„Tankica”

„Tankica, tankica” – kántáltuk,
vas-masztodonok
talpa alatt nyögött
a máskor oly békés Rákóczi út,
ahol a „Ruszkik, haza!” mondat
pántlikázott fel nagy elszántan
minden kőkerítést, kaput.

Azt hittük, eleinte legalábbis,
hogy játéktankok dübörögnek,
de sebet tépett naiv redőnyünkön
több durva lövedék,
s aggódva hajolt – messziről –
szent hegyünk, a Mecsek, fölénk.

Egyszóval: félni kezdtünk,
és velünk rettegett
gyermeki létünk kupolája:
megrendült, reszketett
egyetlen egünk: a pécsi ég.

Szép napok voltak mégis.

És a felnőttek arcán fény lakott,
nem úgy, mint addig, szürkeség.
Pécs, 1956 – Budapest, 2016

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..