A New York-i Conservatory Gardenben található egy bronz szökőkút, Walter Schott alkotása: A három táncoló lány (Three Dancing Maidens).Alányok teljes lendülettel, egész testükben meghajolva- hullámozva táncolják körül a feltörő vizet, amely a napfényben csillámot vet, s ezer cseppben hullik vissza az alakokra (képünkön). Ha az ember leül, s csendben szemléli őket, azt veszi észre, hogy már nem is hármat, csak egyetlenegyet: a táncot, az életet, a jókedvet, az örömet látja. Ha a patrisztikus körtánchasonlatból indulunk ki, a hit nem más, mint az a pillanat, amikor a Szentháromság bevesz minket a táncába. Amikor – ahogyan a kisgyerekek a meleg nyári napon – belegázolunk a szökőkút vizébe, s mi is részesévé válunk ennek az életáradásnak, túlcsorduló örömnek. Nem hiszem, hogy van bárki is, aki egy ilyen kalandból szívesen kimaradna…
Az új evangelizáció alapvető kérdése az, hogy képesek vagyunk-e oly módon megszólaltatni az evangélium igazságait, hogy elérjék a mai embert. Fel tudunk-e lépni úgy, hogy a hit azokat a valóságokat is magával hozza, amelyek János evangéliumában és leveleiben elválaszthatatlanok tőle: élet, öröm, közösség? Az Isten szeret! Az Isten élet! A létezés csodálatos kaland! Biztos a reményünk, hogy minden veszély ellenére szépséges és gyönyörű a végkifejlet! Az Isten fiatal és táncol és ünnepel és árad az élettől, és benne bőség van! Nem jössz te is táncolni?
Egyes férfitársaim talán megrökönyödnek, mert már eddig is nagy erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy ne kelljen táncolniuk. Mennyi magyarázkodásba került egy-egy lagzin, összejövetelen, baráti ünnepségen, hogy az ostromló, mindenáron táncolni akaró lányok elől kitérjünk, mi (egyébként hős, bátor, magabiztos, fantasztikus, legjobb és legnagyobb, csak éppen a táncparketten) félszeg, falábú fiúk. De ha aztán mégis engedtünk… Nincs faláb, amely ne feledkezne meg magáról, ha éppen azzal az egy lánnyal táncol.
Meg kellene értenünk, hogy valami hasonló játszódik le Isten és ember között. Isten az, aki képes a legellenállóbb, legmegátalkodottabb táncellenes falábat is életre kelteni. Ő az, aki minden félszünket fel tudja oldani. Ő az, aki bele tud oltani minket abba a magával ragadó önfeledtségbe és örömbe, amely a hit célja: „hogy életük legyen, és bőségben legyen” (Jn 10,10).
Meg kell találni hitünknek ezt az arcát. Mert hát evangelizálni azt jelenti: „Amit láttunk és hallottunk, azt nektek is hirdetjük, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben. S azért írjuk ezeket nektek, hogy örömünk teljes legyen” (1Jn 1,3–4).
