A liturgia végső soron fogható, tapasztalható módon „becsomagol” minket az üdvösség ajándékába. A zsinat szavaival: az apostolok „amit hirdettek, az üdvösség művét az áldozat és a szentségek által – melyek körül az egész liturgikus élet forog – megvalósítják” (SC 6.). Az ember rituális létező, vagyis szertartásokban él, szimbólumokat teremt, és szimbólumokkal közli magát. Éppen ezért, ahogyan a hétköznapokban, egy-egy családi ünnepen igényeljük a szimbolikus elemeket (például egy ünnepi ebéden virágcsokor, gyertya, a legszebb abrosz, a legdrágább porcelán étkészlet kerül az asztalra), ugyanúgy szükségünk van a hit szellemi tartalmai mellett a liturgiára is, hogy a hit teljessé legyen bennünk, hiszen liturgikus cselekményeink is Jézus ajándékai nekünk, eredetükben mindenképpen, de sokszor a kivitelezés részleteiben is.
