A Gendzsi monogatari-album negyvennegyedik lapja;
feltételezhetően Szumijosi Gukei alkotása (1670–1674 körül)
– A Kelet iránti érdeklődés lényegében ugyanakkor bontakozott ki itthon is, amikor a nagy európai nemzetek megkezdték az ázsiai kultúrák tudományos igényű kutatását. Kőrösi Csoma Sándor úttörő tevékenységének köszönhetően jelentek meg például az első jelentős munkák Tibetről, angol nyelven. Itthon kiemelten fontos kapcsolódási pont volt e témában a magyarság eredetkutatása. Ennek jegyében indultak el utazóink, és ezzel együtt kezdődtek a nyelvészeti, néprajzi, antropológiai irányú adatgyűjtések is. A XIX. század utolsó harmadában Kína felé elinduló, Széchenyi Béla vezette expedíció szinte egyszerre dolgozott Belső-Ázsiában az orosz vagy a brit kutatókkal. Párhuzamosan haladtunk a nagyhatalmakkal, de úgy, hogy mi nem vettünk részt – vagy az Osztrák–Magyar Monarchia révén csak nagyon áttételesen – a „birodalmi jellegű” gyarmatosításban, illetve a keleti kolonizációban. Viszont egyik említett nemzetnek sem volt olyan erős motivációja, mint a mi esetünkben az eredetkutatás.
Felvinczi Takács Zoltán (a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum első igazgatója) Buddha útján a Távol-Keleten című, 1938-ban megjelent könyvében írja le Indiát, Kínát, Japánt és Koreát érintő ázsiai „expedíciójának” történetét. Az ismeretszerzésen és a műtárgybeszerzésen túl a Kínába betörő hsziungnukkal (ázsiai hunokkal) is sokat foglalkozott…
– Minden nagy gyűjtemény megpróbál körülhatárolni maga számára egy-egy olyan területet, amelyen nemzetközi mércével mérhető rangot tud elérni. Felvinczi Takács Zoltán a kisbronzok gyűjtése során kifejezetten a népvándorlás kori magyar és az ázsiai anyag kapcsolódási pontjait igyekezett keresni. Jó érzékkel válogatott, olyan műtárgyakat választott, amelyek akkoriban a régészeti érdeklődés homlokterében álltak. Az a kérdés, hogy milyen volt Kínának a környező népekkel való kapcsolata, ma megint kiemelt figyelmet kap. Elsősorban azért, mert Kínában hatalmas volumenű a régészeti feltárás. Elképesztő mennyiségben kerültek-kerülnek elő izgalmas leletek, melyeket új összefüggésekben kell felmutatni. E régészeti szenzációk java része szinte teljesen ismeretlen itthon. Megkockáztatom, hogy a szakértőknek is csak szűk rétege tud róluk. Fontos lenne Magyarországon is bemutatni ezeket. Az említett anyagok az egykori Belső- és Külső-Mongólia területéről valók, illetve Kína azon északi tartományaiból származnak, ahol Kína a környező népekkel és hódítókkal érintkezett. Régészek, történészek feladata, hogy értelmezzék e puzzle darabjait…
Felvinczi rajzokat készített, fotózott, dokumentált, analógiákat keresett a hun–magyar kapcsolat kimutatására. Ez ma is téma, illetve kutatási terület a hazai orientalisták körében?
– Közel sem „lefutott történet”. Felvinczi nem ismerte, nem vizsgálta a korabeli kínai forrásokat. Mára előtérbe került a korabeli kínai történetírás által lejegyzett dokumentumok elemzése, a különböző kínai források összevetése, a határ-, illetve peremvidékeken élő népek kapcsolatának feltárása… Észak-Kína egymást váltó uralkodói dinasztiáiban meghatározó szerepük volt ezeknek a népeknek, kultúráknak. Gyakorlatilag most tartunk ott, hogy „mélyszántással” komolyabb összefoglalók születtek. Megvannak az első leletértelmezések, fontos publikációk láttak napvilágot, kiállítások nyíltak. Izgalmas és bonyolult viszonyrendszerek rajzolódnak ki. Például arra vonatkozóan, hogy milyen kapcsolatban állt Kína han lakosságának írástudó rétege a környező népekkel, s ezek milyen módon keveredtek-vegyültek, illetve kerültek hatalomra. Kína történelme ugyanis a III. századtól a VII. század elejéig arról szól, hogy a Jangcétól északra fekvő területeken a „népvándorlás kori” népek elitrétegei beépültek a „kínai dinasztiák” vezetőinek sorába. Gyakorlatilag kívülről érkezettek ültek a birodalom trónján, és formálták az akkori kínai kultúrát…
Milyen helyet foglal el ma a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum a világ nagy keleti gyűjteményeinek sorában?
– Jelenleg mintegy harmincezer alkotást őrzünk. A múzeum Ázsia egész területéről gyűjti a tárgyakat, a neolitikus kultúráktól napjainkig. Súlypontja a Távol-Kelet, illetve Dél-Ázsia; számát és kvalitását is tekintve a japán és a kínai mellett az indiai anyag a legjelentősebb. Ehhez kapcsolódik egy viszonylag erős közel-keleti „szekció”. A török hódoltság időszaka a Nemzeti Múzeum, illetve az Iparművészeti gyűjtőkörébe tartozik, az az előtti közel-keleti anyagot pedig a Szépművészeti Múzeum gondozza. Intézményünk erős európai gyűjtemény, amelynek legfontosabb-legmeghatározóbb tárgycsoportjai kultúránként mások. Kiemelkedő a japán lakk- és a kínai kerámiagyűjtemény; jelentős az ókori kínai jáde és kisbronz anyag vagy a buddhista plasztikák… Nem feltétlenül tudunk minden kultúrából kronologikus rend szerint teljes művészettörténeti áttekintést nyújtani, viszont a múzeum történetének közel száz éve alatt gyűjtött, vásárolt, szerzeményezett vagy ajándékba kapott – különböző műfajú és anyagú – műtárgyegyüttes alkalmas az ázsiai kultúrák lényegi, szakrális bemutatására.
Kiemelne néhány különleges alkotást? Olyan büszkeségeket, amelyeknek be kellene kerülniük a hazai kulturális köztudatba…
– E művészeti anyag sajnos alig ismert, miután nem vagy alig szerepel az iskolai tananyagban. A most látható, Gendzsi herceg nyomában című kiállításunk egyik fő darabja, a Gendzsi regényének ötvennégy fejezetét egy-egy lappal illusztráló, XVII. század végi – több mint hét méter hosszú – leporellófestmény például igazi kuriózum. Olyan kvalitású képről van szó, mintha egy Rembrandtunk lenne. Ugyanígy abszolút unikális darabok a XIV–XV. századból származó kínai vöröslakk faragványok. Ülő démont ábrázol az a VII. század elejéről való kínai kerámialapunk, amelyhez hasonlóval csak a londoni British Museum büszkélkedhet. De említhetném a XV–XVI. századi kék-fehér porcelánokat vagy a Kossuth-hagyaték darabjait… Mindenképpen kiemelném a Vay Péter katolikus püspök által megalapozott japán fametszetgyűjteményünket, amely többek között Utamaro, Hokuszai, Tojokuni, Hirosige, Kunijosi lapjait tartalmazza. Számos egyedi darabot találunk a Vay Péter által vásárolt buddhistaszobor-anyagban is. Rendkívül jelentős kínai alkotás a Holdat néző Guanyin. Schwaiger Imre, az egykor Delhiben és Londonban működő műkereskedő ajándékaként került hozzánk e ritkaságszámba menő szárazlakk szobor, amely az indiai és a nepáli gyűjtemény számos kiemelkedő szobrával együtt ugyancsak a múzeumunk rangját emeli.
Kínai műgyűjtés Magyarországon a 19. század elejétől 1945-ig című könyve tele van kultúrtörténeti meglepetésekkel. Többek között annak igazolása, hogy ezen a téren is együtt haladtunk az európai „fősodorral”…
– A magyar tudósok és utazók Kelet iránti érdeklődése nem merült ki a felfedező expedíciókban, vásároltak is az ott látott tárgyakból. Több mint félszáz olyan jelentős magyar műgyűjteményről tudunk, amelyben számottevő keleti anyag is volt. Sokan utazás nélkül, a kordivatnak engedve szerezték be a legjellemzőbb ázsiai műkincseket. A XIX. század végi felfutás a két világháború között újabb lendületet kapott; e tárgyak egy része közgyűjteménybe is került. Nemcsak magángyűjtőkről beszélünk, sokan állami megbízásból vásároltak. E téren meghatározó szerepet játszott például Xántus János, aki 1869-ben, az Osztrák–Magyar Monarchia által indított expedíció tagjaként jutott el Ázsia sok országába. Több mint két és fél ezer tárgyat vásárolt, amelyek mások mellett a Néprajzi Múzeum anyagát is megalapozták. Ma mi őrizzük az ázsiai anyag „művészi beccsel” bíró részét. A már említett Vay Péter a Szépművészeti Múzeum „megbízásából” több mint kétezer-hatszáz darabos – főként japán tárgyakból álló – anyagot szerzett. Pulszky Károly kortárs keleti tárgyakért is látogatta a világkiállításokat. Hopp Ferenc először csak különböző „szuveníreket” vásárolt útjai során. Nem indult „hivatalos” gyűjtőnek; a keleti tárgyak iránti fokozódó érdeklődésének eredményeként harminc-negyven év alatt állt össze rendkívül gazdag anyaga.
A hatalmas gyűjteményt most csak részleteiben, tematikus időszaki kiállítások keretében tudják bemutatni. De úgy tudom, évek óta tervben van egy nagy múzeum megnyitása…
– Valóban célkitűzésünk, hogy megvalósulhasson Budapesten egy olyan, az ázsiai művészetet bemutató múzeum, ahol állandó kiállítás formájában a gyűjtemény egésze megjelenhet. Napirenden van a kérdés, de még nincs tisztázva a megoldás. Jelenleg az előkészítés fázisánál tartunk.
Röviden ugyan érintette már, de egy rövid „ajánló” erejéig térjünk még ki a Gendzsi herceg nyomában című kiállításra…
– A tárlat középpontjában a japán irodalom talán legfontosabb alkotása áll. A Gendzsi herceg regénye ezeréves, és – klasszikus értelemben véve – az első nagyregényként tartja számon a világirodalom. Azért is nagyon fontos munka, mert tökéletesen megmutatkozik benne-általa a japán művészet szépségideálja. Annyira fontos volt a japánok számára az elmúlt évezredben, hogy számtalan formában a legkülönfélébb művészi kifejezésmódok kapcsolódtak hozzá: festészet, szobrászat, díszítésrend, irodalom, költészet, színház, zene, tánc, film… Rendkívül inspiráló alkotás. A kiállítás pedig azt járja körül, hogy milyen sokféleképpen képes megmutatkozni a szépség ebben a kultúrában… – különös tekintettel a festészetre, a fametszetekre és a japán iparművészet alkotásaira. A tárlaton továbbá a kortárs magyar reflexió is megjelenik: Krasznahorkai László Gendzsi unokájának köpenyébe bújt regényalakja „találkozik” Gaál Zoltán Kiotóban készített fotóival. E kettős hommage is Muraszaki Sikibu halhatatlan művét idézi meg.
