Fotó: Merényi Zita
A Jézus Szíve Társasága május 6-án ünnepelte a Tahiban működő Szív Lelkiségi Központ huszonöt éves jubileumát, többek között olyan élő legendák több évtizedes itteni működésének felidézésével, mint Jálics Ferenc és Nemeshegyi Péter. A nap előadásokkal és oldott hangulatú együttlétekkel telt, és egykettőre a társaság lelkületének bűvkörébe vont. A legnépszerűbb Szőcs László jezsuitának a keresztény meditáció és a zen összefüggéseiről, valamint Tegzes Katalin segítő nővérnek a gyászról és az elengedésről tartott, mindkét esetben beszélgetést elindító előadása volt.
Mint Suller Melinda, a lelkiségi központ vezetője személyes hangú, fényképekkel színesített előadásából megtudjuk, a központnak a Jézus Szíve Népleányai rend alapítójától, Bíró Ferenc jezsuitától (1869–1938) választott idei jelmondata így hangzik: az „Isten kegyelméből származó lelki mélység tulajdonságai: természetesség, egyszerűség, világosság, könnyedség, egyszóval a gyermekdedség. Gyermekded lelkület nélkül mély lelki életre el nem juthatunk.” E „gyermekded” rácsodálkozás, derű, elérzékenyülés lep meg, jár át az ünnepi nap eseményei sodrában, újra meg újra. Mintha egy-egy sejtelem erejéig a gyermekkor szent bizonyosságai térnének vissza.
A kertbe lépve azonnal üdülői hangulatba kerülünk, és már negyedóra múlva úgy érezzük, mintha napok óta itt lennénk. És még napokig szeretnénk maradni. Hogy ennek az elvarázsolódásnak mi lehet a titka, nagyjából ezt próbáljuk kideríteni egész nap, a jubileumi együttlét összes eseménye: előadása, beszélgetése, a mise, a kerti gulyásozás, a pogácsa- és süteménymajszolás közben.
– Gyakran mondjuk: Isten itt jár, ebben a kertben, és arra törekszünk, hogy mindig a legalkalmasabb legyen a vele való találkozásra, hogy kinyissa a hozzánk érkezők lelkét. A kert is, a ház is. Ez sok apróságon is múlhat, ezért igyekszünk ügyelni a részletekre – meséli Melinda. – A kertben például azzal, hogy mindig legyen benne olyan növény, amely éppen virágzik. Időről időre újakat is ültetünk, nemrég például vérnarancsot, tíz rózsát és egy fenyőcskét. A házban a csendes, de figyelmes kiszolgálással, az egyágyas szobákkal, a tisztasággal próbálunk ideális környezetet teremteni, és rájöttünk, hogy még az ételeinknek is alkalmazkodniuk kell a különböző lelkigyakorlatos csoportokhoz. Szemlélődni érkező vendégeinknek több zöldséget, férfiaknak több húst, gyerekeknek több süteményt, időseknek igény szerint diétás ételeket készítünk. Meggyőződésem szerint az is fontos meghatározója a jó légkörnek, hogy arra törekszünk, szeressenek nálunk dolgozni a munkatársaink. Kerti partikat, kirándulásokat szervezünk számukra, csapatban gondolkodunk.
– Együtt élünk a faluval, gyakran benéznek hozzánk a helyi lakosok, és a nyári időszakban az itt üdülők is – teszi hozzá Obendorf Beatrix testvér. – És mi mindenkit szívesen látunk: a vasárnap délutáni misére jövőket is, de azokat is, akik „csak úgy”, egy kicsit felüdülni, pihenni érkeznek. Ez társaságunk alapelvéből fakad, amely emberségében, mindennapjaiban akarja segíteni az embert, és a „vasárnapi kereszténység” kerülésére buzdít. „Levegője van ennek a háznak” – mondogatják a lelkigyakorlatozók, én pedig mindig így válaszolok nekik erre: „És ti is hozzátesztek ehhez.” Ennek mindig nagyon örülnek; bizonyára azért, mert büszkék, hogy nemcsak kapnak itt, hanem ők maguk is részesei az áldásnak, amely a ház működéséből fakad.
– Családias hangulatú, meghitt lelkinapot akartunk rendezni, amely hűen érzékelteti a törekvéseinket, szemléletünket – folytatja Melinda. – Küldetésünk, karizmánk Isten, ember és világ harmóniájának, egységének szolgálata, tudatosítása. Az egység megélését segítjük elő; annak igényét ébresztgetjük, hogy azoknak, akik nálunk megfordulnak, egész életük istentiszteletté válhasson, és ne életük külön területeiként gondoljanak a szentre és a hétköznapokra. Ez a teremtett világ helyes használatára, testi és lelki létezésünk szoros összefüggésére is vonatkozik. Sokak számára már az is nagy dolog, hogy stresszes hétköznapjaikból akár egy-két napra kiszakadhatnak nálunk. A jézusi gyaloglással vagy az anyukáknak kidolgozott programunkkal egyaránt kínálunk testi és lelki felüdülést. De minden programunkra – például az ötnapos ikonfestő kurzusunkra és a lányoknak szóló tábori vezetőképzőnkre is – jellemző az egységszemlélet, vagyis az, hogy kirándulás, mozgás, ima, tánc, beszélgetések és kötetlen együttlétek váltják egymást bennük.
– Kötődöm ehhez a házhoz: én is vezettem már itt hivatástisztázó, személyesen kísért lelkigyakorlatokat, és magam is sokszor voltam lelkigyakorlatozó. Számomra éppen ez, az istenkeresés útján együtt járás a meghatározó élmény, ha Tahira gondolok – töpreng el Mézinger Gabriella testvér. – Azt szokták mondani: a lelkigyakorlatot végző és a kísérő tekintete Istenben találkozik. Ez a ház az Istennel és önmagammal való találkozáshoz akar hozzásegíteni. És valami olyasmihez, mint ami velem történt egyszer, amikor kimentem az erdőbe, és egyszer csak meghallottam a természet hangjait – mert a többnapos ittlét után már megszületett bennem a csend. A kertben vagy a Duna-parton sétálva ugyanígy új szemmel tekinthetünk teremtettségünk dimenzióira, a helyünkre a világban.
