Legutóbb egy olyan anyuka jött hozzám, akivel többször is beszélgettem már. Gyermekének teljesítménye folyamatosan romlik, a fiúnak nincsenek barátai, teljesen elszigetelődik a közösségtől. Korábban csak a jegyekről beszéltünk, kidolgoztuk, hogyan próbáljuk ösztönözni a fiút a tanulásra. Szemmel láthatóan hiábavalónak bizonyult minden korábbi kísérletünk. A mostani fogadóórán végre arról volt szó, ami a jegyek mögött van. Felszabadító élmény a tanár számára, ha a szülő a gyereke érdekében képes megnyílni, beszélni a nehézségekről, ami közelebb visz bennünket a gyerek viselkedésének megértéséhez. Kiderült, hogy a fiú kitűnő tanulóként érkezett hozzánk. A korábbi helyén megszokta, hogy kevés tanulással is jó jegyei vannak. Képtelen volt átállni arra, hogy nálunk mások a követelmények, és többet kellene tanulnia. Eredményeinek fokozatos romlását azzal ellensúlyozta, hogy egyre inkább magába fordult, és egy külön világot teremtett magának. A tanárokkal szemben nagyon agresszív lett, a dolgozatait üresen adta be. Viselkedéséhez segítségre talált a fantasy regényekben, ahol mind a cselekmény, mind a szereplők egészen távol állnak a valóságtól, s a problémáik elől menekülő olvasókat is képesek magukkal rántani egy képzelt világba. Ez a fiú „beköltözött a regénybe”, s ami a valóságban történik, az úgy tűnik számára, mintha regény lenne. Hogyan lehet ezen segíteni? Mire érdemes figyelni? Az anyukával azt beszéltük meg, hogy feltétlenül szakember segítségét kéri, hiszen ez a probléma túlnő a tanári kompetencián. Lehet, hogy jót tesz ilyenkor a gyereknek egy ismeretlen közeg, de az is lehet, hogy nem felrázza őt, hanem még mélyebbre menekül előle a saját világába.
Tehetetlenül állok a probléma előtt, kicsiségem teljes tudatában. És semmi másban nem hiszek, csak a személyes figyelem és a szeretet, a minden elvárástól mentes odafordulás kijózanító hatásában. Nem tudom, mi következik, elviszik-e tőlünk a fiút, vagy sem, de próbálkozom. Ennyit tehetek, és ennyit meg kell tennem.
