen agresszív és igazságtalan döntés – amely átrajzolta az országhatárokat – hosszú időre meghatározta nemzetünk sorsát. Sárosi különféle eredeti dokumentumokat, gyorsírói feljegyzéseket, titkosított parlamenti jegyzőkönyveket, diplomáciai és személyes levelezéseket, naplókat, memoárokat, valamint a jelenkor történészeinek véleményét is beemelte vaskos kötetébe, amely egy folyamatot ábrázol. Azt vizsgálja, mi vezetett el e szégyenteljes „békedekrétum” megalkotásához, kikényszerített aláírásához, s egyáltalán kik a felelősök mindezért. Kiknek a lelkét kellett volna nyomnia e súlynak, s egyáltalán, foglalkozott-e valaha valaki a számonkéréssel? Hiába volt több kezdeményezés is, hogy egy független nemzetközi grémium vegye górcső alá a népünk életébe ily módon beavatkozók felelősségét, a revízió elmaradt. Sárosi István könyvében azonban nyomon követhetjük a nemzetközi törvényszéki tárgyalások egyes epizódjait. Mégpedig akképp, hogy az izgalommal, részvéttel vagy éppen váratlan fordulatokkal teli jelenetek nagy ívű történelmi pannót mutatva keresnek hiteles választ a tragédiára a mohácsi vész előestéjének döntéshozatalától 1920. június 4-éig.
Szinte filmszerű vágásoknak lehetünk tanúi a megidézett múlt során, s ebben van Sárosi dokumentumdrámájának erőssége és jelentősége. Mindvégig a tisztánlátás és -láttatás szándéka vezette az író tollát, a szerkesztés pedig – ismét bebizonyosodott – nemcsak szakmai erény, hanem isteni kegyelem is. Talán ezért olyan izgalmas és katartikus a zömmel párbeszédekből építkező mű, amelyben két nemzetközi jogi szakértő védi körömszakadtáig a saját igazát, s öt esküdt teszi fel kérdéseit a szereplőknek, köztük az 1920-ban regnáló magyar kormány, illetve a párizsi békedelegáció tagjainak. Szót kapnak az 1914 és 1920 közötti vezető magyar politikusok, és megelevenedik egy felvidéki város, Poprád polgármesterének élete is. A francia politikai elit, az Amerikai Egyesült Államok, Olaszország és az Egyesült Királyság képviselői mellett a cseh, a szlovák, a román és a délszláv állam mértékadó személyiségei is megjelennek a kötetben. Már ez is érzékelteti azt a rendkívül széles körű kutató- és gyűjtőmunkát, amit a szerző örömmel vállalt, hogy negyvenéves álma ily módon beteljesüljön.
Írói talentumára vall: „életes” jeleneteiben olyan közvetlenséggel mozgatja a szereplőit, hogy az olvasó úgy érzi, mintha ő is Ferenc József császár, Clemenceau miniszterelnök, Wilson elnök, Lloyd-George miniszterelnök, a később Csehszlovákia külügyminiszterévé lett Edvard Beneš vagy éppen gróf Tisza István, Teleki Pál, a delegációt vezető Apponyi Albert gróf közvetlen közelében lenne. Érvek és ellenérvek ütköznek, s olykor a szkepszis is nagy erővel van jelen a kötetben. E gyakran személyeskedő dialógusokkal teli hullámzás adja a szívet-lelket-szellemet örök figyelemben és izzásban tartó olvasmányélményt, s az optika, amely az igazság oldaláról világít meg eseményeket, tényeket, emel ki helyzeteket és szereplőket. Štefánik tábornok például Benešt aljas és becstelen gazembernek nevezi, a svéd Gustavson mint a nemzetközi jog szakértője megjegyzi: ahogy a nagyhatalmak országaiban, úgy szlovák és cseh földön is programozott magyargyalázás zajlott, nagy sikerrel. Felemelő az 1920. január 5-ei kép, ahogy a tömeg a Keleti pályaudvaron a Párizsba induló békedelegációt búcsúztatja…
Szándékosan csak egy-egy momentumot emeltem ki a dokumentumdráma árjából. A szereplők – különösen Apponyi gróf – személyiségéről, az ügy iránti elkötelezettségükről, harciasságukról és hazaszeretetükről úgyis az olvasó alkot majd véleményt. A tény azonban tény marad: Trianon tragédiája – családokon, egzisztenciákon, szétszakítottságon túlmutatva – egyebek mellett abban áll, hogy az ország eredeti, 283 ezer négyzetkilométeres területe alig több mint 90 ezer négyzetkilométerre csökkent, tehát kétharmadát elcsatolták. Valamint abban, ahogyan Praznovszky Iván, a delegáció főtitkára összegzett: „mezőgazdasági területeink (…), állatállományunk, földgázlelőhelyeink, barnaszén-, vasércbányáink, sóbányáink, hegyeink, erdőink, vízi útjaink (…), a vasutak majdnem 60 százaléka, az utak több mint 60 százaléka kerül az új határvonalakon kívülre (…), ördögi pontossággal megszerkesztett mesterséges országok Magyarország rovására!” Láng Boldizsár vezérkari tiszt megerősítette az előtte szólót: „Jól mondod, ördögi (…), lehetetlen más szót találni rá!”
Érdemes idézni Bethlen István grófot is: „Hatása nem holnap lesz lemérhető, hanem amikor revízió alá veszik elsietett, át nem gondolt, rosszindulatú, aljasul konspiratív döntéseiket, és visszakapjuk ősi területeinket, városainkat, falvainkat, bányáinkat, hegyeinket, erdeinket!”
Jókai Anna vallotta: Minden fontos könyv tett, nemző aktus, s minden érett olvasat fogantatás. Hiszem, hogy Sárosi István kötete sokak számára lesz fogantatás.
(Trianon – A Nemzetközi Törvényszék előtt, Budapest, Kairosz Kiadó, 2019.)
