A madár – barát vagy ellenség? 1906. április 27-én Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter körrendeletet adott ki, amely szerint e napon eper- vagy más gyümölcsfákat kellett ültetni, illetve öntözni, és meg kellett emlékezni a hasznos madarakról. Az állatvédő egyesület és a Magyar Ornitológiai Központ – Herman Ottó irányításával – kiemelten támogatta ezt a mozgalmat. A XX. század első felében minden májusban sor került erre a programra. A második világháború után sokat vesztett népszerűségéből, de a kilencvenes években ismét egyre többfelé rendezték meg. 1996 óta jogszabály alapján a Madarak és fák napját május 10-én ünnepli az ország.
Erős bizonyítéka az agrokémiai iparág erejének az a tény, hogy Rachel Carson a peszticidek hatásait bemutató könyvének megjelenése óta több mint hússzorosára nőtt a kereskedelmi forgalomban is kapható, mesterségesen előállított növényvédő szerek száma. Könyvében Carson leginkább a híres-hírhedt DDT használatának következményeit mutatta be. Talán az olvasók közül is sokan emlékeznek még a Magyarországon a hatvanas években használt, jellegzetes szagú, Matador nevű növényvédő szerre, amelyet a burgonyabogár ellen használtak, és DDT-tartalmú volt.
Többek között Carson vészkiáltó könyvének is köszönhetően mintegy húsz évvel bevezetése után – legalább is a fejlett országokban – betiltották a DDT használatát, hiszen, bár sokáig igyekeztek eltussolni, kiderült, hogy nemcsak a bogarakra, hanem más állatokra és az emberre is veszélyes. A fejlődő országok többségében azonban még a mai napig is használják, leginkább szúnyogok irtására, a malária elleni küzdelem jegyében.
Büszkék lehetünk arra, hogy 1968-ban a világon elsőként Magyarországon tiltották be a DDT-t. Azóta hazánkban is egyre többen vannak azok a tudósok, akik egy új tudományág, az ökotoxikológia eszközeivel meggyőző kutatásokat végeznek a százezres nagyságrendű és évről évre sokasodó szintetikus vegyületdömping nem várt hatásairól. 2011 óta már egyesületük is van e kutatóknak: a Magyar Ökotoxikológiai Társaság Egyesület.
A madarak a természet érzékeny „lázmérői”, amelyik területről eltűnnek, ott bizony már nagy lehet a baj. Az ökotoxikológia a különböző vegyületeknek (nemcsak a peszticideknek) a természetes (madár)élőhelyekre, ökológiai rendszerekre gyakorolt káros hatásait vizsgálja bonyolult, több tudományterületet átívelő eszközrendszerrel. Ám sokszor úgy tűnik, tevékenysége szélmalomharc, hiszen évről évre ezres nagyságrendben kerülnek elő az újabb szerek, amelyek engedélyezett használatához általában nincs szükség ökotoxikológiai, csupán toxikológiai szakvéleményre.
Pedig tanulmányok százai igazolták már, hogy a kevésbé iparszerű gazdálkodás, az ésszerűen csökkentett vagy mellőzött vegyszerhasználat akár még nagyobb terméseredmények eléréséhez vezethet. Világszerte szép számmal akadnak erre példák. Kelet-Brazíliában kétszeresére nőtt a kukorica és a búza termésátlaga ott, ahol műtrágyák helyett zöldtrágyát használtak, és pillangósnövényeket vetettek tápanyag-utánpótlás céljából. Mexikóban 50 százalékkal nőtt a kávétermesztők terméseredménye, miután áttértek az ökológiai gazdálkodásra. Egy összegző jelentés arról számol be, hogy 57 országban több mint 286 vizsgált eset eredménye szerint az ökológiai gazdálkodásra történő átállás kiemelkedően magas, a korábbinál átlagosan 64 százalékkal nagyobb terméshozamot eredményezett. Egy, a 2000-es évek derekán végzett angol vizsgálat szerint 1962 óta a mezőgazdaságilag művelt területeken átlagosan a harmadával csökkent a madárfajok száma. Ugyanebben az időszakban több mint 192 000 kilométer hosszúságú mezővédő erdősávot – és ezzel együtt madár élőhelyeket – irtottak ki. Az eredeti erdőállomány 45 százaléka eltűnt, helyét szántóföldek vették át. Ugyanakkor egy frissebb kutatás szerint a madárfajok teljes állományát nézve az 1980-as évek elejétől 300 millió madár tűnt el az európai agrárélőhelyekről, ami mint egy 50 százalékos csökkenést jelent. Egy nemzetközi mezőgazdasági biodiverzitás-indikátor (Farmland Bird Indicator) szerinti értékek Magyarországon az 1999–2011 közötti időszak során 2005-ig stagnáló, állandó értéket mutattak, azt követően pedig csökkenő tendenciát láthatunk. A vizsgált időszakban 2009–2011 között tapasztalhattuk a legalacsonyabb értékeket, a bázisév kevesebb mint 70 százalékát. Az is az igazsághoz tartozik, hogy a 2011-ben tapasztalt alacsony index hátterében jelentős szerepe lehet a megelőző csapadékos évnek is. Ahogy mondani szokták: „Ahol gyurgyalagot találsz, ott nincs gond a természettel.” Szerencsére nálunk is egyre több az olyan gazdálkodó, aki az új tudományág eredményeit is felhasználva, és a régmúlt jól bevált, hagyományos és szinte vegyszermentes technikáit kipróbálva folytat mezőgazdálkodást, gyümölcs- és szőlőtermesztést, amit ökológiai vagy mások más kritériumrendszert használva biodinamikus gazdálkodásnak hívnak. Az eredmény: tisztább, egészségesebb és akár több termés, visszaköltöző madárvilág, tisztábban hagyott élőhelyek, biztosabb jövő.
