Megvásároltam hát a tálat, s aztán elbeszélgettünk a szenegáli fiúval Isten szeretetéről. Elmondta: én vagyok az első, aki megszólítja a jó hírrel, hogy Isten szereti őt. Megengedte, hogy Bibliát küldjek neki. Talán éppen ezért küldött hát Isten zarándokként Rómába, hogy jó hírt vigyek róla egy afrikai árusnak…
A Szent Péter téren aztán egy fehér ruhás fekete férfi állt a közös imára érkező pápa mellett. Az iménti szenegáli fiú jutott eszembe. Megértettem, hogy akár ő is állhatna ott a Szent Péter tér színpadán, méltóságot sugárzó, fehér ruhában. Úgy éreztem, mintha a beszélgetésünktől ő is fehérbe öltözött volna, s az oly sokszor lenézett ember visszakapta volna méltóságát. Csendben imádkoztam érte, hogy válaszolni tudjon Isten szeretetére, hívására.
Egy szelet csoki a svájci gárdistától
Később a tér mögött, egy kapu előtt állva megszólítottunk egy svájci gárdistát, Rafaelt. Eleinte nem értette, mit akarunk tőle, nagyon komolyan nézett ránk. Néhány mondatnyi beszélgetés után azonban mosolyogni kezdett. Kiderült, hogy Svájcban éppen abban a városban lakik, ahol évekkel ezelőtt magam is jártam. Örült, hogy van kivel beszélgetnie a hazájáról. S amikor szóba került a svájci csokoládé, még egy szelet Tobleronéval is megajándékozott.
A mögöttünk álló kapuról az jutott eszembe: milyen sok ajtó nyílhat meg előttünk, ha szeretettel szólítjuk meg az embereket. Legyen az bár a feladatához mérten komoly és mosolytalan arcú pápai testőr…
A betlehem és Isten országa
Miután a gárdistától elköszöntünk, tettünk egy sétát a városban. Zarándoktársam elmesélte, hogy Olaszországban nagy hagyománya van a betlehemkészítésnek. Az olasz betlehem ráadásul egy kicsit eltér a máshol szokásostól. Nemcsak a Szent Család szerepel benne a pásztorokkal és a napkeleti bölcsekkel, hanem egy egész város épül a Jézus születési helyét jelképező istálló köré, házakkal, mesteremberekkel. A betlehemes figurák gyártására egy egész iparág fejlődött ki Olaszországban. A karácsonyi vásárban rengeteg különféle figurát árusítanak, amelyekből mindenki tetszése szerint válogathat a saját betleheméhez. A téren életnagyságú figurák álltak szépen kivilágított házikók között, hogy még az estefelé arra járók is megszemlélhessék az evangéliumi történetet. A sokfigurás betlehem az olaszok számára kicsit olyan, mint Isten országa: mindenkinek helye van benne, talán még a bevándorló afrikai árus barátom is boltot nyithatna benne.
Ajándék a vendéglátónknak
A bizalom zarándokútjára minden évben ajándékot viszünk a befogadó családoknak. Többnyire igyekszem olyan ajándékot választani, amely megmutat valamit a magyar kultúrából. Ezúttal egy herendi porcelánfigurát vittem. Amikor kiválasztottam, még nem tudtam, milyen találó üzenet lesz ez vendéglátóm számára. Hárman kerültünk egy szállásra, Róma külvárosába. Az év utolsó napján vendéglátónk leült közénk, és mesélni kezdett az életéről. Korábban egy időre tolószékbe került, sem járni, sem beszélni nem tudott. Évekkel ezelőtt ugyanis munkába menet megcsúszott az autója az úton. Súlyos balesetet szenvedett, fél évre kómában feküdt. Az egész lakónegyed imádkozott érte, hiszen ott nőtt fel, ahol ma is él, és mindenki ismerte őt. Felépülése valóságos csodának számított. Amikor történetében odáig jutott, hogy az Úr mindig újabb és újabb ajándékot ad nekünk, átnyújtottam a herendi porcelánfigurát. Egy utazót ábrázolt, aki nagy csizmájával a lábán előrelép. A mozdulat arra a bibliai jelenetre emlékeztette őt, amikor Jézus megszólítja a béna férfit, s azt mondja neki: kelj fel, és járj! Mélyen érintette a kis porcelánszobrocska üzenete. A figurát a nagyapja fényképe mellé tette, akit nagyon szeretett. Aznap újra választ kaptam a kérdésemre, miért is kellett Rómába utaznom a bizalom zarándokútján.
