Tanúságtevő hitünkkel és a szeretet gyakorlásával győzzük le az új esztendőben a szekularizációt
Fotó: Merényi Zita

 

Az idei esztendő egyik csúcspontja – a Magyar Katolikus Egyházban és egyházmegyéjében is – a Szent László-év volt. Hogyan tekint vissza erre a kegyelmi időre?

– Hálásan, mert az emlékév egyházi és világi szervezésben valósult meg, és a kettő kölcsönösen erősítette egymást. Sikerült egy, az egész Kárpát-medencét átölelő jubileumot ünnepelnünk Győrtől Nagyváradon át Krakkóig. Így számos rendezvény öregbítette Szent László „hírnevét”, s ugyanakkor alkalmat kínált arra, hogy imádkozzunk Közép-Kelet-Európáért. A jubileumi év arra hívott, hogy miként Szent László, aki a maga korában minden baj ellenére egységes államot és tartós békét teremtett, mi is valósítsuk meg az egységet és a békét a keresztény értékrend mentén. Ez a szándék nem hiányzott sem a világi, sem az egyházi ünnepségeken. Úgy tapasztaltam, hogy hálaadással, jó érzésekkel vettek részt az emberek ezeken az ünnepléseken, és bízom abban, hogy Szent László közbenjárása által el is nyerjük azokat a kegyelmi ajándékokat, amelyek a szeretet, a béke, az egyetértés, és nem utolsósorban az Egyház megerősödését jelentik.

Szent László ünnepéhez és városához, Győrhöz kötődött az idei évben a püspöki konferencia egyik kiemelt eseménye, a Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS). Milyen üzenetet hordozott a győri találkozó?

– A KATTÁRS-ra a korábbi években ősszel került sor, de láttuk, hogy szeptemberben mindig rengeteg a program, így adta magát, hogy a jubileumi évben itt, Győrben, a Dunakapu téri Szent László-ünnephez csatlakozzanak a társadalmi napok eseményei.
A találkozó másfél napjának közép­pontjában a család állt. Szent Lászlót nemcsak keresztény lovagkirályként, hanem családapaként is ünnepeltük. Minden édesapa számára példa az ő élete, az, amit a családjától kapott, és amit a gyermekeinek továbbadott. Ezeket az időtálló, keresztény értékeket kell őriznünk a családjainkban. Természetesen szerettük volna konkrét tanácsokkal is ellátni, segíteni a családokat, és bemutattuk azokat az intézményeket, amelyek helyben, illetve országosan tesznek a családokért. Sikerült sokak számára informatívvá, aktívvá tenni a társadalmi napokat.

Boldog VI. Pál úgy fogalmaz, hogy az Egyház anya és tanító. Ennek tükrében a Budapesten elhangzott augusztus 20-i beszédének egy kis, ám a médiában annál nagyobb hullámokat kavaró részében egy fontos igazságról szólt az élet védelmével és szentségével kapcsolatban. Hogyan látja, akár a kialakult vita fényében nézve miben segíthettek a gondolatai?

– Most is szeretném hangsúlyozni, hogy nem volt szándékomban vihart kavarni, különösen nem a nemzeti ünnepünk alkalmával. Nem is gondoltam, hogy a szentbeszéd mondanivalója a később kialakuló vitában a prokreáció kérdésére szűkül majd le. A beszédemben arra tértem ki, hogy nem szabad a keresztény önfeladás hibájába esnünk. Nemcsak attól kell félnünk, hogy külső erők támadják az Egyházat, a keresztény értékrendet, hanem sokkal inkább attól, hogy mi, keresztények feladjuk az olyan, hagyományos értékeinket, mint a házasság, a család. Tesszük ezt intézményes szinten is úgy, hogy miközben keresztényként határozzuk meg magunkat és országunkat, a hagyományos értékeinkkel ellentétes lépéseket teszünk, ahogyan a lombikprogram esetében is, amely az emberi élet és annak méltósága elleni cselekedet. Nem csupán a magánvéleményemet, hanem a Katolikus Egyház tanítását fogalmaztam meg e kérdésben. Ebből keletkezett az a „vihar”, amelynek során sokan a másik véleményének tiszteletét sem tartották szem előtt. Sokszor az volt az érzésem, mintha vezényszóra indult volna el ez. Mégis úgy látom, hogy nem volt hiába­való a kérdésfelvetés, mert előtérbe került a probléma, és kialakult egy társadalmi vita, amelyben mindazok számára, akik akár ártatlanul és tudatlanul, akár tudatosan részt vettek a mesterséges megtermékenyítéshez köthető cselekedetekben, tisztává és világossá vált, mi is történik a lombikbébiprogramban. És kialakult annak a lehetősége, hogy ismertté váljék az evangéliumi értékeket tiszteletben tartó és az Egyház által is elfogadható módszer – itt a NaPro Technológiára gondolok –, amely feltárja a gyermektelenség biológiai és lelki okait, s nem kikerüli a problémát, hanem orvosolja azt.

November végén a Püspöki Konferencia tagjaival ad limina látogatásra utaztak a Vatikánba. A püspök atyák beszámolói alapján lelkesítő volt a Szentatyával való találkozás…

– Püspöktársaim nevében is mondhatom, hogy nagy megerősítést és örömöt jelentett számunkra a Szentatyával való találkozás. Mindannyian egymást néztük, hogy milyen lelkesedéssel, boldogsággal jöttünk ki a Ferenc pápával történt találkozásról. Ennek több oka is volt. Az ad limina látogatáson részt vett korábbi püspöki konferenciák tagjai szomorúan számoltak be arról, hogy nincs már lehetőség a pápával tizenöt perces személyes találkozásra, mint régen. A mostani látogatásunkat követően elmondhatom, úgy is, mint akinek korábban volt része négyszemközti találkozásokban, hogy ez az ­audiencia minden eddiginél sokkal személyesebb, szívélyesebb és közvetlenebb volt. A találkozó két órája alatt nagyon aktív párbeszéd alakult ki, és lelkesedésünket a Szentatya által elmondottak tovább növelték. Ferenc pápa karizmája, hogy ennyire közvetlen tud lenni, nekünk is bátorítást adott, és könnyebben tudtuk megfogalmazni a gondolatainkat, az érzéseinket, érezhető közösséget kialakítva egymás között. A bennünk lévő feszültséget hamar feloldotta, amikor a pápa arra kért bennünket, hogy bátran mondjunk el mindent, ami a szívünkben van, azt is, ha valamely dikasztériummal kapcsolatban van elmarasztaló véleményünk, és akár a pápát is „szidhatjuk”. A lényeg, hangsúlyozta, hogy semmi ne maradjon a szívünkben. Így egy nagyon szabad légkörű atya-fiúi beszélgetésre került sor közöttünk, amely számos kérdésben megerősített bennünket.

Hogyan tekint előre püspök atya 2018-ra? Annyit már láthatunk, hogy fontos állomás lesz a Magyar Egyház életében május elseje, amikor is Brenner Jánost vértanúvá avatják Szombathelyen…

– Remélem, sok ilyen szép ajándékot tartogat a jövő esztendő. Több mint tíz éve készülünk, várunk erre. Hálás vagyok azért, hogy személyesen is részesévé váltam a folyamatoknak, amikor 2006-ban Szombathelyre kerültem. Pár napon belül kiderült, hogy 2007-ben ötvenéves évfordulója lesz Brenner János halálának. Ekkor egyrészt elhatároztam, jubileumi esztendőt tartunk, hogy az egyházmegye területén és az azon kívül élők is megismerjék bátor helytállását, vértanúságát. Másrészt azt terveztem, hogy az emlékév végére elkészülünk a boldoggáavatási eljárás egyházi szakaszával. Ez utóbbi végül nem sikerült – nem számítottunk arra, hogy olyan nagy mennyiségű anyagot kell feldolgozni –, de másfél év elmúltával sikerült benyújtanunk a peranyagot a Szentszéknek. Hiszem, hogy országszerte sokan várják a boldoggá avatást. Számos templomban elhelyezték Brenner János képét, és sokan ismerik vértanúságát.

Ünnepi lapszámunkban a karácsony üzenetére mutatunk rá írásainkban, interjúinkban. Ön hogyan készül az ünnepre, és miként tekint a Megtestesülés misztériumára?

– Fontosnak tartom, hogy komolyan vegyük az adventi készületet, mert csak azt tudjuk nyújtani pásztori szolgálatunkban, ami bennünk van. Lelki értelemben táplálkoznunk kell, hogy másnak is enni tudjunk adni. Idén a karácsony sajátos üzenete és értéke, hogy egy olyan évet tudhatunk magunk mögött, amely sok szempontból megmozgatta az embereket, s ha néha viaskodásra, egymás elleni acsarkodásra is sor került, végül elérkezett a megnyugvás. Biztos vagyok abban, hogy a betlehemi Gyermek legfőbb ajándéka a béke, ami a szív tisztaságából fakadhat. Ha tehát úgy érezzük, hogy bűneinktől meg kell tisztulnunk, ha valakitől bocsánatot kell kérnünk, tegyük meg. Ha valakivel kapcsolatban fenntartásaink vannak, bontsuk le azokat, mert Jézus Krisztus azért jött, hogy a béke országát hozza el. Ahogy Ady fogalmazott versében: Az én kedves kis falumba a Messiás boldogságot szokott hozni.

Mit kíván olvasóinknak az új esztendőre?

– Azt kívánom, ami vágyként mindenki szívében ott él: hogy készek legyünk a hitünkről minden körülmények között tanúságot tenni. A szekularizációt, amelyben élünk, a hitünkkel és az abból fakadó szeretet gyakorlásával próbáljuk legyőzni. Ez nem megsemmisítést jelent, hanem azt, hogy a hitetlenség ellenében mutassunk rá azokra az értékekre, amelyek az evangéliumból származnak, s amelyek mind az egyén, mind pedig a közösség életét szebbé tehetik. Naponta látjuk és érezzük a következményeit annak, hogy olyan sokan elfordultak Istentől. Milyen jó lenne, ha ennek a fordítottját is megtapasztalhatnánk, azt, hogy minél több ember elfogadja az evangélium értékeit, ezzel próbálva gazdagítani közösségeinket: családot, Egyházat, társadalmat egyaránt. Nem lehet más utunk. Csak így válhat jelenvalóvá Isten országa közöttünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.