Fotó: Mészáros Ákos
Ötszázezer pár dolmányos albatrosz a Falkland-szigeteken. Fantasztikusan hangzik – mondhatnánk –, hiszen a kép „nem e világból való”, hanem a Föld egy másik, számunkra kevéssé ismert vidékéről. A világ legnagyobb albatroszkolóniája él itt, mint azt megtudhatjuk Sebastião Salgado felvételéről. A világhírű brazil fotográfus kiállítása egzotikus utazásra invitál bennünket. Az alkotó 2004 és 2011 között tett harminc hosszú utazásának eredménye a Műcsarnokban látható mostani kiállítás, amelynek címe, Genesis, a teremtett világ eredetére, keletkezésére utal. Salgado gyalog, könnyű légi járművel, tengerjáró hajón, kenun vagy akár hőlégballonon, szélsőséges hidegben és melegben, gyakran veszélyes körülmények között járta be a Föld legtávolabbi tájait, hogy elkészítse fekete-fehér fotósorozatát.
Amikor beléptem a Műcsarnok termeibe, és megláttam a kétszáznegyvenöt nagyméretű, szürkeárnyalatos fényképet, elcsodálkoztam. Hogy lehet az, hogy valaki a természet sokszínű csodáját akarja megörökíteni a 2010-es években, és ezt nem színesben képzeli el? Az 1980-as évek elején, amikor az amatőrök körében is kezdett általánosan elterjedni a színes dia, azt hihettük, hogy a fekete-fehér filmnek végleg leáldozott, de persze nem így lett. Ezek a fotók kőkemények, kontrasztosak, a sötét és a világos részek csak úgy „kopognak” a képeken, ahogyan azt az analóg technikával dolgozó fotográfusok mondták. A monokróm, festményszerű képek rendkívüli erőt sugároznak, különleges tájak és emberi arcok elevenednek meg rajtuk, egzotikus állatok és növények népesítik be a kiállítótermek falait. A vakító fehértől a szürke szinte összes árnyalatán át a kompakt feketéig, a kristálytiszta, éles részletekig minden felfedezhető Salgado képein – az ilyen felvételeket nevezik a képszerkesztők briliáns fotóknak.
2015 augusztusában egyszer már írtunk Salgado fotográfusi tevékenységéről, kalandos életéről A Föld sója című vele készült dokumentumfilm kapcsán. Csak kevés moziban játszották, és DVD-n sem adták ki, ám most a Műcsarnokban újra látható lesz a film, a múzeum alagsorában lévő vetítőteremben.
Emlékeztetőül: Sebastião Salgado 1944-ben Brazíliában született, egyetlen fiúként egy nyolcgyermekes családban. Egyetemi éveit So Paulóban töltötte, ahol közgazdászdiplomát szerzett. Eleinte egy nemzetközi kávészervezetnek dolgozott, sokat utazott, és a Világbank megbízásából többször járt Afrikában is. Ruandából visszatérve ráébredt, hogy az ott készített képei fontosabbak számára, mint az addigi munkája. Elhatározta, hogy teljes egészében a fényképezésnek szenteli az életét. Ehhez remek társra talált a feleségében, aki mindenben támogatta, még akkor is, amikor a férje magányos utazásai miatt alig találkozhattak. Nagyobbik fiuk sokszor panaszolta is, hogy szinte alig ismerte az apját.
A Műcsarnokban látható tárlat nem földrészek szerint tagolódik, hanem inkább természeti egységekként, világtájakra felosztva mutatja be a Föld nehezen bejárható területeit. Az egyik a Déli félteke című fejezet, amelyben megismerhetjük az Antarktisz történetét, fagyos tájait, jeges vízpartjait és állatvilágát.
Szellemes címet kapott a Természeti szentélyek című kiállítási egység, amely a Galápagos-szigetek egyedülálló vulkanikus tájait és állatfajait tárja a látogatók elé. Majd bemutatja Új-Guinea és Irian Jaya őslakosait, az Indonézia Szumátra tartományához tartozó Siberut-szigeteken élő mentawaiokat, valamint Madagaszkárt, annak vadvilágát és növényzetét.
Egy földrész, Afrika, a saját nevén szerepel. Nem csoda, hiszen önmagában is egy egész világ.
A tárlatnak ezen a részén a kontinens változatos tájai és lakói tekintenek ránk a fekete-fehér képekről. Láthatjuk a botswanai Okavango-delta lenyűgöző vadvilágát, a Ruandával, a Kongói Demokratikus Köztársasággal és Ugandával határos Virunga Nemzeti Park gorilláit, a namíbiai himba pásztornépet, a szudáni dinka törzset, a botswanai Kalahári sivatag busmanjait, valamint Dél-Etiópia omo törzsét, Észak-Etiópia keresztény közösségeit, és persze Afrika sivatagjait is, a változatosan árnyalt homokdűnéket, a köves vagy sziklás tájakat.
A kiállítás következő fejezete az Északi terek elnevezést kapta. Ezeken a képeken Alaszka tájaiban gyönyörködhetünk, felfedezhetjük többek között az Amerikai Egyesült Államokban található Colorado-fennsíkot és a kanadai Baffin-sziget vadvilágát.
Amazónia és Pantanal címmel az Amazonas-medence űrből is látható esőerdejét és a mellékfolyóival együtt óriási életfára emlékeztető Amazonast ismerhetjük meg, amely Brazília szívéből kiindulva elér egészen a környező országokig. Észak felé haladva láthatjuk Venezuela hegyeit, a Föld legősibb geológiai képződményeit, valamint a brazíliai Mato Grosso állam Pantanal régiójának vadvilágát. Különösen érdekes, hogy az amazóniai őserdő mélyén még mindig van olyan, teljes elszigeteltségben élő törzs, mint a zo’é, amellyel mindössze két évtizeddel ezelőtt lépett kapcsolatba a világ. Salgado lencsevégre kapta őket is.
„A Genezis a bolygó felfedezéséről szól, abban az állapotában, ahogyan létrejött és fejlődött, és ahogyan a modern életmód felgyorsulását megelőzően évezredekig létezett, mielőtt velünk együtt eltávolodott volna létünk lényegétől. Egy utazás a messze nyúló modern világtól a máig, érintetlen távoli tájakra, tengerekre, állatokhoz és emberekhez. Arról tanúskodik, hogy a bolygónk még mindig rejt magában olyan hatalmas és távoli területeket, ahol a természet az úr, a maga csendes és érintetlen szépségében.” Lélia Wanick Salgado írta e mondatokat, aki a fotográfus feleségeként és állandó partnereként férje tárlatainak rendezője és nyomtatásban megjelenő albumainak tervezője.
Nagyon nehéz bármit is kiemelni a képek közül. Hiszen beszélnünk kellene a dél-szudáni dinka törzs tagjairól, a kiállításon látható portréikról, a Zebra-hegyek között élő himba népcsoportról. Már pusztán ezek a nevek is felkelthetik az érdeklődésünket. Igazi különlegesség, hogy a világon már csak a murszi és a szurma népcsoporthoz tartozó nők viselnek ajaktányért, Etiópiában. És akkor még egy szót sem szóltunk a szibériai nyenyecekről, akik különlegesen szép ruhákat hordanak. Salgado egy fiatal lány portréján keresztül mutatja be nekünk, hogy az ott lakók számára mennyire fontos a ruházatuk. A képaláírásban azt olvashatjuk, hogy a lány kabátja rénszarvasbőrből készült, csuklyája pedig a kék róka szőréből.
„A Genezisben a kamerámon keresztül a természet szólt hozzám. Megtiszteltetés volt hallgatni” – ezeket a szép mondatokat Salgado mondta, s akár a kiállítás mottója is lehetne.
Mindenképpen érdemes ellátogatni a méltán világhíres fotóművész tárlatára. Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy fantasztikus élményben lehet részük.
A kiállítás november 12-ig látható a Műcsarnokban.
