Tóra, Evangélium, Európa

Fotó: Lambert Attila

„Milyen érzésekkel jöttek ma ide? Mit várnak ettől a beszélgetéstől?” – tette fel az első kérdést a főpásztoroknak Süveges Gergő újságíró, televíziós műsorvezető, az est moderátora.
„Nem először veszek részt ilyen alkalmon. Magyarországon sok éve járjuk már ezt az utat. Többször folytattam eszmecserét például Schweitzer József főrabbi úrral. Ezeken a beszélgetéseken nem vallásközi párbeszéd folyt, hanem alapvető emberi kérdéseket vitattunk meg – mondta Erdő Péter. – Gyakorlati kezdeményezéseink közé tartozik a zsidó–keresztény imanap. Néhány alkalommal liturgikus kérdésekről is beszélgettem fiatal rabbikkal. Mi ahhoz a párbeszédhez járulunk hozzá, amelyet magasabb szinten a Szentszék folytat a világban.”

„Magam is hálás vagyok minden ilyen alkalomért – vette át a szót Köves Slomó. – Az a prófétai mondás jut eszembe, hogy »elveszett a hit, kifogyott a szájukból«.”
A zsidó kommentárok arra hívják fel a figyelmet, hogy ez fordítva is igaz: ha valamiről nem beszélünk, az egy idő után visszahat a szellemiségünkre is. Ezért a beszéd nemcsak annak szól, akihez szólunk, hanem visszahat ránk is” – fogalmazott a vezető rabbi, majd hangsúlyozta: egy keresztény katolikus és egy zsidó vallási vezető közötti eszmecserének mindig szimbolikus üzenete van.

„A II. vatikáni zsinat Nostra aetate kezdetű nyilatkozata immár ötvenéves. Hogyan tekintenek az elmúlt időszakra?” – tette fel a következő kérdést Süveges Gergő.
„A kezemben tartok egy dokumentumot, melynek címe a következő: »Isten ugyanis nem bánja meg kegyelmi adományát és meghívását«” (Róm 11,29) – Reflexiók a katolikus–zsidó kapcsolatok teológiai kérdéseiről a Nostra aetate 50. évfordulójára – vezette be válaszát Erdő Péter bíboros. – A szentszéki dokumentum érdekessége, hogy a Keresztény Egység Pápai Tanácsa által létrehozott bizottság adta ki. A zsidóság és a kereszténység tulajdonképpen nem is két vallás, hanem „másfél”, hiszen közös gyökerekből fakad, és a kettő sokáig nem is különült el egymástól. Noha csak a keresztények között szokás felekezeti különbségekről beszélni, a zsidóság – bár kissé távolabb helyezkedik el – mégsem tekinthető egy másik vallásnak” – fogalmazott az Esztergom–budapesti főegyházmegye érseke, majd hozzátette: A zsidóság és a kereszténység visszavonhatatlanul függ egymástól. A zsidósággal dialógust folytatni teológiai szempontból nem fakultatív program, hanem kötelesség.”

„Véleményem szerint a zsidó–keresztény párbeszéd nem ötven, hanem kétezer évvel ezelőtt kezdődött – hangsúlyozta Köves Slomó. – Maga a kereszténység születése is ennek a dialógusnak a gyümölcse. Amikor azt mondjuk: párbeszéd, akkor egyfajta szimmetriát feltételezünk.” A zsidóság és a kereszténység esetében vajon létezik-e ilyen szimmetria? – tette fel a kérdést az EMIH vezető rabbija. – A kereszténység lépten-nyomon reflektál az idősebb testvér hagyományaira, ezzel szemben a talmudi irodalomban ez nem figyelhető meg. „A zsidó »több­háznak« – mivel nálunk nem lehet egyházról beszélni – a kereszténységgel kapcsolatos – nem mindig pozitív hangvételű – megnyilvánulásait ugyanakkor történelmi összefüggéseiben kell vizsgálni” – fogalmazott Köves Slomó.
„A zsidóság mint hagyomány a kereszténység létének feltétele. Az első keresztények hitvallása – Jézus a Krisztus – nem értelmezhető a zsidó háttér nélkül” – mutatott rá Erdő Péter. Az imaórák liturgiája, a Breviárium hét „horára” van felosztva, ez is a zsidó hagyományra vezethető vissza. A közösség saját jogának alapja is zsidó gyökerű.

„Fontos kijelentés, hogy a zsidó vallás előfeltétele a kereszténység létének. A katolikus teológia ugyanis sokáig úgy tartotta, hogy a jézusi hit felváltani hivatott a régi szövetséget” – reagált az elhangzottakra Köves Slomó. – Maimonidész (1138–1204) azonban azt is kimondta, hogy a kereszténység nélkül az ábrahámi hit alapértékei nem jutottak volna el a világ valamennyi pontjára. Látnunk kell, hogy magától értetődőnek tűnő értékeink mind a Bibliára vezethetők vissza. Gondoljunk csak a családra, a házasságra, a gyermekek fontosságára, a nemi kapcsolat tisztaságára, a munka és a pihenés kapcsolatára. A jó és a rossz létezése; az a belátás, hogy ezek nem a közmegegyezésből vezethetők le; az a felismerés, hogy a tetteinkért felelősséggel tartozunk, mind-mind bibliai alapú. Mind a két vallás azt hangsúlyozza, hogy a létezés értelmes, hogy nem a véletlen alakítja az életünket.

„Az említett aszimmetriákon át-átragyog a bensőséges közösség fénysugara – fűzte hozzá a bíboros. A Szentháromságról például azt mondjuk, hogy ha valami, ez nagyon is keresztényi gondolat. Ám a zsidó misztikában megleljük ezt az elemet is.” A jövőről szólva nem mondhatjuk, hogy a zsidóság idővel majd megszűnik. Az idők végén sokkal inkább találkozás történik. Van, aki azt mondja, a zsidóság majd megtér. Ám korábban nem így fogták fel ezt, hanem azt hangsúlyozták, hogy „az atyák szívét a fiak felé fordítja az Isten”. Ez magában foglalja, hogy a fiak szívét pedig az atyák felé fogja fordítani. Jelenleg nagypénteken úgy imádkozunk a zsidóságért, hogy őrizze a szövetségi hűséget.

Sokan úgy gondolják, hogy meg kell menteni Európát. Mit látunk ma, változást vagy romlást? Válságot vagy felbomlást? – fordult ismét a beszélgetés résztvevőihez Süveges Gergő.
Először Köves Slomó válaszolt a kérdésre, aki a következőket mondta: „A történelemben szinte mindig volt miért megmenteni Európát, ám ez a mentőakció nem mindig végződött jól.” Gyakran hangzik el az is, hogy a kontinenst, amelyet erőtlenség és puhányság jellemez, más kultúráktól kell megmenteni. A migránsválság, a civilizációk találkozása görbe tükröt tart elénk. Olyan problémákra hívja fel a figyelmet, amelyekről már megfeledkeztünk. Ha visszatekintünk a történelemre, azt látjuk, hogy Európa és a világ ma lényegesen jobb helyzetben van, mint régen. Most éppen a gazdagság állít bennünket próbatétel elé, és az, hogy ezzel együtt elvesztettük a motivációnkat.
Erdő Péter az elveszett motivációval kapcsolatban a nevelés fontosságára hívta fel a figyelmet. Ha az embert a külső tényezők nem kényszerítik olyan erősen, akkor a belső hajtóerőt kell növelni – mondta. A hitnek, a vallásos meggyőződésnek éltető szerepe van. Minden kultúra szívében egy világnézet áll, az európai kultúra középpontjában történetesen a zsidó–keresztény örökség. Ennek kell belső motivációt nyújtania.
„Ha a teremtő Istent kiiktatjuk az életünkből, akkor istenképűségünk – amely egész emberi méltóságunk alapja – elhomályosul – mondta Erdő Péter. – Az istenképűség megnyilvánulása az ember szabadsága. Ha a jó közérzetre helyezzük a hangsúlyt, akkor úgy gondolkodunk, mint a görög hedonisták, akik szerint a legboldogabb a babot ropogtató ökör.
Napjainkban tapasztalható félelmünk igazi oka a pillanatnyi kellemes közérzet kultusza. Ha nem látom a világmindenség és személyes életem értelmét, akkor csak a kellemes közérzet marad. Ez pedig magával hozza a bizonytalanságtól való félelmet. Ha túlhaladunk a lapos antropológiai szemléleten, akkor a tömeges szegénységet, az igaz­ságtalan struktúrákat is fel tudjuk számolni – hangsúlyozta a bíboros.
„Valóban, a materiális javak nem képesek kielégíteni az embert – vette át a szót Köves Slomó. – Akinek nincs semmije, az csak kevéssel akar többet, akinek kicsit több van, az már többel. Az anyagiak mindig eszközök csupán. Ha hiányzik a célkitűzés, amelynek a szolgálatába állítjuk e javakat, akkor nem leszünk boldogok. A Talmud azt mondja: az ember jobban szeretné, hogy egy saját karéj kenyere legyen, mint kilenc olyan, amit mástól kapott. Vagyis meg kell dolgoznunk a javakért. Erkölcsi kérdéseink három területet érintenek. A nemi vágy, a vagyonszerzés és a hiúság területét. A zsidó vallásfilozófia szerint mind a három visszavezethető az egyén biztonságérze­téhez. Ám ha például gyarapszik a vagyonom, a félelmeim is növekedni fognak” – fogalmazott Köves Slomó.
„Ezt az Újszövetség így fogalmazza meg: a test kívánsága, a szem kívánsága és az élet kevélysége – vette át a szót Erdő Péter. – A boldogsághoz arra van szükség, hogy értelmesnek és értékesnek érezzük az életünket, hogy úgy lássuk, harmóniában vagyunk a Teremtő szándékaival. A pszichológia ehhez azt teszi hozzá, hogy akkor lehetünk boldogok, ha értékesnek látjuk magunkat, ehhez viszont szükség van az isteni horizontra.”

„Megmondható, hogy miként lehet helyesen cselekedni?” – kérdezte Süveges Gergő.
Először Erdő Péter válaszolt. „Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöksége a múlt héten járt a pápánál. A találkozót követő sajtókonferencián valaki azt kérdezte, hogy mi a katolikusok feladata. Természetesen a keresztényi szeretet. Ám hogy ez konkrétan miként nyilvánul meg, az mindig az adott helyzettől függ. Például attól, hogy egy régióban szembe kell-e nézni a migránsválság okozta nehézségekkel, vagy sem – mondta a katolikus főpásztor. Európában akadnak olyan régiók, ahová a migránsok egyáltalán nem jutnak el. Vannak olyan országok – mint Magyarország is –, amelyeken átvonulnak, más országok pedig célországoknak tekinthetők. A mozgásban lévő tömegek ellátásáért nálunk is sokat tett a Katolikus Karitász, a máltai szeretetszolgálat és a különféle plébániai csoportok. Egészségügyi és pszichológiai segítséget is nyújtottunk a rászorulóknak. A segítségnyújtás egy másik lehetősége, ha a válságrégióban vagy annak közelében fejtünk ki karitatív tevékenységet. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által szervezett gyűjtés adományait a Kirche in Not segélyszervezet juttatta el Észak-Irakba” – foglalta össze a bíboros a katolikus egyház menekültekkel kapcsolatos tevékenységét.
Az EMIH is számos módon segítette a migránsokat – vette át a szót Köves Slomó. „A fele­baráti szeretet által vezérelve a zsidóság is azt mondja, hogy minden rászorulón segíteni kell. És mi is azt gondoljuk, hogy elsősorban a saját közösségünk iránt tartozunk felelősséggel. A „Mit kell tenni?” kérdése ugyanakkor nem csak morális kérdés. Azt is vizsgálni kell, hogy mi történik a közvetlen segítségnyújtás után. Nem mellékes, hogy boldog lesz-e a jövőben az, akinek segítettünk” – tette hozzá a vezető rabbi.
Erdő Péter a bevándorlás egy másik aspektusára is felhívta a figyelmet. „Vegyük észre itt azt a tükröt is, amit a szegény ember tart a gazdag ember elé. Mi a különbség kettőjük között? A szegény ember megszokta, hogy másokra is figyelnie kell, míg a gazdag számára természetes, hogy mindent megtehet. A mások felé irányuló figyelem a legfontosabb ebben a kérdésben” – fogalmazott a bíboros.
Köves Slomó hozzátette: „Hiszek abban, hogy a helyi kisközösségek szerepe a jövőben erősödni fog. A politikai identitásra épülő önazonosság helyett a vallási identitásnak kell előtérbe kerülnie. A zsidóság identitása az elmúlt évtizedekben nagymértékben kötődött a holokauszthoz. Be kell látnunk, hogy a jövőben ennek is változnia kell. A zsidó közösség a többségi társadalomnak is képes mintát adni, például az oktatásban, hiszen ezen a téren háromezer éves tapasztalata van” – mondta a rabbi.
Erdő Péter a kisközösségek növekvő szerepével kapcsolatban hangsúlyozta: a család volt a témája a legutóbbi két püspöki szinódusnak, ahol egyértelműen megfogalmazódott, hogy a jövőben nagyobb jelentőséget kell kapniuk a családokból álló közösségeknek. „Ferenc pápa számtalanszor tesz említést arról, hogy a nehéz helyzetben lévőket a közösségeknek kell integrálniuk. A budapesti kánoni vizitációk során azt tapasztaltam, hogy a plébániák túlnyomó részében létezik ilyen, családokból álló közösség” – zárta a beszélgetést Erdő Péter bíboros.