Tavasszal a kert vár majd munkálatra: mélyre kell ásni, hogy a talaj fölébredjen álmából. Most még a kő látszik, de legalább fehéren, amelyre esténként rávetül a lámpafény, alkonyatkor meg a búcsúzó napsugár. Nem haszontalan hát a felszín sem, amely védőtakaró, a lentebbit, a gazdagabbat védi. Így kellene a lélekmélyben rejtőző kincseket megóvni, megközelíteni – nemes eszközökkel.
Az újraindított Való Világ műsor is – csak maradunk ennél – alkalmatlan erre, még ha a legújabb francia médiatörténész azt is írja róla, hogy ez a valóság, az élet közvetlen érzékelése, válasz az ember kérdésére. Nos, az efféle magyarázkodás a legrosszabb, az érdektől vezérelt „etika”, hogy az új nemzedék végleg elfelejtsen gondolkodni! De mi volt a kommunizmus célja? A fejek kiüresítése, nehogy az értelem meglépje a szűkös határok árkait, vagyis átlépjen rajtuk. Nevezett szerző igazat mond, ahogyan sokan (!) mások, de a tetszetősekre jobban figyelnek. Hogy az utóbbiak lennének többen?
A mély természete a hallgatás, a csöndes szó, ami nem jelenti a meghunyászkodást, legfeljebb a fülek eltompulását jelzi, amelyről Jézus sokszor beszélt – beszél.
Ismét mellé kellene állni – és kérdésekkel elhalmozni. Várja.
