Rendünkben talán a legfontosabb a közösség megélése, amelynek lényegét Szent Ferenc így fogalmazta meg: „testvéreket adott nekem az Úr”– mondja Németh Béla, az öt földrészen mintegy négyszázhúszezer tagot számláló Ferences Világi Rend (Ordo Franciscanus Secularis) négyszázharmincnégy magyarországi tagjának elöljárója. – A régi időkben az a képzet uralkodott a katolikusok körében, hogy az egyéni megszentelődés különböző ájtatossági gyakorlatokon keresztül valósul meg. Napjainkban viszont – a II. vatikáni zsinat nyomán – az egyház tanításának hangsúlyos része immár, hogy mindig a közösségben való szolgálat és tevékeny szeretet által válhatunk hasonlóvá Krisztushoz.
Sokáig az is vitatott volt, hogy a világi ferencesek önálló rendet alkotnak-e. Erre a kérdésre is a zsinat nyomán belső reformot elindító egyház adott választ: 1978-ban hagyta jóvá VI. Pál pápa a közösségnek a mai kor szellemében megújult reguláját, amelynek hivatalos magyar fordítása 1992-ben jelent meg. Ekkor rendezhették soraikat hivatalosan az addig csak titokban működő testvérek. – E fordulat új lendületet adott a világi rendnek, melynek hazánkban ma negyvenhárom közössége van, amelyek nagyon különbözőek – teszi hozzá Németh Béla. – Vannak köztük, amelyek nagyon hasonlítanak a régi, úgynevezett „harmadik rendiekre”, és vannak olyanok is, amelyek csaknem életvitelszerű közösséget alkotva élnek. E két véglet között szinte minden átmenet megtalálható. A világi rend helyi, regionális, országos és nemzetközi szinten szerveződik. Közvetlenül a Szentszék alá tartozunk, ugyanakkor a ferences első rend segíti körünkben a ferences lelkület megtartását a lelki támogatás – az „assistentia spiritualis” – révén.
Régen, a „harmadrendi” időkben egy-egy szerzetes vezette a közösséget, ő mondta meg, ki mivel foglalkozzék, milyen ájtatossági gyakorlatokat folytassanak. Voltak gyűléseik, amikor képzéseket tartottak számukra, ezeken Szent Ferenc életéről s a nyomában kibontakozó sajátos lelkiségről esett szó. Ezekhez hasonló alkalmak ma is vannak, de lényegük már nem az oktatás, inkább az, hogy a közösségek tagjai az őket kísérő ferences szerzetessel közösen fedezzék fel annak útjait, hogyan lehet ma az evangélium szerint élni. A testvérek rendszeresen különböző programokat szerveznek, melyek közül kiemelkedő jelentőségű a közös szentmise és imádság, amelyre a legtöbb helyen kéthetente-havonta kerül sor. Találkozásaik során tanulmányozzák a Bibliát, a rendalapító és a ferencesség történetét. E napok programjáról külön képzési felelős gondoskodik. Olykor „profán” időtöltéseken (mozi, táncos mulatság) is együtt vesznek részt. A közös munkavállalásra inkább csak külföldön van példa, de idehaza is van egy tanulmányi ház, amely a Ferences Világi Rend egyik helyi közösségének kezelésében működik. Mindenütt három évre választanak vezetői tanácsot: tagja a képzési felelős és a már szintén említett lelki asszisztens is, akit az első rend küld a világi ferencesek mellé. Országosan minden évben tartanak káptalant, amelyen a helyi vezetők és küldöttek vesznek részt. Ekkor nemcsak szervezeti kérdéseket vitatnak meg, hanem lelki programokat is rendeznek, amelyekre minden érdeklődő elmehet.
A rendhez való csatlakozásnak feltétele a katolikus hit megvallása és a ferences hivatás megléte. A jelentkezők körülbelül egy évig érdeklődőként kísérik figyelemmel a helyi alkalmakat. Ezalatt kiderül, hogy az illetőnek csakugyan van-e hivatása, és ekkor kérheti befogadását a közösség tanácsától. Ha alkalmasnak látják, másfél éves képzés kezdődik, amely „három lábon áll”: az evangélium és a II. vatikáni zsinat tanítását, illetve a ferences források megismerését tartalmazza. Ennek teljesítése után kerülhet sor a fogadalomtételre.
A világi rend tagjai is mindhalálig vállalják az evangéliumi szellemű életet; ugyanakkor az örökfogadalom előtt legalább egyszer (de legfeljebb háromszor) egy-egy évre köteleződnek el a regula mellett. A világi rend tagjai a legtöbb esetben természetesen ferences plébániákhoz kötődnek, de néhány helyen más egyházközségek tagjaiként (a helyi püspök jóváhagyásával) valósítják meg közösségi életüket. Csendesen vannak jelen, a hétköznapokat járja át lelkiségük, de arra szintén akad példa, amikor a társadalom előtt is hallatni kell szavukat. Ilyen volt tiltakozásuk az országgyűlés napirendjén lévő életellenes törvények miatt, amikor határozottan és nyíltan kiálltak az egyház tanítása mellett. Mindezt annak tudatában, hogy a teremtett világ élő és élettelen teremtményei, így ők maguk is „jelentést hordoznak a fölséges Istenről”.
