Fotó: Lambert Attila
Legfőbb céljuk az, mint sokszor ismétlik, hogy „Mária-arcúvá”, vagyis egyszerűvé, nyitottá és befogadóvá változtassák az egyházat – innét a nevük. Kétszáz év alatt mintegy harmincnyolcezer testvér kötelezte el magát a rend mellett szerte a világon. Kulcsszavuk a jelenlét. Együtt akarnak lenni azokkal, akiknek a legnehezebb: a szegényekkel, kitaszítottakkal, menekültekkel. Küldetésük a gyerekekhez és a fiatalokhoz szól, ezért sok iskolát alapítanak. Nálunk, Karcagon van iskolájuk, Esztergomban tanodát működtetnek. De nem maradnak az iskola falai és a tanítás keretei között. Nem csak vagy nem elsősorban tanítani, oktatni, és nemcsak evangelizálni akarnak, hanem a testvériesség, a gyengédség légkörét vinni a föld minden zugába. Január 2-án Esztergomban ünnepeltek.
Csaknem nyolcvan országban, minden földrészen jelen vannak. Az esztergomi ünnepség fontos, lelkesítő és lélegzetelállító programpontja a vetítés: a földgömb újabb és újabb pontjaira közelít a kamera, aztán ablakocskák jelennek meg, és a rend egy-egy képviselője vagy kisebb csoportjuk tűnik fel bennük pálmafák, templom vagy sivatagi háttér előtt, köszönti a világot, kíván boldog bicentenáriumot.
Talán távol élő rendtársainak, de mindenki másnak is, aki hisz egy testvéribb világban. Olyan, mintha véget nem érő, de villámgyorsan zajló utazáson vennénk részt: országról országra, földrészről földrészre ugrálunk, és amikor azt gondoljuk, már nem is létezik újabb ország, megint bejelentkezik valaki Madagaszkárról, Libériából, Új-Zélandról, Venezuelából, Pakisztánból vagy Szíriából. Nem tévedés, Szíriában is sok éve jelen vannak már, és maradtak a háború kitörése után is. Keresztények és muszlimok segítőiként egyaránt; minden rászoruló javára, függetlenül attól, milyen vallású.
Nem tudom, hogyan csinálják, de kifogyhatatlannak tűnő lelkesedésük észrevétlenül magával sodor. Nem telik bele egy óra, és már azon gondolkodom, melyik országban dolgoznék velük legszívesebben. Jó lenne mielőbb velük lenni, útra kelni, biztatom magamat. Mert ez is fontos: nemcsak szerzetesek, hanem sok-sok civil, önkéntes munkatárs is velük van szerte a világon. Ők maguk is nagyon civiles hatást keltenek, részben azért, mert nincs reverendájuk, rendi ruhájuk. A II. vatikáni zsinat után döntöttek így, hogy semmilyen választóvonal ne legyen közöttük és azok között, akik körében az evangéliumot hirdetik. De talán rosszul fogalmazok, amikor azt írom: hirdetik. Valójában a jelenlétükön a hangsúly, és a testvéri, családias hangulaton, amely annyira jellemző rájuk.
Máriához akarnak hasonlítani, ő a példaképük. Mert ő is Jézus mellett állt, de nem ő volt a főszereplő. „Tevékenységünk diszkrét marad”, írják magukról a kis kiállításon, amelyet az évforduló alkalmából Esztergomban megtekinthettünk. Nem szeretik magukat hirdetni, ezért Magyarországon nem ismerik őket túl sokan.
*
„Kétszáz éve, 1817. január 2-án alapította a rendet Marcellin Champagnat – mondja Székely János püspök az esztergomi Szent Anna- (más néven Kerek-)templomban, a bicentenáriumot ünneplő misén. – Tízgyermekes család kilencedik gyermeke volt. Tizenhat éves koráig nem járt iskolába, mert a tanárok durván bántak a kisdiákokkal. Amikor azonban végül tanulni kezdett, nagyon szorgalmas volt, és jó tanuló lett belőle. A forradalom utáni időkben egyházellenes hangulat uralkodott Franciaországban, így Marcellin hivatása az egyháztól eltávolodott emberekhez is szólt. Rémesen megrázta egy olyan, tizenhét éves fiú haldoklása, aki soha nem hallott még Istenről, túlvilágról, és így élete végén semmi reménye nem volt. Marcellin a legrosszabb sorsú, legszegényebb gyerekek szívébe akart reményt önteni.
Egy tanítványnak egyszer egy gyűrűt adott a mestere, és arra kérte, próbáljon egy aranyat kapni érte. De mindenhol sokallták érte ezt az összeget, és kinevették a tanítványt. »Vidd el az ékszerészhez!« – mondta erre neki a mester. Így is történt, és a szakember rögtön ötven aranyra értékelte a gyűrűt, sőt hozzátette, hogy sokkal többet is kaphat érte, ha utánajár. »Látod, a szakértő szem máris meglátta az értéket a gyűrűben! Hát gondolj bele, milyen értékes vagy akkor Isten szemében!« – vonta le a mester a történtek tanulságát. Minden ember végtelenül értékes Isten szemében – néz mélyen a padokban ülők szemébe Székely János, majd így folytatja: – A maristáknak különösen is van ehhez szemük. Küldetésük a kitaszított társadalmi csoportok képviselőihez szól. Nagy szégyenünk, hogy Magyarországon a rendszerváltás után először ők vették gondjaikba a szegényeinket, megelőztek bennünket.
A marista rend alapításának korában a szigorúság, testi fenyítések jellemezték a gyermekek nevelését, oktatását. Ők azonban már akkor is udvariasak, kedvesek, szelídek voltak velük, és megadták nekik a tiszteletet. A munka és a család értékeit akarták, akarják átadni nekik: Mária értékeit, az ő szelídségével.”
*
A könyörgésekben hangsúlyosan emlékezünk meg a szegényekről és a menekültekről. „Add, Urunk, hogy mindig érezzék a feléjük áradó szeretetet”, imádkozzuk. „Aki egy gyermeket befogad, engem fogad be” – idézi az egyik testvér, majd felhívja a figyelmünket arra, hogy általuk istápolt gyermekek fényképeit tették az oltárra. „Azok fényképeit, akikért az egyház létezik” – teszi hozzá.
*
„Van-e marista oktatási módszer? – kérdezi Pedro testvér. Minden módszerre nyitottak, válaszol aztán, nem itt a lényeg. Ők oda mennek, ahová mások nem akarnak, a hátrányos helyzetű gyerekeknek akarnak segíteni, az ő boldogulásukért vannak. A szegény gyerekeket szolgálják, mert úgy gondolják, hogy ők is megérdemlik a jó nevelést. Az alternatív pedagógia legváltozatosabb eszközeivel élnek: a játék, a zene, a sport egyaránt a marista út részei. „Sokféle módszer létezik, de az igazán fontos az, hogy szeresd a rád bízottakat” – hangsúlyozta az alapító. Ám ez persze nem jelenti azt, hogy pedagógusaik képzését, továbbképzését ne tartanák fontosnak.
A nevelésen keresztül evangelizálnak, nem liturgiacentrikusan, és nem csak hittanórákkal. Ez tulajdonképpen bármilyen közösségi tevékenység során lehetséges. A hangsúly a testvéri közösségek alapításán, fenntartásán, az evangelizáló légkörön, a személyes kísérésen van. A Szent Család légkörét akarják kiterjeszteni az egész világra. Odaadásból és együttérzésből táplálkozó lelkiségük hatására egy kicsivel már ma is jobb a világ.
